Elhívott emberek / Hősök

A történelem mozgatóerőit vizsgálva a következő kérdések merülnek fel: Vajon a világtörténelem az egyes emberek akaratának terméke-e, vagy véletlenek összessége? Ki, illetve milyen törvényszerűségek állnak az események hátterében? A szabadság vagy a szükségszerűség érvényesül a történelemben?

Az okok kutatásában a korábbi évszázadok történelemszemlélete arra jutott, hogy Isten történelemben betöltött szerepe az idő előre haladtával visszaszorult, mindinkább az emberek önálló cselekedetei kerültek előtérbe. A régi, keresztény történetírásban egy istenség rendelte alá a népeket egy kiválasztott ember akaratának, és az istenség irányította a kiválasztott ember akaratát. Az istenség közvetlen beavatkozásban, a fátumban hittek.

A Biblia szerint a történelem Isten terve szerint megy végbe. Ö határozza meg a történelem folyását. Mindent kézben tart, közvetlenül is beavatkozik: megnyilvánul egyénben, választott népében, történeti eseményeket, sorsokat fordít el, hogy terve célt érjen. A történelem szereplői feladatot teljesítenek, mégsem kiszolgáltatottjai a történeti folyamatnak. Az emberi döntések szerepet játszanak az események alakulásában. Az emberek önmagukért élnek, személyes célokért, de ezek követésére láthatatlanul a Gondviselés késztette őket. A Biblia álláspontja világos: az ember nem programozott, hanem felelős lény, aki meg is tudja változtatni a történelem folyását. Az, hogy döntése beleillik-e az isteni megváltási tervbe vagy nem, már más kérdés. Isten nem akadályozza meg a szabad emberi választást, az emberi akaratok ellenére is beteljesíti tervét. A bibliai üdvterv ismerete nélkül úgy tűnhet, hogy az emberek csak sodródnak az események árjával. A megváltási terv azonban végzéseket tartalmaz a történelmi események időpontjára, körülményeire vonatkozólag, és személyekre is kiterjed rendelkezése. Az Isten belépett az egyes emberek életébe, terveket készített az egyének számára, megbízta őket akarata teljesítésével, felhasználta őket szándéka véghezviteléhez. Eszközei lettek fontos célok megvalósításában. Az ember nem teheti azt, ami neki tetszik, mindig tekintettel kell lenni az Ő tervére. Az emberi élet legfőbb célja, hogy megismerje az Ő akaratát, összhangba hozza vele a saját életét, minden cselekedetét ahhoz szabja. Aki hiszi, hogy neki is helye van Isten munkájában, az előtt feltárul Isten szándéka. Aki ott szolgál, ahova Isten állította, annak életében nincsenek véletlenek. Ez az ember Isten eszköze. Ember nem hiúsíthatja meg Isten terveit. Isten összefogja az emberek különféle tervei alapján kialakult bonyolult helyzetet, és felhasználja tervei megvalósítására, hogy választottainak minden javukra legyen. Istentől küldött ismert emberek voltak pl. Mózes, Dániel, Nagy Sándor, Caesar stb. De minden ember Isten küldötte: mindenki valamilyen misszió elvégzésére született, az emberi élet nem céltalan. Isten ott van mindenki életében. Isten minden ember szívébe hivatástudatot akar táplálni, mindenkit rá akar ébreszteni életcéljának tudatára. Mindnyájunknak kijelölt valamilyen feladatot, és a körülményeket úgy alakítja, hogy azok alkalmassá tegyenek feladataink elvégzésére. Életünknek akkor van értelme, ha elvégezzük, amit Isten kijelölt számunkra, ha felismerjük, hogy Isten küldöttei vagyunk.

Az új történetírás, a felvilágosodás korát követően már az istenség akaratától vezetett emberek helyébe hősöket állított, akiket más erő mozgat. Eszerint a világtörténelem nem egyéb, mint a nagy emberek- a hősök- munkájának összessége. Az emberek vezérei voltak ők, a nagyok, alakítói, mintázói, s teremtői szélesebb értelemben mindannak, amit az emberek összessége létrehozni vagy elérni igyekezett. Mindaz, amit e világon megvalósulva látunk, tulajdonképpen nem egyéb, mint külső eredménye, gyakorlati megvalósulása, megtestesülése azoknak a gondolatoknak, amelyek a világba küldött nagy emberekben éltek: az egész világtörténelem lelke, méltán mondhatjuk, az ő történetük. Amit szemeinkkel magunk körül látunk az a hősökben lakozott gondolatoknak a materializálódása. Éppen ezért a hősök kultusza most és minden időkben az emberi élet hatalmas éltetője. A vallás erre van alapítva, az egész társadalom ezen nyugszik.

Thomas Carlyle ("Hősökről ") szerint a Hős lehet Isten-Ember, próféta, költő, pap, író ill. király. A világtörténelem minden korszakában a nagy ember saját korának nélkülözhetetlen megmentője volt. A Hős a nagy gondolkodó, az ihletett isteni hírnök, a szent titkok ismerője, a mindennapi élet tanítója, az örök dolgok közvetítője, a gyakorlati élet irányítója. A világ lármás hiábavalóságát látva, szívesen fordul az ember a hallgatás birodalmához. A nemes, nagy emberek itt is, ott is elszórva mindenik a maga birodalmában csendesen dolgozva, akiket nem emleget egy hírlap se! Ők a sava-borsa a Földnek. Minden Isten teremtette ember a "húsban való megnyilatkozás"(Novalis). Ők a mindennapok hősei. Manapság tagadják a nagy emberek létezését, kis embernek, korának teremtményének mondják, az Idő szólította elő, az Idő tett mindent, ő semmi olyat, amit mi is nem bírtunk volna tenni. Nem csak a Hősre van szükség, de a világnak is rátermettnek kell lenni, különben a Hős hiába jön napvilágra! Ha szemtől szembe látjuk a Hőst, és akkor sem ismerjük fel, mi hasznunk van abból? Meg kell tanulni felismerni a hőst!