Tolsztoj a „próféta”?

"ki akarom kiabálni az igazságot, amely éget"

Lelki fordulata 1881-re zárult le, ezt követően csak vallásbölcseleti munkáit tartotta igazán fontosnak. A világ igazsága helyett a lélek igazságát kereste.

"Megtérése" után azt érezte fő feladatának, hogy prófétai elkötelezettséggel hirdesse az igét. "ki akarom kiabálni az igazságot, amely éget"

A valódi prófétát az avatja prófétává, hogy Isten szól hozzá. Felhatalmazást kap, hogy üzenetközvetítő legyen Isten és az emberek között. A prófétának szent embernek kell lennie, hogy jellemével képviselhesse Istent. Tolsztoj kapcsolata az Istennel megkérdőjelezhető, cselekedetei sem emlékeztetnek a bibliai prófétákéra. A krisztusi igazság terjesztőjeként, tanítónak neveznénk inkább.

Eszmei fejlődésének egyik csúcspontja a "Mi az én hitem?"(1884) című írása. A művet 1884-ben publikálták először Moszkvában, de a cenzúra tiltása miatt nem jelenhetett meg nyomtatásban. Kéziratban terjedt el igen széles körben, miután Genfben kiadták. Oroszországi megjelenésére 1906-ig kellett várni.

Az író célja az volt, hogy Krisztus tanítását mindenki számára közérthetővé tegye, ne az igemagyarázókhoz forduljanak az emberek.

Lelki tévelygéseinek okai

· Az egyház bűne

A főbűnös az egyház, elrejtette az igaz tanítást, Krisztust pedig hamis színben tüntette fel. Csak a dogmatika, és a külsőségek érdeklik. A hívőknek nem kell Krisztus életét követniük, bízhatnak az isteni kegyelemben. Tolsztoj nem fogadta el már az egyházi tekintélyt. Túlzásokba esve mindent elhagyott vallási felfogásából, ami keresztény hagyomány volt: az apostoli magyarázatokat, de még az ószövetségi iratokat is.

· Az emberi természet

Megkeseredettsége, haláltól való félelme választás elé állította. Az isteni vagy az emberi törvényt kövesse? Az isteni követése üldöztetést jelent, az emberié viszont nyugalmat hoz. Az isteni törvény követésétől az is visszatartotta, hogy az egyház azt sulykolta az emberekbe, hogy Krisztus tanai nem felelnek meg az emberi természetnek, Krisztus élete egy követhetetlen ideálkép.

Az egyház csak a következő életutakat ismerte: hinni, majd bűnbeesve részt venni a világi rosszban, vagy elfordulni a világtól (kolostor, öngyilkosság).

Tolsztoj Jónás bibliai történetéből olvasta ki a világtól való elfordulás lehetetlenségét, Krisztus is földi körülmények között mutatta meg, hogy így is van esély a bűn feletti győzelemre.

Krisztus tanítása

Miután hívő lett, Isten könyvének fogadta el az Evangéliumot. A krisztusi tanok megismeréséhez a Hegyi beszédet forgatta legtöbbször. Ez jelentette nála a teljes kereszténységet, közérthető erkölcsi szabályokat talált benne, megértette, hogy Krisztus nem szenvedést vár el követőitől, hanem békességet hoz.

Az egész evangélium alapjának az emberfiáról való tanítást tartotta. Az egyház értelmezésében ez Isten fiát jelenti, ezért Tolsztoj ezt nem fogadta el, Jézus Nikodémussal folytatott beszélgetéséből azt olvasta ki, hogy az emberfia Istentől születik az emberben. Ez a minden emberben élő szülemény, a közös értelem, ami megvilágítja az ember előtt álló feladatokat. Az isteni eredetű emberfiának (értelem, bölcsesség) az egysége az emberrel természetes állapot. Az Atya akarata az, hogy az ember ne személyes célokat kövessen, hanem a benne élő emberfiának szentelje életét. Az embernek arra kell törekednie, hogy győzzön benne az emberfia. Ez az élet lényege, ezzel ismeri el magát az ember az Isten fiának. Az írónak ez az értelmezése nyilvánvalóan hamis. Filozófiai jelentéshez ragaszkodik, miszerint isteni fény él az emberben, a fentről kapott értelem. Krisztus tanításában az értelmet hangsúlyozza, azért fogadta el azt, mert racionális. Az értelem kedvéért még az Evangéliumot is megváltoztatta: értelmezi, összeolvasztja a szövegeket, kihagy, javít, átcsoportosít.

A Biblia egyértelműen Krisztusra vonatkoztatja az emberfia szót. Jó viszont az írónak az a megérzése, hogy az emberben van isteni jelenlét, ez a lelkiismeret, a benne munkálkodó lélek. Az Írás az értelemnél többre tartja az erkölcsiséget is magába foglaló Isten adta bölcsességet. A gondolkodás arra szolgál, hogy képesek legyünk a szabad választáskor helyes döntést hozni. Nem az a cél, hogy észérveket keressünk Isten létének igazolására.

Az író előző gondolatmenetéből látható, hogy az ember örök életre csak Isten akaratát, vagyis az emberbe ültetett rációt követve számíthat. A bibliai feltámadás gondolata nem értelmezhető az író számára. De nem fogadta el az egyház halhatatlan lélekről szóló tanítását sem. Saját fordítására hivatkozva az "élet helyreállításáról"(=lelki újjászületés) beszél, az élet Istenbe helyeződik át, és ott örök életet nyer. Szerinte Krisztus nem az örök életben való boldogságot hirdette (mint az egyház), a mostani életünk az igazi élet, ezért nincs feltámadás. A primitív népek sajátja a jövendő életben való hit, ez az álom és a halál összekeverésén alapul. A Biblia ezzel szemben a személyiség testben való feltámadását vallja.

Krisztus öt parancsolatot adott ki, ezek lényege Isten, és felebarátunk szeretete. A parancsolatok a következők: az ítélet tilalma; az eskü tilalma; a monogámia; a béke parancsa; a "ne állj ellent a gonosznak"-elve.

Gondolkodása ezeken a parancsolatokon megfordult, korábbi (az egyházat követő) hitével ellentétben nem elég az isteni kegyelem, tőlünk is függ a mennyek országának megvalósulása, hiszen csak rajtunk áll a parancsolatok betartása.

Helyes az író megérzése, mikor a Hegyi beszéd jelentőségét hangsúlyozza, hiszen valóban ez adja a bibliai etika rövid foglalatát. Nincs igaza viszont abban, hogy csak ezt, vagy csak a négy evangéliumot tartja a kereszténység forrásának. Az Ószövetséget figyelmen kívül hagyta, mert azt a zsidó vallás könyvének tartotta, az Újszövetségből a Jelenések könyvét zavaros mesének gondolta.

A Hegyi beszéd semmi újat nem hoz, a krisztusi öt parancsolat szerepel a Tízparancsolatban is, igaz annak csak második, az emberekre vonatkozó részében. Az Isten iránti kötelességeket nem kereste az evangéliumokban. Krisztus szerinte azért jött a földre, hogy megtanítsa az embereket az örök törvények betöltésére. Leegyszerűsített magyarázata így szól: az emberek Mózesen keresztül kapták a törvényt, míg Krisztuson keresztül az igazságot.

Krisztus követése

A krisztusi tanítás követése már a földi világban is boldogságot hoz, nem kell az örök életre várni- állítja Tolsztoj. Bár a szeretet az emberi élet egyetlen magasabb rendű törvénye, a társadalom élete az erőszak alkalmazásán alapul. Illúziója az, hogy az erőszak leküzdhető, ha minden ember erkölcsileg tökéletesíti önmagát. Ehhez az ember gondolkozásának megváltozása szükséges, ismerjük el magunkat Isten fiainak. A boldogság a többi emberrel való egységből fakad. Az alázatos, szegény, szolgáló élet a követendő példa. A saját élet, önző, állati lét; akkor lesz az ember élő ember, amikor az állatit magában az Értelem alá rendelte.

Miben áll Tolsztoj hite?

A Földön csak akkor lesz az ember boldog, ha teljesíti Krisztus törvényét. Tolsztoj életének tanulságai a következők: megtéréséig az emberektől elkülönülve élt, feljebbvalónak gondolva magát. Most már tudja, hogy szolgálat, jó tettek kellenek. Élete, és az igazság ismerete tálentumok. Életének egyetlen értelme, hogy abban a világosságban éljen, amit kapott. Ezt kell az emberek elé tárni, és a munka addig folytatódik, míg mindenki be nem teljesíti Krisztus törvényét.