Kulturális állandóság

Hogyan élhette túl a kínai nép a politikai katasztrófákat, s hogy nem merült el bennük. Mi az a faji erő, az a képesség az idegen vér felszívására? Az úgynevezett faji erő és életképesség részben alkati, részben kulturális természetű.

A kulturális erők közt elsőnek kell számítani a kínai családi rendszert, amely oly jól volt megszervezve, hogy senki sem feledkezhetett meg családja hovatartozásáról. A társadalmi halhatatlanságnak ez a formája, amit a kínai minden földi birtoknál többre becsül, bizonyos tekintetben vallási jellegű - az ősök tisztelete is ezt a jelleget emeli ki- s ez a tudat mélyen beléhatolt a kínai lélekbe. Ez a jól megszervezett és vallásosan felfogott családi rendszer félelmes erőnek bizonyult, amikor a kínai faj olyan idegen néppel került érintkezésbe, amelynek családi tudata nem volt ily szigorúan meghatározva. Barbár törzsektől származó gyermekek mind bekívánkoztak a családba, részt kértek a halhatatlanságból, azzal az érzéssel, hogy amikor az ember meghal, tulajdonképpen nem hal meg, hanem tovább él a családi élet hatalmas folyamatában. A családi élet egyben szaporaságra is buzdított: ahhoz hogy a családi ág fennmaradjon, sok babának kellett születnie. Egyedül a családi rendszernek volt köszönhető, hogy a kínaiak be tudták olvasztani a honani zsidókat. A zsidó faji tudatot csak a családias szellemű még erősebb faji tudat feledtethette el, ami nem kis etnológiai teljesítmény. Amikor a zsidóknál kisebb faji öntudattal rendelkező népről volt szó, mint például az északi tatárok, velük szemben a kínaiak nagy előnyben voltak.

A társadalmi állandóság másik kulturális elősegítője a megállapodott osztályok teljes hiánya, s mindenki számára nyitva álló alkalom, hogy a császári vizsgarendszer segítségével emelkedjék a társadalmi ranglétrán. A császári vizsgarendszer hajtotta végre a minőségi kiválasztást, s módot adott a tehetségnek a fajfenntartásra és szaporodásra. Ennek az alapja az a mélyen gyökeredző kínai hit, hogy senki sem születik nemesnek. A császári vizsgarendszer a 7. században született és 1905-ig állt fenn: lehetőséget teremtett a szegények számára, hogy hatalomra és hírnévre jussanak. A vizsgák némileg gépies jellegűek voltak, nem arra szánták őket, hogy igazi lángelméket varázsoljanak elő, de alkalmasak voltak a tehetség kiválasztására, s értelmiségi vizsgának tekinthetők. Ez a rendszer lehetővé tette a tehetségek állandó beszivárgását a vidékről a városokba, pótolta a faji erő veszteségét a felsőbb osztályokban, fenntartotta a benső megújhodás körforgását, amire a társadalom egészségének szempontjából oly nagy szükség volt.

Még fontosabb az, hogy az uralkodó osztály nem csak vidékről jött, hanem vissza is tért vidékre, mert a falusi életet tartották ideálisnak. Ez a falusi ideál, művészetben, filozófiában, és életben, sokban hozzájárult a faj mai egészséges állapotához. A kínai életmód megteremtői bölcsen cselekedtek, amikor a színvonalat a civilizáció és a primitív életszokások között vonták meg. A földműves civilizációt választották, szerették az egyszerű életmódot, feltalálták az élet kényelmességeit, de nem váltak ezeknek rabszolgáivá. Aki közel van a természethez, az testben-lélekben egészséges. A falusi ember nem degenerálódik, csak a városi. A falusi életideál hozzátartozik ahhoz a társadalmi rendszerhez, melynek egysége a család, s ahhoz a politikai- kulturális rendszerhez, melynek egysége a falu. A falusi ideál alapja a testvéri közösség érzete a szegény paraszttal, ami egy taoista léleknél természetes; a család fenntartásának vágya a konfuciánus rendszerrel van szoros kapcsolatban. Ha az egyszerűség soká fenntarthatja a család épségét, ugyanilyen hatása lehet a nemzet épségére is. "Azok a hivatalnokcsaládok, amelyeknek gyermekei költséges szokásokat tanulnak meg, csak egy-két emberöltőn át virágoznak,…ahol azonban megvan a gyermeki kegyelet és barátságosság erénye, nyolc-tíz nemzedéken át"(Tseng Kuofan) A szorgalmas, egyszerű családi élet ideálja fennmaradt, s elismerten a legegészségesebb erkölcsi öröksége volt a nemzetnek. A családi rendszer átszövődött a falusi életformákkal, s nem is lehetett azoktól különválasztani. Az emberi boldogság olyan bizonytalan, hogy legjobb oltalmazója a visszatérés a természethez és az egyszerűséghez. A kínai a családját akarta életben tartani, és nemzetét tartotta életben.

Lin Yutang "Mi, kínaiak", Európa Könyvkiadó, Budapest, 1991