Merezskovszkij: „Gogol és az ördög”

Gogol legfőbb törekvése saját bevallása szerint az volt, "hogyan lehetne ostobának feltüntetni az ördögöt". Értelmezésében az ördög reális lény, benne összpontosul Isten tagadása, az örök Gonosz. Gogol a nevetés fegyverével harcol ellene, nevetése az ember küzdelme az ördöggel.

Isten maga a végtelen, az ördög ennek tagadásaként, mindenfajta mélység és magasság tagadása, örökös szellemtelenség, örökös középszerűség. A gogoli életmű egyetlen témája a "halhatatlan emberi középszerűség". Ez érzékelhetően jelen van minden helyi és időbeli feltételnek megfelelően, ez az ördög kétségbevonhatatlan örök és egyetemes gonosz jelensége. A gonosz mindenki számára látható az erkölcsi törvény súlyos megszegéseiben, a gaztettekben. Gogol volt az első, aki nem ebben, hanem a gyengeségben, a túlságosan józan átlagban, a tompaságban és szellemtelenségben, minden emberi érzés és gondolat középszerűségében látta meg a gonoszt.

Az ördög a legparányibb, csak a tulajdon kicsinységünk miatt látszik nagynak, ő a leggyengébb, csak saját gyengeségünk miatt látszik erősnek. Gogol elsőként látta meg álarc nélkül az ördögöt, az örökös utánzót. Valódi arca nem szokatlanságával, hanem hétköznapiságával, középszerűségével szörnyűséges, megértette, az ördög arca nem idegen, hanem nagyon is közeli, ismerős, nagyon is emberi.

Gogol két főhős, Hlesztakov, és Csicsikov az egyetemes gonosz, a halhatatlan emberi középszerűség két megjelenési formája. "Az ördög két ábrázolatai voltak ők"- mondta róluk Puskin. Két becstelen, túlságosan is értelmes átlag-figura, a század szellemtelen alakjai.

Gogol két remekművében - A revizorban és a Holt lelkekben- a húszas évek orosz vidéki városának képei egyetemes, szimbolikus gondolatot hordoznak. Az embervilág semmittevése, üressége, középszerűsége közepette az ördög munkálkodik a két főhősön keresztül.

Hlesztakov legfőbb mozgatója az ösztönös lényében van, az önfenntartás, vak, állati ösztönében, a mértéktelen éhségben. E szükségletet a hazugság, és képmutatás erejével elégíti ki. Hazudik, közben úgy érzi, így a jó, ez az igazság. Nem létezik nála határ a hazugság és az igazság, a jó és a rossz, a törvényes és a törvénytelen között. A mindenfajta erkölcsi gátlás alól való felszabadulás átalakul a "mindent szabad"-dá. "Én ilyen vagyok! senkire nem vagyok tekintettel, …én mindenütt ott vagyok, mindenütt". Ördögi arc, álarc nélkül, önistenítő, természetfeletti, szinte "emberfeletti" nagyság. és a nézők nevetnek, nem értik a nevetségesben a szörnyűségest.

Csicsikov szerint az élet magasrendű értelme, az ember végső célja földön meghatározhatatlan. A reális világ a jelenségek világa, az érzéki tapasztalásnak csak ez elérhető. Az érzékfeletti sóvárgások, a végtelenre irányuló törekvések "agyrémek", ezért elutasítandók. Az embernek nincs meghatározott célja a földön, ezért szilárd alapot keres. Ezt a célt ő a szerzésben, a vagyongyűjtésben találja meg. Ez adja meg a földön a "nyugodt elégedettséget". Nem létezik az abszolút jó és rossz, a boldogság helyén jólét, nemeslelkűség helyett jó modor van. Csicsikov etikája a modern kispolgári pénz-kultúra közvagyona. A nyugat-európai kultúra termékei kereskedelmi árucikkek alakjában érik el őt, a mélyrehatót és magasrendűt leszűkíti. Az emberi nem története végtelen haladás, a progresszió lényege a szerzés, a holt tőke. Minden század az elkövetkező századok szerez meg mindent, tesz szert a vagyonra. Ez az ember polgári kötelessége.

Gogolnak, hogy művészként legyőzze a gonoszt, először önmagában, az emberben kellett legyőznie. Ebben találta meg életének és lelkének feladatát. Elkezdődik Gogol tragédiája, a harc az örök gonosszal, de már nem az alkotói képzeletben, hanem a vallásos cselekedetekben.

Ő volt az első, aki nem elvontan, dogmatikusan, hanem élettelien szólt Istenről, úgy, ahogy eladdig az orosz világi életben senki más. Az Isten-kérdés élet és halál kérdése, végtelen rettegéssel telített, saját személyes, az egész orosz élet és az egyetemes lét üdvözülését érintő kérdés. Ő nem csak beszélt, cselekedett is, de legalábbis cselekedni akart, és részben meg is tette Istennek azt, amiről beszélt. Szellemi végrendeletében minden egyes orosz embernek üzent: "Ne holt lelkek legyetek, hanem élő lelkek." Egyetlen ajtó létezik, melyet Jézus Krisztus mutatott meg.

Fájdalommal szemlélte, hogy a kereszténység nem hatja át az életet, hatástalanná, terméketlenné vált, a cselekedetek pedig keresztényietlenek. Ezért a kereszténység végső célja az egyetemes felvilágosítás, az emberi természet egészét kell átvinni valamiféle tisztítótűzön. Az egész modern emberiség szenved, az európai népek egyesülésének pedig éppen a kereszténységből kellene, hogy kiinduljon. Létre kell jönnie egy történelem-feletti, misztikus, a pravoszlávia igaz, világmindenséget átfogó egyházának.

Gogol szerzetesektől származó alapeszméje: "Istenben élni annyi, mint testünkön kívül élni." A szentség a testetlenség, a test a bűn. A test és a lélek két egymással szembenálló lényeg, az isteni és ördögi elv örök feloldhatatlan ellentmondása.

A művészet ebben az értelemben nem lehet szent, hiszen minden egyes művészileg megformált alak lélekkel teli test, és testet öltött lélek. Gogolt üldözte az egyházi kiátkozás réme, de nem akarta megtagadni az irodalmat. A szerzetesi aszketikus alapelvnek Gogol nem volt képes teljesen megfelelni, ez vezetett megosztottságához. Két lehetőség közül kényszerült választani: vagy élni az egyház által kiátkozottan, vagy egyáltalán nem élni. Ez utóbbit választotta.

Dmitrij Szergejevics Merezskovszkij "Gogol és az ördög" Új mandátum könyvkiadó, 1995