Törökkori pusztulás a Szerémségben

A 15. század végén még szinte százszázalékosan magyar eredetű helynevekkel találkozunk a térségben. A szerb lakosság ekkor még döntően kisebbségben volt. A 16. századvégi összeírásokban már vegyesen találunk szerb és magyar helyneveket, az előbbiek túlsúlyával.

A magyar nevű települések száma egy évszázad alatt megfogyatkozott. Egyik részük a szerb népesség számbeli fölénye miatt szerb nevet kaphatott, a másik rész elpusztult.

A megye településszerkezetében a török hódítás hagyott nyomot. Miután a török megszilárdította hatalmát a balkáni államokban, a Dunán való átkelést vette célba. A Szerémség, és a Tisza-vidék megszerzése fontosabb volt, mint pl. Havasalföld meghódítása.

A támadás iránya az ország legnépesebb, és gazdaságilag legelőrehaladottabb területeit változtatta harctérré. A törökök nagy támadásaik előtt az ellenség területeit pusztító, és az ellenséget meggyengítő, zsákmányoló alakulataikat, az akindzsiket küldték ki. Ezek a portyázások nagyban hozzájárultak a falvak pusztulásához.

Már az 1392-es évből van adat török portyázásról a Szerémségben, ekkor Nagyolaszinál bukkantak fel a török alakulatok. 1458-ban Szávaszentdemetert perzselte fel a török. Szerbia 1459-es bukása után szabaddá vált az út az ország középső területei felé. 1462-ben Ali szendrői bég átvonult a területen, és nagy részét elpusztította. 1470-ben megépítette a török Szabács várát, ez lett a magyar területek felé induló pusztítások bázisa. Az ellenséges várak körüli területeket pusztították, hogy a vár anyagi bázisát megsemmisítsék. A várak ostroma előtt pusztává tették az egész környéket. A török hódoltság már kevesebb pusztulást hozott, mint a megszállás előtti pusztítások.

A hadsereg hiányában védtelen falusi lakosság elmenekült, a falvak szabad prédává váltak, és elpusztultak. Előfordult az is, hogy a lakosság ún. fia-falvakban települt le, dombos, erdős, mocsaras vidéken, és a veszély elmúltával visszatértek a faluba. Bíztak a Hunyadiak törökellenes sikereiben, ezért népesítették be újból a területeket.

A nagyobb hadjáratok mindig a peremvidékeket érintették első sorban. Itt álltak azok a várak, melyeket a török hadjáratok célba vettek, és ahol az ostrom sokszor hetekig elhúzódott.

Nándorfehérvárt 1521-ben bevette a török, ezzel a Szerémség védtelenné vált, és a török több portyát indított az itteni lakosság megfélemlítésére. Az első végvárvonal elestével a Duna előtti területek szabad prédává váltak, a második végvárvonal ugyanis a Duna vonala mellett húzódott. Az 1521-es hadjáratban a szerémségi magyar települések 64%-a elpusztult.

Fontos esemény volt Zimony (Zemun) bevétele, hiszen ebből a városból élelmezték Nándorfehérvárt. A várossal együtt a környékét is elpusztították. A fenyegetettség láttán elmenekült az őrség Kölpény, Szalánkemén, Árki, Barics várából, vagyis a Száva-parti határvárakból. A várak védelme nélkül a védtelenül maradt falvak is áldozatul estek.

A megye középső részén fekvő Árpatarló (Ruma) várának eleste, mivel a megye közepének egyetlen jelentős erőssége volt, igen sok falu pusztulásához vezetett. A vár eleste a Zala megyei Falkosszombati család kiterjedt birtokainak elvesztéséhez vezetett. A Révai család birtokai ugyancsak ezen a középső területen feküdtek, ahonnan a lakosság elmenekült, és pusztulni hagyta a falvakat.

1521 augusztusában elvesztek a terület északi várai is, Pétervárad, Cserőg (Cerevic), és Karom (Karlovicz). Velük együtt pusztultak falvaik is nagy számban. Ennél is több falu pusztult el a török hadak felvonulási útvonalai mentén. Az 1521-es hadjárat olyan mértékű pusztulást okozott, hogy 1524-ben már azt írták a Szerémségről, hogy teljes egészében pusztaságra jutott.

A török Kölpény és Szalánkemén várában hagyott őrséget, a többi vár köveiből Szabácsot erősítette meg. A várak gyengeségét mutatta, hogy Cserni Jován szerb patriárka 1526-ban el tudta foglalni a töröktől Cserögöt és Bánmonostárát paraszti seregével. Ezt megelőzően a vidéket az ő csapataik is végigpusztítottak.

Szulejmán szultán 1526-ban csatolta végleg birodalmához a területet. Őrséget rakott Bánmonostor, Szávaszentdemeter, Barics, Rednek várába, üresen maradt Zimony, Szalánkemén, Ireg. A török fennhatóság állandósult a Szerémségben.

A békeidők sem kímélték meg a területet a pusztításoktól. A katonai erőszakkal folytatott adóztatás, a magyar végvárak begyűjtő útjai, a török katonák rablóútjai késztették menekülésre a lakosságot.

A pusztulás döntő oka a török sereg mozgása volt. Szulejmán nagy hadjáratai (1529, 1532, 1543, 1566) kivétel nélkül mind a szerémségi területen átvezető hadiúton haladtak át, ami a megye középső területeinek pusztulását hozta. A termőterület tetemes részének elpusztulása költözésre késztette a lakosságot.

A legnagyobb pusztulást a tizenötéves háború okozta. Ekkor a török nem vonult el hadjárata befejeztével, a küzdelem évről-évre folyt. A török hadak Magyarországon telelő csapatainak nagy részét tatár segédcsapatok adták, akik pár esztendő alatt szinte teljesen pusztává tették a hódoltsági területet. Míg a 16. század "csak" megtizedelte a településhálózatot, addig a tizenötéves háború csaknem teljesen szétzúzta azt. A legnagyobb arányú pusztulás Kupinik nahijét (Kölpény járás) érte, az elpusztult települések között már szerb nevűeket is találunk.

A 17. században folytatódott a pusztulás, végváriak, adószedők révén. Köprülü Mohamed 1663-64-es hadjárata csak áthaladt a térségen, nem ide irányult.

A felszabadító harcok eredményessége után elkezdődött a puszták benépesítése. Ezt több dolog hátráltatta. A földesurak kivívták azt a jogot, hogy a pusztákat az elnéptelenedésüktől számított 32 éven túl ne kelljen betelepíteniük, így azokból, mint állami adótól és egyházi tizedtől mentes, kizárólagosan nemesi földből csak ők húzhattak hasznot. A kietlen területek benépesítése a határőrvidék szervezetének megalakításával történt, melynek célja a török becsapások elleni hatékony védekezés volt. Ennek felállítása 1701-1702-ben indult meg.

A török hódoltság mellett a a biztonságot nyújtó városok vonzereje is hatott a településszerkezetre. A szultáni joghatóság alatt álló városokból a szpáhibirtokosok nem tudták szökött jobbágyaikat visszaszerezni, mert az állammal kerültek szembe.

Az országszerte híres bor, és a rendkívül fontos kereskedelmi útvonalak révén fejlett mezővárosok vonzották a jobbágyokat. Ráadásul csak gazdag mezővárosi polgár vehetett szőlőterületeket más falu határában. A városba költözés igazi oka azonban inkább a biztonság keresése volt, nem a meggazdagodás vágya.

Csánki Dezső: "Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában", 1884

Bruce Mcgowan. "Economic Life in Ottoman Europe: Taxation, Trade, and the Struggle for Land, 1600–1800." (Studies in Modern Capitalism.) New York: Cambridge University Press or Éditions de la Maison des Sciences de l'Homme, Paris. 1981.