Német szellem- porosz szellem

Filozófusok és költők kolosszális művei voltak döntő hatással a német nép szellemére, az egyén mentalitására. A politikai egység hiányában Németország rendeltetése szellemi jellegű volt. Mindig is hittek az eszmékben, ezeket tartották a történelmi változások kizárólagos mozgatóinak, nem a politikai vagy katonai okokat. 

A német szellem fő alkotóelemei a vallásososság, a metafizikus művészet, az idealista filozófia, a történettudomány, és a költészet voltak. Ez a szellem a 18. században született, Németország nagysága ekkor szellemében volt, nem hatalmában. A német szellem egyik legfontosabb megalkotója Kant volt. A német gondolkodásmódra a legnagyobb hatással az állam-, és szabadságeszmék voltak. Az állameszme Platontól, Luthertől, és Hegeltől származik, nem az angol-francia értelmezésből. A protestáns felfogás az államot isteni intézménynek tartotta, így ezekben az államokban nincs ellenállás az államérdek gondolatával szemben. Az államban az isteni rendet tisztelték. Már a 17. században jellemző volt az alattvalói engedelmesség, a német amikor csak lehet engedelmeskedik. A felvilágosult abszolutizmus korában (18. sz.) mindenki az egészet szolgálta, a szolgálat kötelesség volt. Ez vezetett a németek közismert irányíthatóságához. A rend vallásszerű ranghoz jutott, különösen a porosz tekintélyállamban. 

A porosz szellem politikai alapkoncepciója az állam elsőbbségének hangsúlyozása volt az egyéni érdekkel, vagy erkölcsi megfontolásokkal szemben. Az uralkodó a nép atyja volt, Luther és Kant is egy személynek való engedelmességet várt el. Hegelnél az állam maga az alkotmány: az állam valósítja meg a szabadságot, és biztosítja az erkölcs betartását. Kant, Hegel és Fichte filozófiájának központi problémája a szabadsággondolat volt. E szerint az egyén csak az emberi közösség tagjaként tud tevékeny, és szabad lenni. A kanti gondolatok ("autonóm akarat", kategorikus imperatívusz") lettek a németek alapeszméi: a kötelesség, és a fegyelem fontosabbak voltak, mint a jog. A szabadság az egyén közösségbeli kibontakozását jelenti az egész érdekében, szabad akaratból való önátadás az egész számára, beilleszkedés az egyén felett álló közösségbe. A német szabadság fogalom tehát nem politikai szabadságot jelent, hanem idealista kötelességgondolatokkal volt összekapcsolva. 

A németek vezérgondolatai: a rendkívüli rendérzék, szigorú fegyelem és engedelmesség, a komoly kötelességtudat kihatottak a monarchiára, a hadseregre, az oktatásra, a közigazgatásra, a gazdaságra, a mentalitásra. Nélkülük az ország minden erejét elvesztette volna, a történelmi sors alakulásában pedig döntő szerepet játszottak. A német szellem először Poroszországban akart újat formálni. 

Poroszország szellemileg a német kulturális hagyományokból merített. A német kultúra, és a protestáns hit védte meg a poroszokat az elszlávosodással szemben. Az ország német jelleget öltött: a jog, az oktatás, a szokások, a jólét a németeknek volt köszönhető. A porosz kultúra is jelentős teljesítményeket tudott felmutatni. Sok jól ismert, "össznémet gondolat" megfogalmazója, szerzője porosz volt. Poroszok voltak, vagy Poroszországban alkottak: Kant, Hegel, Fichte, Marx, Engels, A. és W. Humboldt, E.T.A Hoffmann, Fontane stb. A tekintélyelvű Poroszország a19. században egy kereskedelmi-, és ipari jellegű, kapitalista szellemű német állammal kapcsolódott össze. A politikai egyesülés a szellem egyesülését is magával hozta. Az uralkodó szellem, a német polgárság szelleme volt. A porosz szellem nem volt a némettől idegen, az együttélés, és az asszimiláció során már közeledett egymáshoz a két mentalitás és gondolkodásmód. A porosz állam nyitottsága lehetővé tette a kultúra átvételét, a porosz hozzáadott érték miatt könnyen elsajátítható volt. A 19 században új erők, a militarizmus, a nacionalizmus, és a kapitalizmus radikalizálták az államrezont. A szellemi életet addig irányító erők közül először az egyház, azután a felvilágosodás humanista ideálja, végül az etikai individualizmus omlott össze. A német szellem az egységmozgalmat kísérő lelkesedésnek köszönhetően nacionalista törekvésekkel kapcsolódott össze. Megszületett a német nemzeti eszme. A nyugati államok kapitalista fejlődése egyszerre jelentett követendő példát, de gazdasági, politikai, katonai fenyegetettséget is. Az erre való válasz létkérdés volt. A leggyorsabban Poroszország reagált, reformjaival (1807) a felzárkózás útjára lépett. A német egyesítést követően az ország magasabb fejlettségi szintre jutott, mint a legtöbb nyugati állam. A gazdaság virágzása, a népesség növekedése, és a nacionalista propaganda azt sugallta, hogy Németország szűk határok között él. Az ország nemzetközi státusza a gazdasági fejlődés tempójánál lassabban változott meg, ez új feszültséget hozott. Németország gazdaságilag már maga mögé utasította Angliát, és erővel szeretett volna az igazságtalan helyzeten változtatni. A német katonai potenciál, a gazdasági erő, és a büszkeség, hogy Németország segítség nélkül ért el magas fejlettségi szintet, felbátorította az országot a régi hatalmak elleni fellépésre. A német katonai vezetésnek az volt az érzése, hogy az országot az angol világhatalom kisebbik partnerének szerepébe kényszerítették. Ebből a "szolgai állapotból" akart az ország kitörni, immár imperialista ideológiát követve. Az 1914-es háború kitörésének az egyik fő oka a nemzeti törekvések akadályozása volt. Németország lelkesen várta az igazságtételt. A háborút egyben a régi és új eszmék összeütközésének is tekintették. Filozófusok szállítottak ehhez ideológiát, új eszméket. Nietzsche filozófiája radikális fordulatot jelentett. Az eddigi filozófiai és vallásos nézetek helyett új értékeket kell adni, mert a régi világrend értékei elvesztették tartalmukat. Ő volt a századforduló kultúrkritikájának előfutára. A periféria nemzeti lázadásának prófétája, az olasz Corradini szembeállította a gazdag, és szegény országokat. A harmadik utas fejlődés koncepciója lett a lemaradó országok küldetéstudatának alapja. Az ideológusok a régi értékek tagadásától eljutottak a németek megújító szerepének követeléséig. A politikusok, és a katonai vezetés a nyers érdekeket, és anyagi követeléseket a német szellemmel támogatták meg. 1914-ig a német idealizmus optimista volt, a világ racionális menetet mutatott. 

Az első világháború kitörése vetette fel az emberiség létkérdését: Jó irányba halad az emberiség? Mi vezetett a katasztrófához, és mi ebben a felelőssége a német eszméknek? 

Iggers G. Georg "A német historizmus", Gondolat kiadó, Budapest, 1988. 

Von Treitschke Heinrich "Das Ordensland Preußen", Insel Verlag, Leipzig Troeltsch E. "Deutscher Geist und Westeuropa", Mohr Verlag, Tübingen, 1925