Hírünk a világban 1943 őszén
A nemzet jelleme felfedhetetlen, de nem szabad lemondani vizsgálatáról. Az önismeretre törekvés egy kis nemzetnél erkölcsi parancs, gyakorlati szükség. Trianon egy félelmetes ellenséggel ismertetett meg bennünket, az ellenünk irányuló propagandával. A rólunk kialakított képet történelmi ábrázolások, útleírások, levelek, memoárok őrzik. A reformkorban, a szabadságharc alatt, a kiegyezést követően is jó ideig a művelt népek rokonszenvét élveztük. Ennek oka a magyar szabadságszeretet, a törhetetlen vágy a függetlenségre, a politikai tolerancia.
A magyarság az 1880-as évektől küzd a feléje áramló barátságtalan atmoszférával, az első világháború idejére ez gyűlöletté fokozódott. A kemény bírálat, a harag, a szenvedély vezetett el Trianonhoz. A világ ítélete lehet méltatlan, de lehet valóságtartalma is. Új kép született: a fellengző, népelnyomó, szertelen, a nemzetiségekkel szemben türelmetlen, politikailag összeférhetetlen magyarnak a képe. Ez az új kép Bécsben született, a magyar nemzeti ellenállás időszakában. A századfordulón a pánszlávizmus és a pángermanizmus törekedett arra, hogy Magyarországot az európai közvélemény előtt befeketítsék, hogy ezzel az Osztrák- Magyar Monarchiát gyengítsék. Az első világháború ellenünk ennek a propagandának a jegyében folyt, a háborút nem a harctéren vesztettük el, hanem a nyugat-európai közvéleményben.
Hírünket a világban mindenki ragyogónak véli, a nép magasztalja magát, ez végzetes önáltatás. Ha a világ nem ezt látja, akkor ellenséges hírverést emlegetnek. Szónokokat bérelnek fel, hogy idegen nyelven mondják el, amit ők otthon magukról hirdettek. Szégyenletes az az élmény, amelyben az otthon elkapatott magyar a hivatalosan udvariaskodó hangok után részesül. Hűvös gúny, csendes megvetés, lemosolygás övezi. Emlegetjük ezeréves múltunkat, visszakérdeznek: melyik nép nem ezeréves? Mi ebben az érdem? Kialakítottunk egy képet szomszédainkról, s azt hisszük, a világ is úgy látja őket. A románt műveltebbnek, a szerbet vitézebbnek, a csehet megbízhatóbbnak tudják. Minket sem vendég-, és szabadságszerető, lovagias népnek látnak, hanem sunyi, hazug, gyáva, és hatalmaskodó népegyvelegnek. Az ellenséges kép kialakulása már 1848 idején kezdődött. Bécs sugallatára, Nyugat rokonszenve már ez előtt is a velünk ellenséges népeké volt.
A gyűlölet kora a nemzeti érzés feltámadásával kezdődött. A nemzeti érzés gyalázkodó ágában alulmaradtunk, a magyar türelmes nép, tűrte a mocskolódást. A másik tényező abban áll, hogy Európa népei rokonai egymásnak. Saját fajtájukat nem támadhatták. A mi népünket pedig lekezelően ázsiai jelzőkkel illették. A háború után versenytársaink megerősödtek, Európa az ő szavuktól zengett. Diplomáciánk, irodalmunk, képzőművészetünk nem szolgálták dicsőségünk. Sokat ártottak ún. intellektueljeink, szórakoztató művészeink. Megbecsülést csak a megbízható magyar szakemberek kaptak, bányászok, kubikusok. Szembe kell nézni a kedvezőtlen véleménnyel is, hátha igazat mondanak! Az ellenséges propagandát pedig ellenpropagandával kell legyőzni. Nem ócsárlással kell felülkerekedni, hanem értékeink felmutatásával.
Balogh József-Illyés Gyula-Keresztúry Dezső "Hírünk a világban" Magvető kiadó, Budapest, 1985