Szent Tamás dicsérete

A legrosszabb, ami Aquinói Tamást pályája során érte nem 1274. március 7-én bekövetkezett halála volt, bár épp csak betöltötte a negyvenkilencet, és annyira kövér volt, hogy a szerzetesek nem bírták testét levinni a lépcsőn. Nem is az az eretnekek tanait tartalmazó lista három évvel halála után, melyen az ő húsz tétele is szerepelt. A katasztrófa 1323-ban történt, amikor a pápa elhatározta, hogy Tommasóból Szent Tamást csinál, ekkor válik az ember közhellyé.

Hétköznapi ember volt, lassú és kövér, csendesen jegyzetelt az iskolában, és úgy tűnt, semmit sem ért. Társai állandóan ugratták, méla ökörnek nevezték. Tanár lett belőle, akit tanítványai csodálva hallgattak. Ha ideológiai ellenség támadta, akkor dühbe gurult, sértés- és gúnyözönt zúdított az illetőre. Harcos ember volt, határozott és világos elme. Kidolgozott egy becsvágyó tervet, véghezvitte, és győzött. Születésekor a párizsi egyetemen már új gondolkodási módszert használtak. Ennek a lényege az volt, hogy különböző hagyományos tekintélyek véleményét vetették össze (disputatio), és logikai eljárások szerint döntöttek közöttük. Ilyen tekintély volt Arisztotelész. Az arabokon keresztül fedezte fel a világ ismét Arisztotelészt, aki megoldást nyújtott arra, hogyan tartozik össze a dolgok lényege és az anyag. Istent kihagyta ebből: Ő már megadta a világnak a csodás fizikai törvényeket, így az már magától is működik. A dolgok működése itt van a szemünk előtt, a dolgok azonosak mozgatóelvükkel. Az organizmusok az őket mozgató belső törvényeknek engedelmeskednek: az életelv belső nyomásának hatására növekednek.

Arisztotelészt azonban kereszténnyé kellett tenni, Istennek nagyobb teret kellett adni. Tamás szerint, ha az isteni részvételt kivennénk a világból, kozmikus áramszünet jönne: Isten táplálja az energiát a világegyetembe. Így került be Arisztotelész a keresztény kultúrába, vele együtt a természet és az ész is. Már Averroes, arab filozófus is értette az arisztotelészi tudományt: Isten nem a világ kezelője, aki mindenbe beleüti az orrát. Ő teremtette a természetet mechanikus rendben és matematikai törvényeiben a csillagok szigorú meghatározottsága által szabályozva. És mivel Isten örök, örök a világ a maga rendjében is. A filozófia ezt a rendet, a természetet vizsgálja.

A kultúrpolitikai játszma Tamás számára kettős volt: elfogadhatóvá akarta tenni Arisztotelészt a kor tudománya számára, és el akarta határolni attól, amire Averroes követői akarták felhasználni (ateista materializmus). Tamás nem volt eretnek, és forradalmár sem. "Egyeztetőnek" hívták. Ez az új tudomány és a kinyilatkoztatások tanának összeegyeztetését jelentette. Úgy akart megváltoztatni mindent, hogy semmi se változzon. Kitűnő ítélőképességről tett tanúbizonyságot: megmutatta ragaszkodását a természeti valósághoz, a földi egyensúlyhoz. Nem a kereszténységet akarta arisztotelianizálni, Arisztotelészt tette kereszténnyé. Sohasem képzelte, hogy az ésszel minden felfogható lenne, de úgy vélte, a hiten keresztül minden megvilágosodik. Azt akarta elmondani, hogy a hit és az ész nem állnak ellentétben, ki lehet használni az ész előnyeit. Érthető lesz, hogy miért tud az ember bizonyos dolgokat, miért kell a tényeket és vélekedéseket megvizsgálni ahhoz, hogy dönthessen, és hogy megoldja az ellentmondásokat. Az Egyház ezzel nem vesztett hatalmából, szabadon hagyhatta a közösségeket döntéseiben. A misztika, amely belefeledkezett Isten szemléletébe, szintén nyitott volt a természetes értékek felé és tisztelte a racionális diskurzust. Tamás felsorakoztatta egymás mellé az eltérő véleményeket, felfedte mindegyik jelentését, megkérdőjelezett mindent, számba vette a lehetséges ellenvetéseket, és megkísérelte az elmélkedés bevégzését. Mindezt nyíltan tette, ahogy disputatio is az volt, az ész ítélőszéke működött. A hit adománya érvényesült minden esetben, ez vezetett a kérdések kibogozásához, Isten és a kinyilatkoztatott igazság megelőzte és irányította a világi ész mozgását.

Tamás egy olyan elvrendszert adott az Egyház kezébe, mely azt összhangba hozta a természeti világgal. Negyven év alatt a keresztény világ egész kultúrpolitikáját átalakította, innen a tomizmus. Olyan teljes keretet adott a katolikus gondolkodásnak, hogy az azóta már semmit sem változott. Csak továbbfejleszteni tudták Tamást, de Tamáshoz nem lehetett hozzányúlni.

Umberto Eco "Szent Tamás dicsérete" Kapu 1990/1