Igen, vagy nem

Ne váltsuk a szót, ne köntörfalazzunk – velünk vagy, igen, vagy nem? Vallj színt, félre a csűrés - csavarással- hiszel a nagy tanban, igen, vagy nem? Mondd ki, valld be, tégy hitet, ne alakoskodj, ki a kártyával, le az álarcot – velünk tartasz vörösökkel, vagy velük, a gaz pirosokkal? Félbarna kell, vagy halványkék – igen, vagy nem? …Habozol, keresed a szót, tátogsz, meg vagy ijedve – még mindig nem feleltél? Ohó, gyanús! Mit rejtegetsz? – hiszen te a reakcióhoz szegődtél! Le a semlegesekkel – aki nem tart velünk, ellenünk tart – le a gyalázatossal! Igen, vagy nem? Felelj! Határozott választ: különben végeztünk veled. 

…Én nem mondok igent és még kevésbé mondok nemet – mert igen és nem határozatlan habozás volna a határozott és egyedül bizonyos kétkedéshez képest, amit ott érzel szívedben, ha őszinte vagy magadhoz. De miért hiszitek ti, hogy ti már tudjátok? Így felelj és gondolj Őreá, aki igent és nemet bátran és határozottan mondott ki, ha helyesen kérdezték- s meg is halt igenért és nemért, ha volt mód választani. Aki hirdette: a te szavad legyen úgy – úgy – nem –nem, valami ezen felül esik, a gonosztól vagyon. De lesütötte szemét s ábrákat rajzolt ujjával a homokba és nem felelt, mikor a házasságtörő nőről kívánták véleményét: - a farizeusokat pedig képmutatóknak nevezte, mikor császárt és istent közös mértékkel mérték, hogy választana közülük. Aki ma igennel és nemmel felel, rosszhiszemű képmutató, vagy elbizakodott képzelgő. …ha úgy értitek a forradalom szót, hogy jót akartok cselekedni az emberekkel, akkor büszkén vallom: forradalmár vagyok. Hallom a gúnyos választ – persze, a gyáva entellektüel, ki csak magával törődik, s nem akar részt venni a nagy munkában, hogy felszabadítsuk a társadalmat. Azt szeretné, hogy mindenki őérte éljen – de ő nem akar élni senkiért. Rosszabb a zsarnoknál – esztétalélek, nem hisz a jövőben, nem akarja a jót. Hazudtok, képmutatók.

 Akarom a jót, hiszek a jövőben – részt akarok venni a munkában s hiszem és tudom, hogy részt veszek benne – de nem közvetlenül fogok hozzá, mint ti, akik az utcán tolongtok és kiáltoztok. …Ámha igaz, hogy szeretitek az embereket, hogy fáj nektek, ami másnak fáj, hogy gyűlöltök mindent, ami gonoszság és zsarnokság és kényszer – ha megvan bennetek a jó princípiuma – akkor nem is kívánom tőletek, hogy biztosan tudjátok, hol van az üdvösség a kommunizmusban, vagy a szociáldemokráciában. Akarjátok a jót külön-külön és cselekedjétek ott, ahol álltok – folytassátok munkátokat, műhelyben és vidéken, mindenki a maga mesterségét. És ne féljetek – ha így cselekszetek, közvetve részt vesztek a társadalom felszabadításában – részt vesztek olyankor, mikor nem is gondolnátok: jó szóval, amit társatoknak adtok, okos beszéddel, amivel felvilágosítjátok, jó munkával, amivel segítitek élni. És mondjátok: az én lelkiismeretem tiszta, mert hozzájárultam az átalakuláshoz. Jó ember vagyok, amit tehát teszek, abból csak jó származhatik. Mikor cipőt csinálok, mikor házat építek, mikor gyereket ringatok, mikor verset írok vagy regényt, mikor a szomszédommal beszélgetek, akkor is jó ember vagyok – és cipő és ház és gyerek és vers és regény és okos szó el fogja végezni helyettem, amit száz demagóg meg nem csinál, ki nem számít, el nem határoz. Fekete, fehér, igen, nem – ezt pedig nem szabad kimondani a nagy társasjátékban. (Pesti Napló 1919)

Karinthy Frigyes: "Igen, vagy nem" in "Az elátkozott munkáskisasszony" Aqua kiadó, Budapest, 1992