Szergij atya

"Megnyugvást csak az találhat, aki Istent az emberek körében szolgálja"

Az elbeszélés ötlete 1889-ből származik, így jó példa Tolsztoj vallásbölcseleti eszméinek irodalmi műben való megformálására.

A mű tartalma röviden a következő: Péterváron az 1840-es években egy vértesezred testőrszázadának parancsnoka, Sztyepan Kaszatszkij herceg fényes pályafutás helyett váratlanul kolostorba vonult.

Környezete nem értette ennek az okát, hiszen fényes katonakarrier előtt álló, kiváló képességű ifjúról volt szó, aki mindenben a tökéletességre törekedett. A világtól való elfordulása keserű szerelmi csalódást követően történt, de oka volt ennek a kevélysége is: másokkal szembeni erkölcsi fölényét akarta ezzel kimutatni. A valláshoz menekült, a még el nem feledett gyermeki hitéhez.

A kolostorban már megbánta ezt a döntését, de engedelmességgel tartotta meg magát. Munka és imádság volt az élete. A harmadik évben szerzetessé szentelték Szergij atya néven. Mivel továbbra sem tudta levetni büszkeségét, úgy gondolta magányra van szüksége, ezért remete lett.

Hat év remeteélet után is úgy érezte, nincs elég hite a kétely, és a buja gondolatok elleni harchoz. Nem értette mire való a világ minden gyönyörűsége, ha azok bűnös dolgok, és le kell mondania róluk. A "szent" ember híre elterjedt a környéken, úgy gondolta, nem tagadhatja meg embertársaitól, hogy lássák őt, még mindig a hiúsága vezette. Betegeket kezdett gyógyítani, az emberekért, nem Isten szolgálatáért élt. Mintha kifordították volna: belső élete megsemmisült, és a külső váltotta fel. Idővel rájött, ez az élet csak önáltatás, és felhagyott a remete élettel, vándorútra ment.

Elhagyatva, ismét magányosan, az öngyilkosság gondolata kerülgette amikor álmában egy angyal azt jelentette, hogy egy parasztlánytól tudja meg mi a bűne, és mi a megváltása.

Pasenyka szegény asszony volt, de örült, ha adhatott, és szégyenkezett, ha csak keveset adhatott. Élete örök munka volt. A vándor tanult ebből az életből: eddig Isten ürügyén az embereknek élt, Pasenyka pedig az Istenért él azt képzelve, hogy az emberekért él.

Ezt megértve faluról falura vándorolt, Krisztus szerelméért kért kenyeret és szállást, közben az evangéliumot hirdette az embereknek. Isten lassan kezdett megjelenni benne, alázatosan elfogadta a francia utazótól az odavetett 20 kopejkát, a gőg ekkor tört meg benne. Végül Szibériában szolgált, dolgozott egy paraszt zöldségeskertjében, gyerekeket tanított, betegeket ápolt.

A mű gondolatvilága Szergij atya életének szakaszain keresztül bontakozik ki, életpályája lelki átalakulásának különböző állomásait, vívódásait jelentik. Vándorlása a világi hiúságoktól, a szentségek hiúságán át a szolgáló élethez vezettek. Az ideiglenes értékektől a maradandó felé tart személyisége.

Privilegizált életét feladva, még sokáig kiváltságosként gondolkozik, míg rájön, nem kitűnve, hanem a jóban elvegyülve lehet csak helyesen cselekedni. Lelki kételyei vezetik el az evangéliumi tudáshoz.

Komoly szerepet játszik életében a testiség hatalma is. Aki azonban hisz a tökéletesedésben, annak uralnia kell tudni testét és lelkét, ki kell szabadulnia a hiúság, gőg, dicsőségvágy, testi és lelki kísértések világából.

Az író minden korábbi eszméjét felvonultatta a műben. Hit a tökéletesedésben, a családi boldogságban; egyházi sugallatra elfordulás a világtól; reménytelen küzdelem a testiséggel, bűnnel; a paraszti vallásosság idealizálása; az emberek szolgálata, mint végső megoldás.

Egyetérthetünk Tolsztoj összegzésével: "Nincs megnyugvása annak, aki világi célokért él az emberek között, sem annak, aki lelki céljáért magányosan él. Megnyugvást csak az találhat, aki Istent az emberek körében szolgálja."