Tolsztoj munkássága
egész életében "Isten gyötörte"
Lev Tolsztoj (1827-1910) orosz gróf, író abban az Oroszországban alkotott, melyben a cári hatalom egyik fő támasza az orthodox egyház, a pravoszláv hit volt. A vallás "közügynek" számított, már csak politikai okokból is. Tolsztoj egy kereső ember volt egész életében, hőseivel együtt maga is megjárta a hitélet különböző fokozatait, egész életében "Isten gyötörte". Rábukkant a Biblia igazságaira is, ezeket felhasználta irodalmi munkásságában, élve "művészi alkotói szabadságával".
Az emberi lélek mélységeit: fájdalmat, szorongást, szenvedést, bűnt nem volt képes irodalmi formában senki más hozzá hasonlóan erőteljesen ábrázolni. Műveiből megismerhetünk a mindettől szabadulásra erősen vágyakozó emberi életeket is.
Tolsztoj a világirodalom egyik legnagyobb írója, a nagy klasszikusok egyike, a kiadott példányszámot tekintve ő az első, egyúttal ő a világ legtöbb nyelvre lefordított írója. Irodalmi munkássága révén világszerte sok millió ember ismerhette meg gondolatait, hatása rendkívül jelentősnek mondható.
Második alkotói periódusára jellemző vallásbölcseleti tevékenysége ezzel szemben kevésbé ismert. Ezen a területen folytatott munkásságának megítélése már kortársait is megosztotta, de ma sem alakult ki egységes álláspont. Voltak, akik szentnek, a "szeretet apostolának" nevezték, hitújítónak tartva. Az orosz paraszt Krisztushoz, vagy a lelkeket felkeltő Keresztelő Jánoshoz hasonlította. Állandó igazságkeresése miatt nagy lelkiismeretnek is nevezték.
Az író életfelfogása döntően megváltozik alkotói munkásságának második felére. Életrajzírói és az irodalomtörténészek is a szerint korszakolták műveit, hogy azok az első, irodalmi-művészi, vagy pedig az író fordulatot vett életének második, bölcselő korszakából származnak-e.
A másik oldalról az a vélemény fogalmazódott meg, nem hogy szent nem volt, de még csak hitújító sem. Bergyajev orosz filozófus keményen ítélkezett: " " …nem ismertem még a világtörténelemben ilyen zsenit, akinek ennyire idegen lett volna a lelki élet."
Az író az élet más területein is újításokra törekedett. Résztvevője volt a békemozgalomnak, propagátora a vegetarianizmusnak, tulajdonáról lemondva a parasztok jótevője kívánt lenni.
Közéleti szerepet vállalt: kivégzések ellen tiltakozott a cárnál, éhezőkön segített, népoktatással foglalkozott, antiszemitizmus elleni nyilatkozat aláírója volt. Fellépett az ember lealacsonyítása, és a törvénytelenségek ellen. Ezen a téren sem volt munkásság visszhang nélküli Környezete orákulumnak tekintette, tanácsért fordultak hozzá, ő pedig vállalta a szellemi vezér szerepét.
Elismerően szóltak róla az orosz írók, Dosztojevszkij, Csehov, Gorkij is.
Olyan ellentmondásos művész volt, aki a legnagyobb nemzeti eposz szerzőjeként lépett fel a patriotizmus ellen; aki a szeretetről írt, és élete végén még a házasságot is megtagadta; aki életének 30 évét a keresztény tanításnak szentelte, és konfliktusba került az egyházzal; akinek tehetségét Goethééhez hasonlítják, és eközben kinevette a művészetet.
Már a legfelső politikai körökben is figyelték tevékenységét: a cár minisztere szerint Tolsztoj nyomán láthatóan terjednek a hitről szóló gondolatok. Sok követője volt már életében is, vallásos közösségek alakultak tanítását követve, az őskereszténység elveire hivatkozva.
Figyelemre méltó teljesítmény volt tőle, hogy az orosz értelmiséget ennek a racionalista, ateista századnak a végén, Isten ügye felé fordította.