Népesség és városiasodás

Európában a 15. század végétől számított mintegy 150 év alatt a népesség 50%-os növekedése figyelhető meg. A 16. században ez a szám még dinamikusan nőtt, a következő század első felében a folyamat lelassult, majd stagnált.

A népességnövekedés maga után vonta a kézműipar erőteljes fellendülését, ami azonban nem jelentette egyértelműen a kézműipari termékek iránti kereslet növekedését. A kereslet ugyanis elsősorban a mezőgazdasági terület nagyságától függ. Csak az elegendő élelmet és felesleget biztosító földek engedhetik meg a parasztnak, hogy ipari termékeket vásároljon. Ha azonban a mezőgazdasági terület nem nő, akkor szűkebb marad a más termékekre szánt vásárlóerő is. A 16. században ugyan nőtt a népesség, de az ellátásra szánt terület nagysága nem. Így nem keletkezhetett felesleg. Az élelmiszerárak gyorsabban nőttek, mint a pénzjövedelmek, ennek következtében az iparcikkek piaca, az iparcikkekre fordítható vásárlóerő csökkent.

A 17. század közepén a népességszám csökkenése illetve stagnálása következtében az élelmiszerárak is csökkentek, a jövedelmek viszont nem változtak, így nőtt a vásárlóerő. A városban lakóknak szükségük volt gabonára. Ezért a nagybirtokosok fokozták termelésüket, földjeiket a paraszti kisbirtok rovására megnagyobbították. A nagybirtok többlettermelése lehetővé tette kézműipari termékek vásárlását, így közvetve az ipari termelés növelését. A gabona iránti igényt a helyi gazdaságok nem tudták teljes mértékben fedezni, ezért a hiányt lengyel gabonával pótolták. Főleg az alsó rétegek számára szállítottak gyengébb minőségű gabonát. Cserébe nyugat-európai mezőgazdasági és kézművesipari termékek érkeztek a lengyel kikötőkbe: francia bor, holland füstölt hal, angol és holland gyapjúáru. Az élénk kereskedelem fellendítette a hajógyártást.

A demográfiai növekedés nem csak a kézműipar fejlődésére hatott, hanem a vidék és a város közötti népességeloszlásra is. 1500-ban Európa csak négy 100000 lakos fölötti várost számlált. Egyik sem haladta meg a 200 ezres nagyságot. Két évszázad múlva, 1700-ra a százezer lakosú városok száma 12-re nőtt, négy városnak pedig már több mint 200000 lakosa volt. A lakosságot a vidék egyre kevésbé tudta eltartani, sokan indultak a városokba megélhetést keresni. A városok felduzzadtak. Így vált nagyvárossá Párizs, London, Madrid, Nápoly, Róma, valamennyi főváros. A lakosságnövekedés a városokban nagyarányú építési beruházásokat igényelt (lakás, városfal, templom, városház, híd …). A lakásgondokat új házak építésével kellett enyhíteni: néhány évtized alatt egész lakónegyedek bújtak ki a földből. A higiénia hiánya miatt a nagy zsúfoltság elősegítette a betegségek és a járványok terjedését. Az építkezéseket a reneszánsznak és a barokknak a városok megtervezésére és díszítésére irányuló igénye is ösztönözte. A szabálytalan elrendezettséget, a szűk girbe-gurba utcákat, melyek a középkori városokat jellemezték, felváltotta a rend. Megindult a széles utcák, és a művészi hatásra törekvő terek építése. A városkép újraformálásának másik ösztönzője a katonai gyakorlatban bekövetkezett változás volt. A tüzérség megjelenése és gyors fejlődése szükségessé tette új városfalak építését, előmozdította a tégla és terméskő használatát. Végül pedig az is szerepet játszott, hogy a 16. század végén megjelentek a városokban a kocsik és a hintók, melyek a szűk utcák zsúfoltságát csak növelték, torlódásokat okozva nehezítették a közlekedést. Ezért fontos lett a széles utak építése. Csak egyetlen példa a lendületes építkezésekre. Rómában a 16. század folyamán felépítettek, felújítottak, illetve kibővítettek 54 templomot, 60 palotát, 20 villát, 3 vízvezetéket, 35 szabadtéri kutat, és építettek 30 új utcát. Ez a fejlődés nem csak Rómát jellemezte, hanem Velencét, Antwerpent, Amszterdamot, Párizst, és a kis német fejedelmi városokat is. Az építkezési láz hamar elérte a vidéket is. A felsőbb osztályok körében divattá vált az év egy részét vidéken tölteni. Megszaporodtak a vidéki villák, a fényűző vidéki rezidenciák, a pompás kastélyok. Mindezek következtében az építőipar jelentős gazdasági ágazattá vált.

Domenico Sella " Die gewerbliche Produktion in Europa 1500-1700, in Europäische Wirtschaftsgeschichte 16.-17. Jh., Stuttgart-New York, 1979, ford. Surján Zsófia