Elfeledett Isten

 "Azért történt minden, mert az emberek elfeledték Istent" Az Oroszországot ért nagy megrázkódtatások magyarázata, és az egész 20. század fő vonása: az emberek elfeledték Istent. A század összes fő bűntettét az isteni magaslatokat nélkülöző emberi tudat gyarlóságai határozták meg.

A legelső az I. világháború volt. A bőségben élő, virágzó Európa eszét vesztve vetette rá magát önnönmagára. Az a háború nem magyarázható mással, csak a kormányzó körök elméjének általános elborulásával, annak a tudatnak az elvesztésével, hogy önmagunk felett ott egy Magasabb Erő. A látszólag keresztény államok csak ezen istentagadó eldurvulásban nyúlhattak vegyi fegyverekhez. Az isteni magaslatokat nélkülöző tudat gyarlóságából fakadt, amikor a 2. világháború után engedtünk az "atomernyő" sátáni csábításának. Szabaduljunk meg a gondoktól, ne tegyünk erőfeszítéseket magunk és mások védelmére, legyen életelvünk a boldogság utáni hajsza, ha veszély támad felettünk, megvéd bennünket az atombomba. Siralmas helyzetbe sodródott a Nyugat: a világ védelmét nem a szív erejére, nem az emberek állhatatosságára bízta, hanem az atombombára.

Csak az isteni tudat fensőbbségének elvesztése miatt tudta a Nyugat olyan hűvösen fogadni Oroszország barbár horda garázdálkodása nyomán bekövetkező pusztulását, a 2. világháború után pedig Kelet-Európáét. A 20 századot beszippantotta az ateizmus és önpusztítás örvénylő bombatölcsére.

Oroszország is megért olyan korszakokat, amikor a társadalmi eszmény nem az anyagi siker volt, hanem az életmód szentsége. A pravoszlávia szellemében élve, hűen az első századok ősegyházához. Ez őrizte meg a népet az idegen uralom századai alatt. A pravoszláv hit akkor vált az orosz gondolkodásmód és emberi jellem, a viselkedésmód, családszerkezet, mindennapi élet, heti munkaritmus szerves részévé. A hit volt a nemzet egyesítő és megtartó ereje. A 17. századi hitszakadás aláásta a pravoszláviát, a péteri reformok pedig elfojtották a vallási szellemet. Az országot elérte a szekularizáció méreghulláma, és ez beszivárogva a művelt rétegek köreibe, utat nyitott a marxizmusnak.

Olyan szervezett, militáns, és kegyetlen ateizmust, mint a marxizmusé, előtte nem látott a világ. Az Isteni iránti gyűlölet lett a pszichológiai tengely, a fő mozgató. Céljai számára vallástalan, nemzet nélküli emberhordára van szüksége. A csekisták több tízezer papot, szerzetest, apácát pusztítottak el, vagy kényszerítettek Isten igéjének megtagadására. Sok millió hívő előtt elzárták a templomba vezető utat, börtönbüntetéssel sújtották a gyerekek vallásos nevelését. A kuláktalanítás címén folytatott kegyetlen emberirtás fő célja a vallás falvakból való kiirtása volt. Lerombolták a templomokat, megalázták az egyházi hierarchiát, az Egyház maradékát propaganda céllal meghagyták. De még a kommunista prés alatt is fennmaradt a keresztény tradíció, és ahogy az az üldöztetés nyomán lenni szokott, az istentudat különösen elmélyült, finomodott.

Nyugaton a vallás még szabad, de ez a térség is közel került a vallási tudat kiszikkadásához. Észrevétlenül eltűnt az élet értelmének magasabb rendű, a boldogság megszerzésén túlnövő fogalma. A Nyugat világosan megmutatta saját példáján, hogy az emberi megváltás forrása nem az anyagi bőség, és a sikeres üzlet. A nyugati társadalmak egyre inkább elvesztik vallási lényegüket, gond nélkül átengedik a fiatalokat az ateizmusnak.

Az emberiség nyakára vetett hurok évtizedről évtizedre egyre reménytelenebbül szorul, nincs kiútja senkinek sehová. Létünk, nemlétünk kulcsa az egyes emberek szívében rejlik: hogyan választ a tényleges Jó és Rossz között. A többi lehetséges eszközünk szegényes, adjuk hát vissza tudatunkat, bűneinket meggyónva a mindenség Teremtőjének. Életünk értelme a méltó szellemi fejlődés útjának keresése. Földi életünk csak egy köztes fejlődési fok a magasabb rendű felé haladva. Az anyagi törvények nem képesek életünk értelmezésére, nem nyitnak távlatokat előtte. A Teremtő szüntelenül és naponta jelen van mindegyikünk éltében, amikor elapad a segítsége, akkor a halál vár ránk. Ő segíti az egész Föld életét, keressük Isten kezének melegét! Ha elpusztulunk és elveszítjük ezt a világot- abban mi magunk leszünk a vétkesek.

Alekszandr Szolzsenyicin "Elfeledett Isten" in "Orosznak lenni-vagy nem lenni?" Európa kiadó, Budapest, 2013