Oktatás I. Erzsébet korában

 A 14. századi Angliában a gyerekeket kis felnőttként kezelték, koraérettségüket értékelték. A gyerekekben meglévő képesség kifejlesztésétől várták a boldogságot, a nevelésben ezért minden eszközt, még a kegyetlen módszereket is megengedhetőnek tartották.

Az oktatásban a hangsúly az írás-olvasás elsajátításán volt. Kis táblákról tanultak, melyeken a kis- és nagybetűk mellett ott volt a Miatyánk is. A tanár pálcát használt fenyítésre. A Tudor-kor mondása volt "Jobb meg sem születni, mint tudatlannak maradni." Ennek leginkább az előkelő családok tudtak megfelelni. A nemesi és a gentry családok fiai lordok házába kerültek, az erkölcsi és a társadalmi normák elsajátításának céljából. A köziskolák ezekben a körökben csak lassan jutottak szerephez a magántanárok mellett.

A köziskolák I. Erzsébet idején jelentek meg. Az iskolák népszerűsítésre szorultak a kényelmesebb, otthoni oktatással szemben. Előnyüknek azt tartották, hogy a diákok közti verseny jobb eredmény elérésére ösztönöz, és a diákok kiváló tudósoktól tanulhatnak. A magántanárokat így sem sikerült kiszorítaniuk, a gazdagok képesek voltak a legkiválóbb tanárokat is megfizetni. A középosztálybeliek ebben is megpróbálták a nemeseket utánozni. Magántanárokat fogadtak, gyakran erőn felül, vagy az előkelőbb iskolába íratták gyerekeiket. Iskolákban nem volt hiány. A reformáció a kolostorok feloszlatásával súlyos csapást mért az egyházi oktatásra, VI. Edward ezért megpróbálkozott az iskolafejlesztéssel. Ez még sikertelen kísérlet volt, I. Erzsébetnek sikerült ezt végrehajtania. Országszerte új iskolák születtek, melyeknek alapítói különböző testületek, vagy magánszemélyek voltak. Az alapelv az volt, hogy mindenki számára elérhető oktatási rendszert hozzanak létre. Ez tette lehetővé, hogy egyes iskolákban a diákok ingyen, vagy minimális beiratkozási díjjal. tanulhattak. Néhány iskola a tanulók származása alapján állapította meg a tandíjat. Néhol szabad helyeket tartottak fenn a helyi lakosok gyermekeinek. Mielőtt valaki bekerülhetett egy ilyen iskolába, meg kellett tanulnia írni és olvasni. Ez azért volt nehéz feladat, mert az igazán jó tanárok ennyire alapfokú tanítással nem foglalkoztak. Ezért szükség volt egy olyan iskolatípusra, ami ezzel foglalkozott. Ez az előkészítő oktatás lehetett a középiskola része, de lehetett külön iskola is. Másik lehetőség az volt, hogy idősebb hölgyektől tanulják meg ezeket az alapokat, de sokszor ők maguk is tanulatlanok voltak. Mivel a kisebb középiskoláknak fel kellett venniük a gyengébb tanulókat is, ezért kénytelenek voltak különböző felzárkóztatókat biztosítani. Erre gyakran külön tanárt vettek fel ideiglenesen, vagy egy idősebb diákra bízták a munkát.

A szokványos középiskola mellett létezett egy másik típus is. Ez az előkészítő, a nyelviskola, és a hagyományos középiskola ötvözete volt, melyet magánszemélyek tartottak fenn anyagi haszon reményében. Itt az oktatás valóban drága volt, de megérte.

Bármelyik iskolatípust vizsgáljuk, mai szemmel brutálisnak tarthatjuk őket. A diákokat gyakran verték véresre, volt, aki belehalt a verésbe. Ez azért volt megengedhető, mert az otthoni nevelés is így működött. Ez elől a diákok szökésekkel próbáltak menekülni, többnyire sikertelenül. Voltak már ekkor is olyan tanárok (pl. Erzsébet tanítója Ascham), akik kritizálták ezt a gyakorlatot. A diákoknak szerintük a börtönérzet helyett, a játék fogalmát kellene az iskolához kötniük. A középkori oktatásban a hét szabad művészet foglalta el a központi helyet. A trívium, és quadrívium megfelelő előismereteket nyújtottak a későbbi jogi, orvosi, teológiai tanulmányokhoz. Fontos szerepe volt a latin nyelvnek, és a vallásoktatásnak. Az Erzsébet-kori tanterv ehhez képest sokkal gyakorlatiasabb volt. Megjelent az irodalom, ami ekkor még csak a szép beszédhez szükséges kifejezések tárát jelentette. A logika teljesen háttérbe szorult, a retorika a latin egyik ágává vált. A jelentősebb iskolákban a latin mellett megjelent a görög is, bár előbbi őrizte vezető szerepét. A latint nem holt nyelvként kezelték, szinte mindig ezt használták. A tanulók először rövidebb párbeszédeket tanultak meg, majd Cicero Leveleit, Ovidius Metamorfózisát, Aesopus meséit, Sallustius, Horatius műveit olvasták. Ezekből különböző kifejezéseket kellett megtanulniuk, és saját irományaikban Cicerot, Ovidiust, Vergiliust kellett utánozniuk. A vallásoktatás fontossága megmaradt. Az otthoni imádkozáson kívül a diákoknak vasár-, és ünnepnapokon tanáraikkal együtt csoportosan kellett templomba menniük. Erről másnap részletesen be kellett számolniuk oktatóiknak. Ha valaki hiányzott, vagy nem figyelt, szigorú büntetést kapott. Bizonyos tárgyakat csak a nemesek tanulhattak. Történelmet, földrajzot, modern nyelveket csak ők tanultak magántanároknál. Az idegen nyelvek közül az olaszt és a franciát tanulták, saját nyelvüket, az angolt közben elhanyagolták. Zenét is főleg ők tanulhattak. A gentryk közül is sokan tanultak zenét, ők ebben karrierlehetőséget láttak. A tanítás reggel hatkor kezdődött, az első szünetet 9-kor tartották. Ezután 11-ig folytatódott az oktatás. Ekkor a diákok elmehettek ebédelni, de 13 órákor folytatódott a tanítás. 15.30-kor volt a következő szünet, a tanítás 17.30-kor fejeződött be. Ekkor közös ima, és zsoltáréneklés következett. A napi tíz órából csak akkor engedtek el néhányat, ha a diákok példásan viselkedtek. A szünet karácsonykor 16, húsvétkor 12 nap volt. Ezen felül tarthattak még tíz nap rendkívüli szünetet. A haladó gondolkodású néhány iskolában elvetették a testi fenyítést, rövidebb volt a tanítás, és zenét is oktattak.

M.St. Clare Byrne "Elizabethan Life in Town and Country", Norwich, 1954, ford. Kercza Mária