Kereskedők és bankárok

A középkori Firenze gazdasági nagyhatalom volt, a 15. században 270 gyapjúfeldolgozó üzeme, 83 selyemkészítő manufaktúrája, és 33 bankja volt. A 14. század gazdasági válságát követően a visszaeső gyapjúfeldolgozást a selyemkészítés váltotta fel. A firenzei gyapjúfeldolgozók száma 1537-re 270-ről 63-ra csökkent, ugyanakkor megkétszereződött a selyemmel foglalkozó iparosok száma.

A kereskedelem területén is jelentős változások történtek. A kereskedők távoli területeken szerezték be a feldolgozandó alapanyagot, Itáliába szállították, ahol a helybeli kézművesek előállították a készterméket, amit a kereskedő megvásárolt, elszállított, és eladott. Ennek a technikának köszönhetően született meg a bank, ami megkönnyítette a pénztőke mozgatását és megoldotta a pénzváltás problémáját. A kereskedők ekkor már művelt, könyvelésben és jogban járatos emberek voltak. Valamelyik kereskedelmi irodában töltötték tanulóéveiket, ahol gyakorlatot szereztek, és idegen nyelv ismeretére is szert tettek (legfontosabb a francia volt). Tisztában voltak az áruk minőségével és árával, valamint az eladás fortélyaival. Megtanulták, hogyan csökkentsék a kockázatot, el tudták dönteni, hogy tevékenységüket társasági vagy egyéni formában folytassák. Megnyerő modorúak, jó kapcsolatteremtőek voltak, értesüléseiket jól kiépített hálózatból nyerték, így kortársaiknál szélesebb látókörűek voltak. A kereskedelmi tevékenység kiszélesítésével jelent meg a modern kapitalizmusra jellemző kiterjesztett szervezet, a kereskedő vagy kereskedőtársaságok nem csak e kereskedelem lebonyolítását, hanem a gyártást is ellenőrizték. E mellett egyre inkább a pénzügyi ügyleteket is ők intézték.

A kor üzletemberei kereskedelmi előjogokért, monopóliumokért cserébe hatalmas kölcsönöket juttattak a pápáknak, az uralkodóknak, és a hercegeknek. A Bardi és Peruzzi bankházak az angol III. Edwardot, és Anjou Róbertet támogatták tetemes összegekkel, a kölcsön visszafizetésének elmaradása azonban csődbe juttatta őket. A Medici bankház okulva az esetből sokáig tartózkodott ezektől a kockázatos ügyletektől. Az európai kereskedelmet az itáliaiak uralták, köszönhetően kezdeményező készségüknek, kalandvágyuknak, és a fejlettebb kereskedelmi eszköztáruknak (váltó, kettős könyvelés). Ezen a vezető szerepen Velence, Genova és Firenze osztozott. Firenze volt Európa legfontosabb pénzügyi központja.

A 15. században a magányos kereskedőket felváltották a kereskedelmi társaságok (Genova-commenda, Velence-colleganza), csökkentve a vállalkozással járó kockázatot. Ezek a társaságok általában egy vállalkozás idejére szerveződtek, amelyben egy csendestárs kölcsönözte a kereskedőnek az út lebonyolításához szükséges összeget. A veszteség az anyagi támogatót sújtotta, de nyereség esetén a befizetett összegen kívül megkapta a haszon háromnegyedét is. Egy kereskedő egyazon vállalkozás elindításakor akár több finanszírozóval is szerződhetett, akik persze osztoztak a hasznon, de a kockázaton is. Az eredetileg egy útra szervezett kapcsolatok több vállalkozás idejére is fennmaradtak, így született meg Genovában a San Giorgio-ház, ami a Nyugat legjelentősebb pénzügyi szervezetévé nőtte ki magát, és mintegy négy évszázadig fennmaradt. Maga az állam sem tudott e felett hatalmat gyakorolni, ügyletei és adminisztrációja élesen elhatárolódtak az államtól.

Firenzében az állam hivatalnokai csak bábok voltak a Medici-ház gazdasági hatalma alatt. A 14. században szerveződtek a Bardik, a Peruzzik, és az Acciaiuolik gigantikus társaságai. Hálózatuk erősen centralizált volt, a firenzei főigazgató irányította a társaságot, a fióküzleteket ügyvivők vezették, akik gyakran üzlettársak voltak. Kevés kezdeményezési lehetőségük volt, szigorú ellenőrzés alatt álltak. Időnként áthelyezéssel cserélgették őket, nehogy túl szoros kapcsolatot alakítsanak ki a helyi vezetőkkel. A központosítás hátránya az volt, hogy egy fiók csődje magával ránthatta az egész hálózatot. A Mediciek ezt felismerve, és rugalmas rendszert működtetve, elkerülték a katasztrofális bukásokat. Az újításuk abban állt, hogy fiókigazgatóik hozzájárultak az alaptőkéhez, de a haszonból is részesedhettek, ez érdekeltté tette őket a jó üzletekben. A fiókok autonómok voltak, a központ iroda laza ellenőrzése alatt, decentralizált rendszer volt. A legtöbb bevételt a firenzei és a velencei bankházuk hozta, és a római fiók is rendkívül jövedelmező volt. A Szentszékhez az egész keresztény világból befolyó jövedelmek nagy részét ők kezelték, de római főpapok is őket bízták meg vagyonuk kezelésével. A nagymennyiségű készpénzből jövedelmező pénzügyleteket folytattak. Az éves haszon a befektetett pénz 30%-át is elérte. Ezt nem forgatták vissza az üzletbe, hanem Firenzében és környékén ingatlanokat vásároltak, ami jelentősen növelte a családi vagyont. A Medici-bankház Cosimo di Medici alatt érte el legnagyobb befolyását, aki a fiókok számát megháromszorozta. Új fiókokat nyitott Brugesben, Londonban, Avigonban, Milánóban. Halála után hanyatlásnak indul az üzlete, utódai tehetségtelennek bizonyultak, a török terjeszkedése, és az 1464-65-ös pénzügyi csődhullám Firenzét is érintette. A fiókok önállóságra törtek, a burgundiai uralkodó anyagi támogatása a francia királyt tette ellenséggé, ehhez jött még a timsóválság is. A timsó az itáliai gazdaság egyik kulcsterméke volt. Használták gyógyászati célokra, bőrkikészítésre, de legelterjedtebb felhasználási módja a textilfestékek tartósítása volt. A gyapjú- és selyemfestésben elengedhetetlen volt, az itáliai szövetek keresettségüket a színeknek köszönhették. A legértékesebb timsólelőhelyek Kis-Ázsiában voltak, kisebb mennyiségben, és rosszabb minőségben Kasztíliában is. A török terjeszkedés elvágta a timsóbeszerzés útját, de 1461-ben pápai területen jó minőségű timsólelőhelyre bukkantak. A Medici bankház lett a Societas Aluminium társaság főrészvényese, ezt a társaságot a timsó kibányászására, elszállítására, és eladására szervezték. 1476-ban IV. Sixtus elvette a Mediciektől a timsómonopóliumot, és a Szentszék jövedelmeinek kezelésével is a Mediciek legfőbb ellenfelét, a Pazziakat bízta meg. Súlyos csapás volt ez a hálózat számára, hiszen a római fiók volt ekkor a legjövedelmezőbb. A Medici társaság a konjunktúra hullámzásával született és bukott el. 97 évig élt (1397-1494), és az itáliai gazdasági szervezetek prototípusa volt. Egy olyan társaság volt, ami egyszerre folytatott pénzügyi, kereskedelmi, és ipari tevékenységet. Nemzetközi méretekben működött, ugyanakkor szorosan kötődött az anyavároshoz, Firenzéhez.

Paul Larivalle "La vita quotidiana in Italia ai tempi di Machiavelli, Milánó 1984., ford. Somlai Katalin Francois Place "Kereskedők könyve", Elektra Kiadóház, 2000