Csodák az evangéliumokban (1.)

Az Újszövetség történeti hitelességét illetően a csodák jelentik a fő nehézséget. Ezeknek a történeteknek hihetősége a történeti bizonyítás dolga.

A csodatételekről olyan szerzők számolnak be, akik már egyéb fontos események előadásában megbízhatónak bizonyultak. Az Újszövetség szerzői nem akarnak olyan dolgokat elhitetni velünk, melyek meseszerűek, a csodák összhangban vannak Jézus egész tevékenységével. Ezeket a csodákat hittel fogadhatjuk egy olyan rendkívüli személyiségtől, mint Jézus. Az Írások természetfölötti erőt tulajdonítanak Jézusnak. Ha tagadnánk a természetfölötti Jézus eszméjét, akkor nem hinnénk az ő csodatételeiben sem; ha azonban hittel elfogadjuk az evangéliumok Jézusát, nem fogunk többet kételkedni a csodák valódiságában.

Ha a források tanúbizonysága a történész számára kielégítő, akkor nem fog tagadásba átmenni. A csodák tárgyalásánál első feladatunk nem az, hogy megvédjük, hanem hogy megértsük azokat. Az evangélium központjában Krisztus áll, a csodákat csak az ő rendkívüli személyiségének fényénél vizsgálhatjuk meg. Az evangélium legnagyobb csodája: Jézus feltámadása. Kezdettől fogva kísérletek történtek arra, hogy a feltámadás történetét ésszel elfogadhatóvá tegyék. Ilyen volt az, hogy Jézus testét ellopták, vagy hogy nem is halt meg. A történeti valóság az, hogy a sír valóban üres volt, Jézus megjelent különböző személyeknek, és a zsidó hatóságok sem tudták cáfolni a tanítványok állítását a feltámadásról. A tanítványok ötven nappal a keresztrefeszítés után nyilvánosan hirdetni kezdték az evangéliumot, a legerősebb érvük Jézus feltámadása volt. Arról tettek bizonyságot, hogy élve látták Őt. A feltámadott Krisztusról való nyilvános bizonyságtétel, amely bizonyíthatóan mutatta a világnak, hogy Krisztus a megjövendölt Messiás, mély benyomást gyakorolt Jeruzsálem lakosságára. A hatás olyan nagy volt, hogy a papi vezetőknek intézkedniük kellett, hogy megakadályozzák az új mozgalom terjedését. Ha Jézus mégsem támadott volna fel, bizonyára tudtak volna kielégítő bizonyítékokat szolgáltatni ennek bizonyítására. Nem lett volna nehéz megtalálni és felmutatni Jézus testét. A főtanács azonban nem tudta mi történt Jézus testével, ezért találták ki azt a mesét, hogy ellopták. A feltámadás ténye Jézus messiási voltának hatalmas bemutatása volt. Isten hatalmának megnyilatkozása volt ez, nem csak a történelem legnagyobb eseménye, ennek minden keresztény számára személyes jelentése van: ez az erő követőiben is jelen van, és ezzel legyőzhető magunkban a gonosz. Csak akkor tudjuk igazán méltányolni Istennek Krisztus feltámadásában megnyilatkozó hatalmát, ha e hatalom működését önmagunkban is megtapasztaljuk. Ha Krisztus Isten hatalma, akkor a csodák természetesnek és indokoltnak látszanak, attól, akiben Isten hatalma testesült meg, mi természetesen várjuk is az isteni hatalom megnyilatkozását. A csodák azért vannak az evangéliumokban, hogy a feltámadásban megnyilatkozó isteni erőt szemléltessék. Ezért a csodákat az örömhír boldog titka hathatja át. Arra a kérdésre tehát, hogy vajon a csodák igazak-e, nem felelhetünk tisztán a történeti kutatás módszereivel. A történeti kutatást nem zárhatjuk ki, mert az evangélium lényege az, hogy Krisztusban Isten hatalma és kegyelme belépett az emberi történelembe, hogy a világnak üdvösséget szerezzen. A végső választ a csodák igazságára csak a hit személyes átélésével adhatjuk meg, hinnünk kell Krisztusban, aki ezeket a csodákat tette. Olyan hitnek kell ennek lennie, amely magában is átéli azt az erőt, amely ezeket a hatalmas dolgokat véghezvitte.

F. F. Bruce "Az Újszövetség megbízhatósága, Evangéliumi kiadó, Budapest, 1993