Világválság

A 19.-20. század fordulóján általánossá vált a válság érzete. Az első világháború kirobbanása betetőzte ezt a hangulatot, a civilizáció csődjeként élték meg. Elveszett az emberség, kudarcot vallott a humánum. A korabeli krízisirodalom, és művészeti irányzatok (szimbolisták, futuristák) ezt az életérzést tükrözik vissza. Spengler "Nyugat alkonya"című könyve széles körben tudatosítja ezt.

A válságérzet a központi egzisztenciális probléma. A válságérzet jellemzői: Az addig ismerős világ ismeretlennek mutatkozik az ember előtt. A tárgyak, dolgok megváltoztak, az ember összezavarodik, bizonytalanná válik. A világ tényeit, eszméit többé nem képes szilárdnak felfogni. A valóság már nem támasz és alap, az addigi axiómák relativizálódtak (ld. Einstein). Az ember az emberfeletti démonok sodrába került.

A válság magyarázata:

1. az egyensúly elvesztése: felborult az egyensúly ember és természet között; az ember kiemelkedett a természetből és megtagadta természeti voltát, ezzel kiemelte magát az univerzumból és leszűkítette saját létezésének határait; így csak történelmi időben és térben tud gondolkodni; elvesztette a lehetőséget, hogy megismerje a világ lényegét, a világ és saját létezésének célját,

2. vallástalanság: Isten megtagadását jelenti; ezzel elveszett az egységes világmagyarázat és a keresztény vallás mélységszemlélete, a világ vallásos megértése nem más módot jelent, hanem mélyebben megalapozott szellemi átélést: a metafizikai megismerés mélyebb a tapasztalatinál; hiányzik a transzcendens kapcsolat, ez az élet ellaposodásához, belső elszegényedéshez vezet; a modern krízis vallásos krízis, minden más ennek a függvénye. A modern embernek nincs természetfeletti megragadottsága, nincs univerzalisztikus magatartása, nem kozmikus lény, hanem empirikus, humanisztikus. Már nem az Isten a dolgok mértéke, hanem az ember. A modern ember transzcendentális vakságban szenved. A kozmikus ember szép rendet lát a világban, a humanisztikus ember káoszt.

A kozmikus kapcsolat elvesztése:

1. Az Isten-király egy univerzalisztikus, kozmikus lény volt, Ő volt a nap, az életosztó, ő képviselte a természetfelettit. Ő volt a szabály, a mérték, ehhez igazodott a jog, a gazdaság, a művészet. A humanizálódási folyamatban ezt a királyságot felváltja a papság, majd a főnemesség, polgárság, proletariátus uralma. A régi nemes lény kiszorult a kormányzatból. Az alacsonyrendű került felülre, ez a humanizálódás a pusztulás oka. Az isteni vallás emberi vallássá válik, az ég földivé, a szakrális szociálissá.

2. Az ember a görögség történelmében a dolgok mércéjévé kiáltatott ki, az istenember szintjére emelték fel az embert.

3. A folyamatot a 14.-18. század közötti humanizálódás tetőzte be. (humanizmus, felvilágosodás)

A krízisből való kiút:

1. új világlátás kell, fel kell számolni a minden normát tagadó szélsőséges individualizmust; az egyén szűk korlátait csak egy vallásos közösségben lehet megszüntetni,

2. a krízis végső kiéleződése a megoldás kezdete: el kell jutni a teljes tagadáshoz, a nihilizmusig, a katarzisig, az ember elleni lázadásig; ez elhozhatja a megtisztulást, a nagy megfordulást; ez egy vallásos katarzis: az ember és a világ másodszor is megszületik.

Veszprémi Lilla, OKTV dolgozat