Centrum és periféria

2023.11.14

Wallerstein dependencia elmélete három strukturális egységet különböztet meg: centrum, periféria, félperiféria

Dependencia-elmélet

Wallerstein dependencia elmélete három strukturális egységet különböztet meg: centrum, periféria, félperiféria. A zónák strukturálisak és területiek is egyben, megkülönböztetésük a rendelkezésre álló tőke, a munkaviszonyok modernitása, a műszaki tudás megléte, a kereskedelem intenzitása, a lakosság életmódja, a politikai-katonai hatalom szerint történik. Az ebben elfoglalt hely határozza meg az államok belső fejlődését.

A gazdasági és társadalmi fejlődés magas szintjén álló központ (centrum) koncentrálja a tőkét, a korszerű technikát, az információt, a tudományt. A centrum határozza meg a tőkefelhalmozás módját, tőkeigényes termékeket gyárt, felhasználja a tudományt, a lakosság magas színvonalon él. Kulturális kisugárzása is van, innen indulnak és terjednek szét az újítások, intézmények, politikai ideológiák, technológiák. A centrumállamokon belül jellemző az erős államgépezet kiépítése, ami egy nemzeti kultúrához kapcsolódik. A centrumállamok előnyös helyzete a világrendszer története során szüntelenül fokozódik, de elkerülhetetlen az elitek cirkulációja. Centrumként a Nyugat emelkedett ki, ezen belül azonban láthatunk eltolódásokat, más-más országok domináltak (Spanyolország, Portugália, Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia, és ma az USA)

A külterület (periféria) a XVII. század közepén alakult ki Kelet-, és Észak-Európában, Dél-Amerikában. Gazdaságilag elmaradott zóna, jellemzői: az agrártermelés, a kitermelőipar, vagyis a nyersanyag biztosítása a központ számára, az alacsony technikai színvonal és a társadalmi elmaradottság. A periféria ásványkincseket és mezőgazdasági termékeket exportál, a termelés munkaintenzív, és alig van felesleg. A termékeket helyben elfogyasztják, vagy a centrumba exportálják. A termékek ára mindig alacsony, mert az árakat a centrumból alacsonyan tudják tartani. A periféria nyugatra orientált társadalmi elitje fölözi le a nyereséget, akik inkább arisztokraták, mint polgárok: nyereségüket nem fektetik jobb gépekbe, vagy a termelés fokozásába, csak fogyasztanak. A perifériális régióban az állam gyenge, illetve gyarmati függőség esetén nem is létezik.

A centrum és a periféria közti árucsere a centrum számára előnyös cserearányokkal folyik. A két térség között gazdasági függőségi viszony alakul ki - természetesen a külterület hátrányára - amiben nagy szerepe van a központ külterületen befektetett tőkéjének. Az elmaradottság foka függ a belső, nemzeti reagálástól is: Mire fordítja a helyi uralkodó osztály jövedelmét: improduktív luxusfogyasztásra, vagy produktív beruházásra? Megkülönböztető szerepű még: az örökölt privilégiumok, a mentességek rendszere, a vallási ideológia, a helyi államhatalom ereje. Az egyenlőtlen fejlődés ezeknek tényezőknek köszönhető.

A kapitalista világgazdaság nem tudna működni, ha csak periféria és centrum működne, ezért szükség van félperifériára. Wallerstein elsősorban a latin-amerikai és a kelet-közép-európai országokat sorolta ide, amelyek a tőke- és termelés kihelyezés révén már szorosabban kapcsolódnak centrumhoz, de megmarad alárendelt helyzetük, annak minden következményével együtt. Ezeknek a közvetítő régióknak a szerepe ezen kívül az, hogy eltérítsék a periféria politikai csoportjainak a centrum államgépezete ellen irányuló szándékait. A félperiféria köztes állapotát nem lehet egyértelműen definiálni, Japán példáján azonban megérthetjük.

Japán a második világháború után állami támogatással exportorientált gazdaságot épített. Kezdetben egyszerű használat tárgyakat gyártottak, amit a lakosság magas megtakarításaiból finanszíroztak, a nyereséget befektették, hogy összetettebb és drágább termékeket gyártsanak. Végül már saját termékeik voltak, nem a nyugatiak utánzatai, szórakoztatóipari cikkeket, saját autót, televíziót gyártottak. Ezzel a perifériáról a centrumba kerültek, annak megfelelő életszínvonallal, fogyasztói szokásokkal, tudományos teljesítménnyel és környezetszennyezéssel.

Japán példája nem egyedülálló, a XX. század közepén a korábban a perifériához sorolt Skandinávia, és részben Délkelet-Ázsia került be a centrumba. Ez azt mutatja, hogy a munkamegosztás nem egyszer s mindenkorra meghatározott.