Embergép, gépember

…Az emberi agynak arról a tulajdonságáról volna szó, hogy a rutherford – i elv szerint, láthatatlan sugarakat bocsát ki magából, amiket fel lehet fogni s így alapos gyanú van rá, hogy amit távolbaérzésnek, megérzésnek, sőt esetleg távolbalátásnak neveztünk eddig, nem puszta képzelődés volt, hanem rejtelmes, de valóságos fizikai jelenség. …nem is olyan fantasztikus a feltevés, hogy az emberi idegrendszer központja, közönséges szóval az emberi értelem, képletes szóval a lélek, sokféle belső funkciókat kormányzó szervén kívül két külső szervet is mozgat: egy leadóállomást és egy felvevőállomást – s ha két lélek hullámhossza megfelel, nagyon könnyen megtörténhetik, hogy minden érzéki érintkezés nélkül közvetlen szereznek egymás állapotáról tudomást. Nem is kell túlságosan megerőltetni a fantáziámat – azt kell csak megérteni, hogy idegrendszeremnek, e bonyolult delejhálózatnak rezdülései, bár zárt áramkörben történnek, az indukció törvénye szerint hasonló rezdülést kelthetnek más zárt áramkörben, más lélekben is. 

…Régen sejtem már, hogy az egész technikai világ, gépek sokasága, tulajdonképpen az emberi test más - más szervének absztrakció útján tökéletesített mása, - beleértve az elcsökevényesedett szerveket is – messzelátó, röntgenfény a szem, telegráf, telefon a fül, vasút a láb, repülőgép a szárny, hajó az uszony, különféle gépek a kéz és az ujj. Két évszázad óta lódult meg teljes gőzzel az a régi erőfeszítés, hogy ezekből az alkatrészekből egy óriási Gépembert állítsunk össze. Homunkuluszt, mely tökéletesebb lesz az eredetinél. S a technika, így utánozva a természet lassú munkáját, néhány évtized alatt megfutja évmilliós fejlődés útját, hódolva a biogenezis törvényének, mely szerint megszületése előtt minden élet kicsiben végigcsinálja az Élet fejlődését, kezdettől kezdve, a születés pillanatáig. Ez a sok gép csak külön – külön gépies, halott szerszáma, szolgája a tehetetlenség zsarnoki szeszélyének – együttvéve, ha nézem őket, óriási szervezet körvonalai rémlenek fel, egy hatalmas kompozíció, mely valamikor önmagától, mi nélkülünk áll föl két lábára, mint ama Gólem, mikor mellére illesztik a Talizmánt. Ennek a fejlődésnek, úgy érzem, egészen új, fenyegetően a megszületés, a Gólem feltámadása felé közeledő korszaka kezdődött meg a rádió felfedezésével. Ez a találmány már lényegében, nem fokozatban különbözik az eddigi technikumoktól. A Gép, mely eddig az ember külső szerveit absztrahálta, az érzékszerveket, s a test mozgató izmait, e találmány révén váratlan fordulattal megindult befelé, s most az idegrendszert ostromolja – úgy látszik, a központ felé veszi útját, hogy meghódítsa, megalkossa újból. A testet már ismeri, most a lelket keresi – a lelket próbálja elemeire bontani, hogy vasból és rézből utánozva az elemeket, új lelket rakjon össze belőle. A Gólem keze – lába – szeme – füle kész – koponyáján belül indul meg ezzel az új korszakkal a fejlődés harmadik, döntő fázisa. De a talizmán, egyelőre még, itt van a mi kezünkben. Nem tudni, hogy jutottunk hozzá, csak annyi biztos, hogy nem tudnánk megcsinálni újból, ha egyszer elveszítenénk. (Pesti Napló 1926) 

Karinthy Frigyes: "Embergép, gépember" in "Az elátkozott munkáskisasszony" Aqua kiadó, Budapest, 1992