Pszicho-história az oktatásban

A "mi történt?" helyett, vagy mellett, a "miért történt?" kérdését feszegeti 

A történelemoktatás helyzete

A PISA tanulmányok nem mutatnak bíztató jeleket a magyar oktatási rendszer teljesítményéről. A rendszer megújulásra szorul. Az oktatáspolitika rendszerint reformokra határozz el magát, de csak kis lépésekben korrigálja a hibákat.

A történelem tantárgy helyzete sem kielégítő. Hatalmas mennyiségű előírt tananyag alatt nyög tanár és diák. Tanulóink tudása az őket körülvevő világról mégis hiányos, készségeik, kompetenciáik fejlesztése nem megfelelő. Ennek következménye az, hogy a tanultakat nem képesek hasznosítani. Hétköznapi döntéseikben bizonytalanok, tévesen ítélnek meg helyzeteket. Hiányzik belőlük a mintakövetés, a megfelelő példaképek választásának képessége, nincs helyes emberismeretük. Szüleik, tanáraik egyre kevésbé képesek segíteni őket ebben.

A történelemoktatás akkor kínálhatna megoldást, ha nem csak ismeretátadásra használnánk.

A tantárgy természeténél fogva tárgyalja a mindenkori társadalom közszereplőinek, és az egyszerű közemberek tevékenységét, gondolkodásmódját. A történelem szereplőivel való közelebbi megismerkedés hozzájárulhatna a velük, ill. élethelyzetükkel való azonosulásban. Ez az identifikáció megkönnyítené diákjaink hasonló helyzetekben történő viselkedését.

Nem csak egy adott helyzet ismétlődhet meg a történelem folyamán újra meg újra, a történelmi alakok megszemélyesítése az érzelmi azonosulást is elősegítené. Az érzelmi háttér pedig a diákok kötődését erősítheti, vagy a személyhez, vagy az adott történethez.

A nagy egyéniségek történelemformáló tettei mellett, felfedezhetjük személyes példájukat, emberi helytállásukat, esendőségüket. Megismerhetjük cselekedeteik valós hátterét, bepillantást nyerhetünk felemelkedésük, ill. bukásuk mechanizmusába. Megvizsgálhatjuk személyiségjegyeiket, sikeres vonásaikat átvehetjük, a hibásakból tanulhatunk. " A király meztelen" kiáltunk fel, amikor feltárulkozik előttünk a nagy egyéniség "belső embere" is, mégis személyiségük megismételhetetlen, titkokat rejtő, így izgalmas feladatot jelent megismerésük. A sokféle egyén különböző törekvéseit nem vizsgálhatjuk, viszont általánosan jellemző mozgatók kereshetők, és fellelhetők.

Az emberi lélek működése minden korban lényegében azonos, mindössze más tényezők hatnak rá, és más körülmények, környezet hozza ki a válaszokat. Az örök emberi természet vizsgálatával könnyebben eligazodhatunk az emberek mai világában is, jobban kiszámíthatjuk az emberek reakcióit.

"A történelem az élet tanítómestere" tudjuk már Hérodotosz óta. Kutassuk figyelemmel a történelem azon forrásait, melyek az emberek lelki tusakodásáról, döntési kényszereiről, motivációikról tudósítanak. Nem holt anyagként kell szemlélni a múlt eseményeit, hanem benne résztvevő egyének személyes küzdelmeként. A történettudomány ehhez a vizsgálathoz szükségszerűen segítségül hívhatja a pszichológia tudományát is.

Történelem és pszichológia

A két tudomány alapvetően más jellegű. Élesen elhatárolja őket egymástól az, hogy a pszichológia viselkedés-központú (ahistorikus), míg a történelem elbeszélő, és nem interpretatív (antipszichologizmus).

A két tudomány egymáshoz közelítése mégsem lehetetlen. Mindkét diszciplína középpontjában az ember áll. A történelem az emberi faj fejlődésének külső útját vizsgálja, a pszichológia a "belső utakat".

A két tudomány lehetséges kapcsolódásai:

1. A pszichológia elméleti paradigmái döntik el az irányt: ld. kulturális-történeti pszichológia, pszicho-história, történelmi szociálpszichológia;
2. . A történettudomány felől közelít a pszichológia felé ld. mentalitástörténet.

Ezek a tudományágak a következőképpen támogatják történetkutatást:

A történeti megismerés pszichológiája a történész által alkalmazott köznapi emberismeretet jelenti, hibájának róják fel, hogy a történelem egyéni és kollektív szereplői esetében túlértékeli a pszichológiai tényezőket.

A historiametria az emberi viselkedésre vonatkozó, általánosító hipotéziseket vizsgálja, történelmi személyekre vonatkozó adatok kvantitatív elemzésével.(pl. a zenei tehetség halmozódása Bach-családban).

A mentalitástörténettel vizsgálhatók az emberek hétköznapi érintkezési formái, viselkedési normái a történelem hosszú időtartama vonatkozásában. (pl. N. Elias európai civilizáció-vizsgálatai)

A pszicho-história

Mi a pszicho-história? DeMause: "A történeti változások központi hajtóereje nem a technika, még csak nem is a gazdaság, hanem a személyiségben lezajló 'pszichogén' változások..."

Ez a tudomány a történeti események mögött a szereplők "lelki" hátterét kutatja. A "mi történt?" helyett, vagy mellett, a "miért történt?" kérdését feszegeti, mindezt jobbára pszichoanalitikus alapon.

1957- ben született ez az új tudományág Amerikában, ahol azóta már intézetek, társaságok, folyóiratok, kiadványok sora született, sőt már egyetemi tantárgy a pszicho-história. A pszichológia tudományát már európai kutatók is használják pl. a mentalitástörténet kiváló tudósai, az Annales-történészek (Bloch, Braudel, Le Goff). Magyarországon ez utóbbi kutatók munkásságát megkülönböztetett figyelemmel kísérik, de a pszicho-história ismertsége, elismertsége csekély.

A tudományág témáit három nagy irányzatba sorolhatjuk:

• A híres emberek pszicho-históriája. A "nagy ember" fogalma alatt azt a személyt értve, aki a személyes élettörténete révén saját identitásproblémáját csak oly módon tudja megoldani, hogy automatikusan megoldja más emberek identitásproblémáját is. Példaként olyan történelmi alakokat említhetünk, akik közismert személyiségzavaraik ellenére, vagy éppen annak következtében döntő történelmi szereplőkké váltak.
• A gyermekkortörténet;
• Társadalmi csoportok pszichohistóriája.

Az iskolai oktatás számára az első témakör a legmegfoghatóbb, ezzel foglalkozunk a továbbiakban.

A pszicho-história vizsgálja a híres emberek viselkedésének motivációit, és már nem az egyénen kívülálló okokra vezet vissza mindent, hanem felismeri, hogy a történelem az emberi cselekvések tudattalan pszichés determinációjának szövevénye.

A pszicho-história az esemény bemutatását nem tartja fontosnak, a megértésre törekszik, kognitív szint helyett az érzelmit emeli ki. Az okok vizsgálatakor a történelmi multikauzalitás helyett a pszichoanalízis szerint jár el: a cselekedetek többszörös determinációjának elvét használja. Az ember cselekedetei nem mindig racionálisak, logikusak, elismeri az irracionális létezését, az érzelmek, és a fantázia szerepét. A történelmi változások alapvető oka az emberek közötti bonyolult viszonyban keresendő.

Introspektív (belsőt elemző) módszerekkel dolgozik, feltételezi az egyes emberi tulajdonságok időtlenségét. Új típusú forrásokat von be a vizsgálódásba: az érzelemvilágot tükröző naplókat, elbeszélő forrásokat, átlagköltészetet, vallási értekezéseket.

Új eszközökkel vizsgál: figyel a díszítő jelzőkre, a túlzó leírásokra, babonák, közmondások, példabeszédek jelentéseire. Külön figyelmet fordít a metaforák, hasonlatok, érzékletek, érzelmek használatára a testtel kapcsolatos kifejezésekre. Az álomelemzéshez hasonlóan tartalomelemzéssel foglalkozik, segítségül hívja az intuíciót, az empátiát.

Pszicho-história a tanórán

Ami a kutatás területén megvalósítható, az még nem feltétlenül vihető át az oktatás területére.

Történelemoktatásunk csak profitálhatna abból, ha a diákoknak bemutatnánk a hasonló korú történelmi szereplők problémáit, lelki alkatát, kiútkeresését.

E.H. Erikson számos nagy ember életének (Gandhi, Luther) identitásválságát írta le. A nagy emberek élete megfelelően dokumentált, személyes hatásuk jelentős, ezért alkalmas példájuk a bemutatásra. Luther ifjúkorának leírását megismerve láthatjuk, hogy a pszichoanalízis az élet későbbi szakaszait a gyerekkor fázisaiból eredezteti. A szülői nevelés szerepe döntő, az elfojtott vágyakban, szorongásokban, elhárításban jelenik meg. A nagy reformátor ifjúkorának válságos időszakát, identitásválságát, kríziseit vizsgálja, mert azt vallja, hogy az emberi természetet a konfliktus állapotában lehet a legjobban tanulmányozni, történelmi alakjait kliensként kezeli. A serdülőkor identitásváltásában lévő diákjaink vélhetőleg fogékonyak az ilyen jellegű tananyag feldolgozására.

A másik lehetséges felhasználási terület a cselekvési modellek, motivációs hátterek bemutatása.

Bradács András a politikusi döntések mögöttes tartalmát vizsgálta érdekes írásában. Ebből is az olvasható ki, hogy az emberi sorsokat befolyásoló döntéseket nem kizárólag gazdasági, politikai, stratégiai, vagy diplomáciai okok határozzák meg. Komoly szerepet játszik a politikai szereplők személyisége, élettapasztalata, korábbi életútja. Több tényező együtthatását is megemlíti az írás, amelyek a történelmi helyzetekben döntőnek bizonyulnak.

Ilyen például a politikusok leterheltségével járó fáradtság jelentkezése. Az egyre több információ nyomán keletkező feszültség, a szituáció kétértelműsége, az elhúzódó döntési folyamat arra vezet, hogy minél előbb szabaduljanak a terhet jelentő döntéskényszertől.

Vannak, akik ezt a terhelést jobban bírják: Churchill igazi háborús politikusként gyorsan, és helyesen tudott dönteni.

A második tényező még izgalmasabb lehet, hiszen sokszor kéri számon a közvélemény, vagy az utókor a döntések humánus voltát. Bradács szerint nyilvánvaló, hogy az erkölcs ismerete szűkíti a döntésben az intellektualitás meghatározó szerepét, racionális döntés akkor lehetséges, ha a döntéshozó nem rendelkezik semmilyen erkölcsi értékkel.

Az ilyen jellegű helyzeteket a történelemből végtelenül idézhetnénk, legújabb kori történelmünkben példa erre az atombomba bevetése, a lelkiismeretlen népirtások sora.

Rámutat arra is, hogy végleges történelmi ítéletet egy döntéssel, eseménnyel kapcsolatban csak egy összetett, többoldalú vizsgálat után mondhatunk ki.

Foglalkozhatna az oktatás a történelmi hősök elhívásának és döntéshelyzetének ábrázolásával ( Mózes, Jeanne D'Arc stb.), a történelem nagy hódítóinak lelki alkatának megismerésével (Nagy Sándor, Napóleon), de minden olyan, a történészek számára rejtélyesnek, megfejthetetlennek tűnő eseménnyel is, amelyek mögött a személyes indítékok vizsgálathatók.

Befejezés

A történelem tudománya és oktatása csak nyerhet a pszichológiai jellegű szemlélet, és módszerek alkalmazásával. Ahogy az egyes történelmi személyek esettörténete sem szakítható ki a történelemből, úgy a történelmi események logikája sem különíthető el a közreható élettörténetektől.

A pszicho-história anyagainak felhasználása derűlátással fog eltölteni minket azzal is, hogy a vizsgált történelmi szereplők nehézségei, kilátástalan helyzetei ellenére az élet ment tovább, és az is, hogy nem csak az emberi eszményt megvalósító személyek tudtak a történelem folyamán hírnevet szerezni maguknak.

Felhasznált irodalom

1. Botond Ágnes: Pszichohistória-avagy a lélek történetiségének tudománya. Tankönyvkiadó, Budapest, 1991.
2. Erik H.Erikson: A fiatal Luther és más írások. Gondolat kiadó, Budapest, 1991
3. Egyén és történelem szoc.tarstud.hu/04/.../lanyi/szoc_4_Egyén%20és%20történelem.doc (2010-12-12)
4. Bradács András: Dönteni márpedig kell. https://www.pszichologia.hu/cikk/cikk.phtml?id=113 (2010-12-12)