Az orosz népjellem a múltban

A népjellem létezik: a nép történelmi tapasztalata, hagyománya, szokásai, világszemlélete egymásra rétegződésével jön létre. Az etnológiai szótár szerint a népjellem olyan specifikus lelki vonások összessége, amelyek a magatartásmódban, a gondolkodásmódban, és mentalitásban jelennek meg.

Az orosz életkörülmények és jellem nyugatitól eltérő különbözőségét többször megfigyelték a 17.-19. századi Oroszországban megforduló külföldiek. Oroszország önálló világ volt, "élte a maga saját, szerves, öntörvényű életét" (Tyutcsev).

A szláv ősök területi közösséget alkottak, ebben a betelepülő nem számított idegennek, betagozódhatott a közösségbe, beházasodhatott. Nem létezett faji-törzsi zártság, csak a szülőföld egysége. Innen származik az orosz jellem minden irányú nyitottsága, más népek problémamentes asszimilálása.

Később az orosz jellem nagyon sok vonását a pravoszláv hit határozta meg. Nem a földrajzi szélesség, hanem a pravoszlávia választotta el az oroszokat a muzulmán és buddhista Kelettől.

A korábbi századokról szólva leginkább a paraszti jellemre, az akkori népesség túlnyomó többségére gondolunk. A szembetűnő jegyek a következők: • a sorssal való naiv megbékélés, a közkedvelt orosz szentek, az imakönyvek, a szent félkegyelműek pártfogása; • együttérzés, segítőkészség; • az odaadás, az önfeláldozás készsége; • önmaga elítélésének készsége, készség a bűnbánatra, akár nyilvánosan is; • a hit, mint a jellem fő támasza, az ima szerepe; • a könnyű halál, a halál elfogadásának epikus nyugalma; • a külső sikerek és gazdagság hajszájának elutasítása, a mértékletes jólét igenlése; • nyitottság, nyíltszívűség; • természetes közvetlenség, egyszerű viselkedés (néha faragatlanul); • kimért tempó; • nagy adag humor; • nagylelkűség, az orosz ember nem tud sokáig gyűlölni; • alkalmazkodó képesség: könnyen teremt emberi kapcsolatokat; • megértés, empátia; • intenzív életigenlés; • tágkeblűség, lendületes életfelfogás.

Az oroszok legfőbb hibája: végzetesen hiányzik az orosz jellemből az egyenletes módszeresség, a kitartás, a belső fegyelem. A felsorolt sajátosságokból a testi-szellemi teherbírással párosuló, híres-hírhedt orosz türelem is következik. Az oroszokban évszázadokon át nem alakult ki az a jogtudat, mely a nyugati emberre olyannyira jellemző. A törvényeket mindig bizalmatlanul és ironikusan kezelték, és nyilvánvaló volt a végrehajtók megvesztegethetősége. Jogtudat helyett mindig élt, és ma sem halt el az eleven igazságosság. Az orosz nép örökké idegenkedett a politikától és köztevékenységtől. "Az orosz szellem inkább merített az isteni igazság eszméjéből a Földön, mintsem a külsőleges szabadság birtoklásából" (Levickij). Még kevésbé törekedett hatalomra: távol tartotta magát, megvetette, mint a végzetes tisztátalanság, csábítás és bűn forrását. Szomjúhozta viszont és csodaként várta az uralkodó erős és igaz tetteit. Ebből fakad a gyámoltalanság, és a sors határtalan, alázatos tűrése.

A nemzeti jellem nem marad állandó. Változik a környezet, a lelket tápláló természetes közeg, a korszellem. Az orosz jellem is változott. A "zavaros időszak" (17. sz.) a nép egy dinamikus rétegéből, és főleg a kozákságból kiszabadította a kegyetlen hadjáratok szellemét. A 17. század egyházszakadása sokkal mélyebb, visszafordíthatatlanabb hatást váltott ki. A végzetes repedésben gyökeret verhetett Péter akarnoksága, az orosz életmódot és szokásrendet válogatás nélkül szétmorzsolva. Az eredeti orosz jellemet azóta az óhitűek elkülönült világa őrzi makacsul.

Amit három évszázada orosz jellemként tapasztalunk, az már Nyikon és Péter átgondolatlan egyházszakadásának torzító eredménye. Hatalmas megrázkódtatást jelentett a félszeg jobbágyfelszabadítás is. Egyes néprétegek életrendje széthullott, erkölcsi bomlás, indulatkitörés, növekvő iszákosság kapott lábra. Megrendült a vallásosság, a nép keresztény arculata elhomályosult, elemi anyagi érdekek befolyása alá került.

1917 februárja után felszínre tört az orosz indulat példátlan elemi ereje, a népi önkény féktelensége. A bolsevikok gyorsan átgyúrták, és a maguk szolgálatába állították az orosz jellemet. A maguk kontraszelektív módszerével, amivel megsemmisítettek mindent, ami kiváló, és magasabb rendű, tervszerűen megváltoztatták, szétzilálták az orosz jellemet. Felbomlott a nép erkölcsi rendje. A félelemben, a teljes jogfosztottság állapotában, a besúgóhálózat sűrűjében gyökeret vert, és eluralkodott a zárkózottság, és bizalmatlanság. Az emberek megtagadták rokonaikat, barátaikat. Közöny uralkodott el, a színlelés és az árulás szelleme. A pusztuló jóság helyét elfoglalta a hálátlanság, a kegyetlenség, a törtetés. Az orosz nép nemes jellemét a szovjet-német háború, és a terror után védtelenül hagyott emberek felmérhetetlen vesztesége ásta alá.

A Piac Ideológiája: az "ember embernek farkasa", a lelket sújtotta. Az orosz jellem eredendő vonásai maguk tettek minket védtelenné. A hajdani nyitottság tette az oroszokat az idegen hatások, a szellemi gerinctelenség könnyű prédájává. A közelgő információs század magas követelményei miatt, hogy a többi nép mellett jelenthessünk valamit, fel kell készíteni alkatunkat a 21. század intenzitására. Holott egész történelmünk során épp ehhez nem szoktunk hozzá, az intenzitáshoz. Az orosz jellem mára megrendült, átalakulóban van. Vajon melyik irányba billen át?

Alekszandr Szolzsenyicin "Oroszország az összeomlás felé" in "Orosznak lenni-vagy nem lenni?" Európa kiadó, Budapest, 2013