Életmód a 15. században

2024.12.18

A százéves háború és a rózsák háborúja kimerítette Angliát. VII. Henrik uralkodása végre nyugalmat hozott.

Az öltözet folytatása volt az előző század divatjának. A kapucni már nem turbán, hanem karimás kalap. Megjelent az állógallér. A férfiak hajukat körbenyírták. Derekukat az övvel egészen karcsúra szorították, és az öv visszakerült a csípőről a derékra. A cipők még hegyesebbek lettek, olykor a cipő orrát lánccal a térdhez rögzítették. Fegyver gyanánt a férfiak kis ostort tartottak maguknál, melynek három szíja volt, a végükön ólomdarabokkal. A hölgyek fején igen hosszú, csúcsos sapka volt, végéről hátul földig érő fátyol hullt alá. Neszeszert hordtak maguknál, amiben imakönyvet tartottak.

A házakat belül több kis szobára osztották, mindenkinek szüksége volt magánszférára. A Tudor-kori házak jellegzetesen kiöblösödő, előreugró ablakai megnövelték a belső teret. Az épületek még nem voltak szimmetrikusak. Sokkal több hangsúly volt a kényelmen, mint a biztonságon, a védelmen. A hall volt továbbra is a legfontosabb helyiség. Magas volt a mennyezete. Az építőanyagot már nem a távolból szállították, hanem alkalmazkodtak a helyi adottságokhoz. Ahol kő van, kőházakat, ahol fa van, ott faházakat építettek. Egyre több időt töltöttek a kertben, ahol virágágyásokat, pázsitot alakítottak ki, és kis díszkutat építettek. A ház belseje még mindig a hideg katedrálisokra hasonlított. A falakat festették, ezt idővel tapéta váltotta fel. A nemesek kedvenc falikárpitjaikat utazáskor magukkal vitték, és az ideiglenes szállásukon akasztották fel. A 15. század a színek százada volt Angliában. Mindent befestettek, a magánházak üvegablakait is. Sussex híres üvegfújó központ lett. Később Velencéből, az üveggyártás fellegvárából érkeztek mesteremberek Londonba.

A templomhajók falára egy nagy kampót akasztottak, ami tűz esetén könnyen elérhető volt, és ezzel a házak tetejét leránthatták, így megakadályozták a tűz továbbterjedését. A szószék mellé órát tettek, ha a lelkész kifutott az időből, abba kellett hagynia a prédikációt. Az orgona megőrizte domináns szerepét, de megjelent egy sor más hangszer is. A boltozatoknál elhagyták a merevítő gerendák középső részét, így a mennyezet teljes szépségében látható volt. A gerendákat kis álló figurákkal díszítették. Az építészetben a 14. század közepétől a 16. század közepéig a "perpendicular style" (merőleges stílus) uralkodott. Ez az angol későgótika jellegzetes irányzata volt. A vonalak merevsége, a részletek gazdagsága jellemezte. Így épült a King's College Chapel, Canterbury, York, Winchester katedrálisa.

Az "iparos" bencések, a "földműves" ciszterciek és a "prédikáló" ferencesek és domonkosok után megjelent a karthauzi rend. Külön cellákban éltek a szerzetesek, csak vasárnap étkeztek együtt, és akkor sem szólhattak egymáshoz. Naponta kétszer ettek, tíz órakor és délután fél ötkor. Az ételt kis ablakon adták be nekik, amit úgy alakítottak ki, hogy az ételt hozó laikus testvért a szerzetes még a nyíláson keresztül se láthassa. Tíz órát töltöttek istenimádással, tízet alvással és munkával, négyet olvasással, kerti munkával. Mindenkinek saját kis kertje volt. A könyvtárak kicsik voltak, legfeljebb száz-kétszáz kötetesek. Teológiai, filozófiai, orvostudományi, logikai, grammatikai, történelmi és kánonjogi könyveket tartottak.

A század a kereskedelem felfutásának kora. A hajók már háromárbocosok, és sokvitorlájúak. Vasolvasztáshoz bőrfújtatókat használtak. A 15. században befejeződött Angliában az ezüstbányászat. A rezet is a kontinensről hozták be, az ónt és a vasat viszont exportálták. Az edényművesség nem jutott előbbre, megjelentek viszont az emberalakú serlegek.

A legnemesebb szórakozási forma a vadászat volt. Számos könyv szólt ennek a szépségeiről."A vadászok jó emberek, a Paradicsomba jutnak". A lovagi tornákon karddal, lándzsával, buzogánnyal harcoltak, de nem a szúrás, hanem a nyeregből való kivetés volt a cél. A szegények bábjátékokban, piaci mutatványokban lelték örömüket.

Marjorie and C.H. B. Quennel "A History of Everyday Things in England", ford. Radó Bálint