Az USA közlekedési forradalma
A 19. századi közlekedés felődését egyes történészek közlekedési forradalomnak nevezik. Ez a forradalom részben oka, részben pedig következménye volt a piac forradalmának.
A gyarmati korszakban csak a hajózható folyók mentén lehetett piacra termelni, a 19. század elején is csak rossz földutakon való szekeres áruszállítás volt a vízi út egyetlen alternatívája. Egy tonna árunak a 3000 mérföldre lévő Angliából való behozatala még 1816-ban is ugyanannyiba került, mint ugyanazon árunak egy 30 mérföldre fekvő amerikai városba való szállítása. 1817-ben egy véka gabonát Buffalóból New York Citybe a piaci érték háromszorosáért szállítottak, a kukoricát hatszoros, a zabot pedig tizenkétszeres értékért. Az olcsó szállítás volt tehát a nemzeti piac kialakulásának legfontosabb előfeltétele.
1794-ben megnyitották az első nagyobb kikövezett utat ("turnpike"). Ezzel rendkívüli mértékben csökkentették a szállítási költségeket, a kereskedelem fellendült, és olyan kifizetődő volt, hogy egyre több utat építettek. Az egyik legfontosabb út Marylanden keresztül vezetett Baltimore-ból Cumberlandig, innen a szövetségi kormányzat építette tovább" nemzeti út" néven. A nemzeti út a kelet-nyugati kereskedelem fő ütőerévé vált.
Az útépítésnél is fontosabb volt a gőzhajók megjelenése. Az Ohión és Mississippin közlekedő uszályok már az első telepekről is szállítottak már árut a piacokra, ez a vízsodrás irányában nem ment túl gyorsan, az áramlattal szemben pedig annyira lassú, fáradságos és költséges volt, hogy lehetetlenné tette a szélesebb körű kereskedelmet. Az új korszak nyitányát Fulton első gazdaságosan működő gőzhajója jelezte, a Clermont, ami 1807-ben indult meg a Hudson folyón. 1812-re már a Mississippin is megjelentek a lapátkerekes gőzhajók előfutárai. 1820-ban már hatvan gőzhajó járta a Mississippi-Ohio-folyórendszert. A gőzhajón szállítás díja lefelé mindössze 5-10 százaléka volt annak, amit az uszályokon való szállításért kellett fizetni, ár ellenében is csak 25-30 százaléka, és sokkal kevesebb időt vett igénybe. Az alacsony merülésű hajók képesek voltak behatolni a nyugati mellékfolyók sekély vizeibe, ezáltal olyan területeken is lehetővé vált a gyapot, búza és más termények piacra való termelése, amelyek nem kapcsolódhattak volna be a nemzeti piacgazdaságba. Miközben a gőzhajó nyugaton felgyorsította a kereskedelmet, és gazdagabbá tette a folyó menti városokat (Cincinnati, St. Louis, Louisville), ezalatt kelet és nyugat között egy közvetlen vízi összekötő rendszer létesült. 1825-re készült el a 364 mérföld hosszúságú Erie-csatorna. Olyan nagymérvű forgalom indult meg rajta, hogy építési költségei kilenc éven belül megtérültek. Létrejött a Nagy-tavak olcsó vízi összeköttetése New York Cityvel, sőt Európával. Az 1830-as és 1840-es években csatornák egész sorával kapcsolták össze a Nagy-tavakat az Ohio és Mississippi folyókkal.
A vasúthálózatot az 1840-es és 1850-es években fejlesztették tovább. A vasútláz az 1850-es években érte el csúcspontját. Befejezték a nyugatot kelettel összekötő fővonalakat, és 1860-ra az országnak több mint 30000 mérföld hosszúságú vasúthálózata volt.
Samuel Morse tökéletesítette az elektromos távírót, ami forradalmasította a kommunikációt. A távíróvonalak párhuzamosan futottak a vasútvonalakkal. Az újítás gyorsan terjedt, vitte a híreket, fejlesztette a piacot, és átalakította az üzleti vagy pénzügyi kapcsolatokat. 1860-ban 50000 mérföld távíróvonalat használtak.
A közlekedés és hírközlés fejlődésének óriási hatása volt. Jelentősen csökkentek a költségek és a szállítási idő is. A közlekedés és piac forradalma, valamint az iparosodás az állam hathatós közreműködésével mehetett végbe.
Sellers-May-McMillen "Az Egyesült Államok története", Maecenas kiadó, 1996