Demográfiai válság (17. sz.)
A 17. században a demográfiai növekedés megállt Európában. A megtorpanás olyan jelentős volt, olyan erős megrázkódtatások kísérték, hogy demográfiai válságról beszélhetünk. Ez a válság a 17. századi demográfiatörténet állandó jellemzője volt. Ciklikus visszatérése megtörte a népességnövekedést. A hullámzások nem magyarázhatók az új magatartásformák kialakulásával, a születési számok csökkenésével (születésszabályozás), és a kedvezőbb halálozási mutatókkal (javuló életkörülmények).
A demográfiai válság valódi magyarázatára a következő három okot szokták felhozni: a háborúkat, az élelemhiányt, és a pestist.
A 17. században tombolt a kor "világháborúja", a harmincéves háború. A háborús pusztítások demográfiai következményei korábbi korokból ismertek.
A kutatók egy része az élelemhiányt tartja a század demográfiai problémáinak alapvető okának. Szerintük a főprobléma a gabona árának megugrása volt. Ennek következményeként az alultápláltság, a nem embernek való táplálék fogyasztása, és a nagy mobilitás vezetett a halálozási számok emelkedéséhez. Más kutatók nem a magas gabonaárakban, hanem az éghajlatváltozásban ("kis jégkorszak") látják az éhínség okait. Arra hivatkoznak, hogy azokon a területeken is magas volt a halálozási arány, ahova segítségként eljuthattak a gabonaszállítmányok (Provence, Normandia, Bretagne), a halálozási mutató csúcsa pedig a gabonadrágulás előtti időre esik.
Megint mások szerint a demográfiai válság a járványokkal hozható kapcsolatba. A 17. századot a pestis gyakori visszatérése jellemezte, Nyugat-Európában ez volt a pestisnek az utolsó nagy korszaka. A bubópestis a földközi-tengeri hajók, vagy a közel-keleti kapcsolatok révén került be Európába, halálozási rátája 20%-os volt. Nem minden családot érte el egyformán a járvány. Hamptonban 1603-ban 119 haláleset fordult elő, ebből 99 fő volt a pestis áldozata. Ezek a halottak a parókia családjainak 20%-ból kerültek ki, míg a parókiát látogató családok felét nem is érintette a járvány. Bár a pestis nem válogatott, kor, nem és társadalmi állapot között nem tett különbséget, az mégis megállapítható, hogy jóval több volt a férfi áldozat, mint a nő. 1600-ban, és 1625-ben is kétszer annyi férfi halt meg, mint nő. Az életkorok szerinti megoszlás is nagy különbségeket mutat. Szembetűnő a gyerekkorban (öt éves kortól az ifjúkorig) meghaltak nagy száma. A szegény rétegek aránya is magasabb volt. Ennek alapvető okai a szegénynegyedek rossz életkörülményei (patkányok, bolhák), és a gazdagok számára hozzáférhető védekezési módok (elszigetelődés) hiánya voltak. A gazdagok elköltöztek vidéki házaikba, mielőtt a járvány elérte volna a környéküket. Aki otthon maradt és megfertőződött, kétségbeesetten próbált túlélni, ha el akarta hagyni otthonát, lelövéssel fenyegették. Nekik bedobálták a kenyeret, a húst, a bort, a bentiek sokszor egymás elől kapkodták el azokat. A család is magára hagyta a beteget, elrejtve egy szoba mélyén. Az erkölcsök polarizálódtak, voltak, akik kitombolták magukat, mások mély vallásosságba estek. A járvány elleni védekezés a városkapuk bezárását, az utak tisztítását jelentette, hiszen a betegség terjedésének egyik fő oka a hadseregek és kereskedők mozgása volt. A 19. század előtt az orvostudomány tehetetlen volt a pestissel szemben. Gyógyítani még akkor sem tudták, de már megfelelő táplálék biztosításával, egészségügyi zárlattal, fertőtlenítéssel képesek voltak a terjedését megakadályozni. Összességében nehéz felmérni a pestis szerepét a népességnövekedés leállásában. A pestis eltűnése nem csökkentette azonnal a halálozási számokat. 1690-1715 között új járványok érkeztek, mint pl. a vérhas. Ez két év alatt 10%-al csökkentette a lakosság számot.
Új, negatív demográfiai jelenség is felbukkant a 17. század folyamán. A termékenység csökkenéséről van szó. 1647 előtt 6,4 gyerek jutott egy családra, 1647-1700 között ez 4,2-re csökkent (Colytonban). Ez a házasságkötési életkor gyors emelkedésének volt köszönhető. Az itt élő nők az eddig is magas 27 éves életkor helyett átlagosan 30 évesen mentek férjhez. Franciaországban és Angliában 1600-1649 között 25 év fölé nőtt a házasulók átlagéletkora, Genfben a férfiak 29.1, a nők 25 éves korukban házasodtak. A késői házasodásnak gazdasági oka volt, a fiatalok gazdasági önállóságra törekedtek, ezért előzőleg ennek az alapjait akarták megteremteni, ami időbe tellett. 1683-ban a caudine-i völgyben a 24-30 éves nők 83%-a volt férjnél, 1716-ban ez 23%-ra esett vissza. Sok adatunk van az Európán kívüli területek demográfiai változásairól, mégis hiábavaló próbálkozás lenne egy globális összkép megrajzolása.
Pierre Leon "Les crises démographiques et le role des peste" in Histore economique et soziale de monde, Tome 2., Paris, 1978 ford. Taubert Mariann