Etnikai változások a Szerémségben
A Szerémség területén már a római korban fejlett kultúrájú és gazdaságú településeket találunk. Sirmium (Mitrovica/Szávaszentdemeter) és környéke a 3. század közepétől egyre jelentősebb szerepet töltött be a politikában. A rómaiak felismerték, hogy ez a térség fontos útvonalak, az Itáliát és a nyugatot, a Balkán-félszigettel és kelettel összekötő utak csomópontja. Marcus Aurelius volt az első császár, aki székhelyéül választotta ezt a várost, később többen követték példáját, sőt császárokat is adott ez a terület (Decius, Valentinianus).
Probus császár a 3. század végén szőlőt telepíttetett az Alma mons-on (Fruska Gora), és a termőterület megnövelését célzó intézkedéseket hozott (mocsárlecsapolás). Itálián kívül először itt engedélyezték a szőlőtermesztést. Ezeknek a gazdasági adottságoknak (kereskedelmi utak, szőlőtermesztés) köszönhette a térség a középkorban is gazdasági fejlettségét.
A római települések természetszerűleg a szőlőtermesztő területeken, és a kereskedelmi utak mentén alakultak meg. Ezek lettek a középkori települések elődjei, több esetben is nyomon követhető a kontinuitás (Acumincum-Slankamen, Taurunum-Zemun, Cibalae-Vinkovci).
Sirmium a 4. század második felében vesztette el központi szerepét, 437-ben a keletrómai birodalomhoz, 441-ben a hunok kezébe került. Gótok, gepidák, avarok következtek. A római kori települések bizonyíthatóan tovább éltek az avar korban is. Az avarokkal egy időben érkeztek a régióba a szlávok is.
A magyarok megjelenésével, a magyar államszervezet kiépülésével új közigazgatási egységek jelentek meg. Kialakult a határvármegye típusú (marchia) vármegye. Majd a Bolgyán nevű határvármegyéből létrehozták Szerém vármegyét, Szerémvár központtal.
A határvédő kölpényekről nevezték el a Száva-parti Kölpényvárat (Kupinovo), ezzel is utalva a megye fő feladatára. A Szerémség nagy részét lakták szlávok, de volt itt az Árpádfiak által kormányzott kabar és magyar szállásterület is. Ezek a szláv csoportok a 12. századra beolvadtak a magyarságba. Nyomot hagytak a helységnévanyagban a 11. században országszerte megtelepülő, menekült besenyő csoportok. A Szerémségben is nevet adtak egy falunak Besenyő (Besenovo). A 12. század legjelentősebb magyarországi népmozgása a vallonok, olaszok, flamandok, és németek bevándorlása volt, ők a súlyosbodó terhek elől menekültek Magyarországra. A latin nyelven beszélő népelemek (olasz, vallon) bevándorlása az egész 12. század folyamán tartott. Őket egységesen olasznak nevezték. Egyik települési központjuk éppen a Szerémség volt, ahol földrajzi névanyag őrzi emléküket: Nagyolaszi (Mandjelos), Fruska Gora (frank hegy).
A 12. században a Szerémség a bizánci politika érdeklődésének középpontjában állt, maguknak követelték a területet, többször el is foglalták. Ezt tartották az ország legtermékenyebb területének. A területet nem kímélte a tatár pusztítás sem. Itt vonult át a menekülő IV. Béla nyomán a tatár had déli szárnya, és 1242-ben itt vonultak ki az országból pusztítva. Ezt követően a török hódítók megjelenéséig a térségben pusztítás, etnikai változás nem történt. A török hódoltság viszont mind a népesség számában, mind az etnikai összetételt illetően döntő változásokat hozott.