Gandhi

Gandhi érkezése olyan volt, mint a friss levegő erős áramlata, fénysugár hatolt át a sötétségen, forgószél keletkezett, mely mindent felkavar, legjobban az emberek gondolkodását. Nem felülről ereszkedett alá, az indiai milliók közül emelkedett ki, az ő nyelvükön beszélt, minduntalan felhívta a figyelmet lesújtó körülményeikre. Tanításának lényege a félelemnélküliség és az igazság volt, s az ezzel szövetséges cselekvés, mindig a tömegek javára.

A brit uralom alatt elhatalmasodott a félelem: félelem a hadseregtől, a rendőrségtől, a titkosszolgálattól, a hivatalnoki osztálytól, a törvényektől, a földesúr ügynökétől, a pénzkölcsönzőtől, a munkanélküliségtől, az éhezéstől. E mindent átható félelem ellen emelte fel Gandhi halk, de határozott szavát: ne féljetek! És váratlanul lehullt az emberek válláról a félelem fekete leple, nem tűnt el, de csökkent a rettegés. Bekövetkezett egy másik lelki reakció is: a szégyenérzet, hogy oly soká tűrtük a lealacsonyító, és megalázó idegen uralmat, és a vágy, hogy ne tűrjük többé.

Nem lettünk igazabbak, de Gandhi ott volt a kérlelhetetlen igazság jelképeként, hogy felrázzon minket és megszégyenítsen az igazsággal. Gandhi Indiában emberek millióit befolyásolta. Egyesek teljesen megváltoztatták életmódjukat, másokról lepergett a hatása.

Gandhit különös pacifista-tetterő hajtotta, cselekvő ember volt. Nem viselte alázattal a sorsát, nem tűrt el semmit, amit rossznak talált, áradt belőle az ellenállás, de mindig békés és tartózkodó ellenállás. Felismerve, hogy a brit uralom fő támasza a félelem, a tekintély és egyes emberek és osztályok együttműködése a britekkel, Gandhi éppen ezeket az alapokat támadta. Le kell mondani a címekről és rangokról, mondta, s bár tulajdonosaik közül nem sokan reagáltak a felszólításra, a nép nem tisztelte többé az angolok által adományozott rangokat, és azok az erkölcsi hanyatlás jelképévé váltak. Gandhi nem csak önmagát hajszolta, másokat is magával ragadott. Mindent megtett, hogy megváltoztassa az indiai népet, legyőzze a belenyugvás szellemét.

Mélyen vallásos ember, egész lényében hindu, de a vallásról alkotott elképzelésének nincs köze semmilyen dogmához, szokáshoz vagy rituáléhoz. Számára a vallás az erkölcsi törvénybe vetett szilárd hitet jelenti, és ezt a törvényt nevezte ő az igazság vagy szeretet törvényének. Az igazságot és az erőszakmentességet azonosnak vagy egyazon dolog két különböző vonatkozásának tartja. Úgy véli megértette a hinduizmus szellemét, és elvet minden vallásgyakorlási formát, ami nem illeszkedik idealista értelmezéséhez. A gyakorlatban ezért szabadon választja meg a maga útját, szabadon változik és alkalmazkodik, alakítja életfilozófiáját és cselekedeteit, mindez csupán az általa mindenekfelettinek tartott erkölcsi törvény függvénye.

Nem csoda, hogy ez a meglepően eleven, önbizalommal és szokatlan erővel teli ember, aki minden ember egyenlőségéért és szabadságáért szállt síkra, elbűvölte India tömegeit, és mágnesként vonzotta őket. Számukra ő kapcsolta össze a múltat a jövővel, s a nyomasztó jelent olyan színben tüntette fel, mintha az csak egy lépcsőfok lenne a jövendő élet és remény felé. Hatalmas lelki forradalmat idézett elő. (1944)

Dzsaváharlál Nehru "India felfedezése", Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981