Királyok

 …az államnak mint országok és nemzetek közösségét rendben tartó intézménynek nincsen szüksége királyra, azt a ragyogó római civilizáció óta sokszor bizonyította már be a történelem. Ha tehát királyok mégis mindig voltak, s királyt mégis, mindig újra választ és tart magának a kultúra és civilizáció legkülönfélébb színvonalán álló ország, ez sem jelenthet mást, mint hogy királyra nem az országnak, vagy államnak mint kollektív intézménynek és egységnek, hanem az egység részecskéinek, az embereknek van szüksége. Az embernek, az emberi léleknek van szüksége királyra, a királyt nem belátás és értelem, hanem ösztön és akarat választja és akarja, oly elemi erővel, hogy ez az akarat – éppen fordítva, mint ahogy a naiv forradalmár hinné - sokszor szembefordul az állambölcsesség felszabadító programjával. A forradalmár zsarnokot lát a királyban, s mivel voltak már zsarnokok (hatalmukkal visszaélő királyok), a forradalmár rendületlenül hisz benne, hogy olyan hatalom, amivel vissza is lehet élni, nem illet meg embert. S valamit, egy nagyon fontos tényt, egyszerűen nem vesz tudomásul. Ez a tény, a történelem tanúsága szerint, abban áll, hogy mindig akadtak, s többnyire többségben, akik a hatalmat megvédték, még ha zsarnoki hatalom volt is. A vértanút nem maga a zsarnok végezte ki, hanem azok, akik hittek a zsarnokban, makacsul és rendületlenül, szinte azt mondhatnám, elkeseredetten- tulajdon érdekeik ellen is, utolsó csepp vérükig védelmezve valamit, ami nyilvánvalóan nem külső erő, hanem belső szükséglet volt számukra. A zsarnok védelmében legalább annyi ember esett el, jóhiszemű rajongásban, mint amennyi az ellene való küzdelemben halt vértanúhalált. Mit várhat egy nép királyától? Nyilván nem várhat mást, mint azt, hogy jó király legyen, helyes és üdvös törvényeket alkosson, jól kormányozzon, bölcsen ítéljen, megértse népét, helyes irányba vezesse. De mivel ehhez világos fej, értelem és okosság kell, nyilvánvaló az is, hogy a nép világos fejű, értelmes és okos királyt akar. Hol látja Románia népe, minderre a biztosítékot Károlyban? Károly az igazság keresésének bonyolult útján egyetlen stúdiummal foglalkozott, a földkerekség szép asszonyainak áttekintésével.

Hol itt az értelem és okosság? Ez bizony nem az, s mégis, amaz ösztön és akarat, amiről szólunk, nem tévedhet. Nem tévedhet, mint ahogy sohasem tévedett az igazságnak és igazságosságnak szomjú vágyában: csak másképp látja az odavezető utat, csalhatatlan képzeletével, mint ahogy logikusnak tetszhetik. Embert lát ez a képzelet, embert, aki valamit keres. A boldogságot keresi. A boldogságot egyelőre, nem az igazságot. Mi a boldogság? Egyéni érzés, amit nem lehet meghatározni. Meghatározni csak azt lehet, ami nem az, ami akadálya és gátlása a boldogságnak. Félelem, elnyomottság, nyomor- falak és korlátok, amik visszaszorítják lelkünkbe a velünk született vágyakat: mindent együttvéve, ami útjába áll akaratunk érvényesülésének. S ezek a lelkünkbe visszaszorított vágyak azok, amik meghamisítják, denaturálják nem csak az ösztönt, de az értelmet és a szellemet is. Akarsz szabad értelmet, szabad szellemet, az igazság megtalálására alkalmasat? Szabadítsd fel lelked a lenyűgözött, nem rombolt vágyak terhétől. Légy boldog. Előbb boldognak kell lenned, csak azután lehetsz bölcs. S mert a tökéletes emberi boldogsághoz rendkívüli feltételek kellenek, lévén az emberi lélek alaptulajdonsága a korlátlan hatalomra való vágy- s mivel e rendkívüli feltételeket, a társadalom természeténél fogva, sok millió ember közül egyetlenegy számára lehet csak biztosítani- amaz ösztön és akarat, titokban, úgy határozott, hogy ezt az egyet választja magának. Felruházza őt a boldogság minden ékességével. Valamit vár a nép a Boldog embertől, s ez a valami, mi volna más, mint éppen az igazság, a mindnyájunk számára érvényes, egyetemes Törvény, aminek megtalálásában, bennünket, félelem és harc áldozatait, egyenként, boldogtalanságunk akadályoz meg. A boldogság nem célja, hanem feltétele az életnek. Legyetek hát boldogok királyok, helyettünk, hogy bölcsek lehessetek, helyettünk - mert a mi bölcsességünk hiányát fizetjük meg a ti boldogságotokkal. (Pesti Napló 1930) 

Karinthy Frigyes "Királyok" in "Idomított világ", Szépirodalmi könyvkiadó, Budapest, 1981