Az üdvözülés víziója

Szolovjov 

Oroszország javarészt történelmi otthontalanságából formálta kultúráját. A nemzet létjogának kérdésessége indította a 19. századi értelmiséget arra, hogy keresse, mi is az orosz távlat, és van-e egyáltalán orosz távlat. A távlat reménye, de még inkább szükségessége profetikus vonást hozott a gondolkodásba, különösen a vallásos eszmekörbe, amely egy végső cél, az üdvözülés jegyében fogant. A tények ellenséges világa fölé tört, hogy kivonja az életet a merőben anyagi érdekek esetlegessége alól, s Isten országa felé irányítsa. A jövő, a lélek emberét, az igaz embert a "keskeny úton" haladó zarándokban látta. A jelen, a puszta ész, a civilizáció emberét ellenben a halálba vezető "széles úton" tévelygőnek.

Már ebből is látható, mi a különbség az orosz, és a nyugati elv között. A nyugati elvben nem az út, nem a terv eszméje rejlik, hanem szinte mindig valami állításé: vagy Isten, vagy a természet, az ész és a tapasztalat, vagy a lét kitüntetéseként. Még Ágoston is, aki pedig a nyugati történeti gondolkodást megalapozta, az állandóságot akarja.

Ezzel szemben az orosz gondolat az "Istenemberség" gondolata: az ember dolga a tökéletesedés, a megistenülés. Ennek érdekében jelent meg közöttünk Isten kreatív tetteként Jézus Krisztus, az Istenember. A tökéletesedésben az ember nemcsak teremtmény, hanem teremtő is, Isten partnere, akiben Isten önmagára akar ismerni, s akinek az a célja, hogy Isten önmagára ismerjen általa. A tökéletesedés lassú, és gyötrelmes történeti folyamat, amelyben az ember Isten szava szerint fokozatosan lerázza magáról, azt, ami nem felel meg neki. Állandó munka ez az idők végezetéig: a lélek munkája. E munkával az ember folyvást meghaladja önmagát, egy új egyetemes egység felé törekedve. E felfelé irányuló lelki lendület a gonosz kísértéseitől gyakran lehanyatlik, de sohasem szűnik meg. " ha a régi emberiség csak kereste Istent, s ezért nem tudott isteni módon élni, akkor az új emberiségnek, amely számára az igaz Isten már feltárult Krisztusban , kötelessége isteni módon élni, azaz tevőlegesen befogadni és visszaszerezni az isteni életnek Benne előtűnt magját. Már nem kell keresnie az igazságot, mert az igazság adva van: ténylegesen meg kell valósítania, s mivel az adott igazság abszolút, végtelen, ezért minden helyzetben meg kell valósítani, az emberi és a természeti lét egész teljességében, mert e létnek semmiféle akadályt nem szabad az igazság útjába gördítenie, hogy Isten legyen minden mindenben."- Szolovjov ("Az élet spirituális alapjai")

Török Endre: "Utószó", in Vlagyimir Szolovjov "Az Antikrisztus története", Századvég Kiadó, Budapest, 1993