Az indiai gondolkodás

A távoli múlt homályos kezdeteiből erednek az indiai gondolkodás és filozófia, az ind élet, kultúra és irodalom folyói. Néha megváltoztatták folyásukat, néha kiapadtak, lényegi azonosságukat mégis megőrizték. Ez az erő nem szükségszerűen erény, könnyen jelenthet stagnálást és hanyatlást is, és szerintem már régen ezt jelenti. Egy idegen uralom alatt álló ország a jelen elől a letűnt korok álomvilágába menekül, s vigasztalást talál a régi nagyság vízióiban.

A szabadság és a lehetőség hiányára vagy az éhínségre és a nyomorra nem épülhet sem szellemi, sem más nagyság. A felnőtt, érett népek és civilizációk keresnek valami belső tartalmat, lelki és fizikai kielégülést. Ahol a külső és belső élet találkozik, vagy közel van egymáshoz, ott egyensúly és stabilitás érvényesül, ha eltérnek egymástól, akkor válságok keletkeznek. A Rigvéda himnuszai tele vannak a külső világ, a természet szépségével, árad belőlük az életöröm és a vitalitás. Az istenek nagyon emberiek, leszállnak, elvegyülnek a földiek között. Megszületik a gondolat és a kutatás szelleme, s a transzcendentális világ titokzatossága elmélyül. Megjelenik a lét külső megnyilvánulásaitól való elfordulás, erősödik az elszakadás szelleme, amint a tekintetek láthatatlan dolgok felé fordulnak. Indiában is a gondolkodás és cselekvés két irányzata- az élet elfogadása vagy az attól való tartózkodás- egymás mellett fejlődött, s hol az egyikre, hol a másikra került a hangsúly.

Ennek a kultúrának mégsem a túlvilágiság volt az igazi alapja, s nem is a világ értelmetlenségének tana. Még amikor a világot illúziónak tekintették is, ez a fogalom akkor sem volt abszolút, a világot olyannak fogták fel, amilyen, élték az életet, és igyekeztek élvezni sokoldalú szépségét. Indiában a civilizáció minden virágzó korszakát az életöröm és a természet iránti rajongás jellemzi, élvezetet szerez a létezés, fejlődik a művészet, és megtalálható a nemek közötti kapcsolatok igen kifinomult vizsgálata is. Egy túlvilág felé forduló, a földi életet elvető népnél elképzelhetetlen lenne ez az eleven és tartalmas élet. Egy alapjaiban a túlvilágra tekintő kultúra aligha maradhatna fenn évezredeken át.

Egyesek mégis azt gondolják, hogy az indiai gondolkodás és kultúra lényegében az élet tagadását, nem pedig igenlését képviselik. Az indiai kultúra sohasem hangsúlyozta az élet tagadását, noha néhány filozófiai iskolája ezt az irányzatot követte. A buddhizmus és a dzsainizmus inkább az élettől való tartózkodást hangsúlyozta, és az indiai történelem egyes korszakaiban az emberek menekültek az élettől, és tömegesen léptek be a buddhista kolostorokba. Még a nirvána eszméje is messze esett a semmi fogalmától, bár olykor hibásan semminek értelmezik. Pozitív állapot volt, de mivel túl volt az emberi gondolkodás határain, negatív terminusokkal írták le. Ha a buddhizmus, az indiai gondolkodás és kultúra tipikus terméke, csupán az élet tagadása lenne, bizonyára lett volna ilyen jellegű hatása azokra a százmilliókra, akik követik. A buddhista országok ennek az ellenkezőjét bizonyítják, a kínai nép az életigenlés kiemelkedő példáját mutatja. Az indiai gondolkodás mindig hangsúlyozta az élet végső célját. Sohasem feledkezett meg az egész transzcendens eleméről, miközben teljes mértékben igenelte az életet, nem volt hajlandó áldozatává válni. Elfogulatlanságot hirdetett az élet és a cselekvés dolgaiban, nem pedig az ezektől való tartózkodást tanította. Azt mondja, hogy a látható és láthatatlan világ között helyes egyensúlyt és arányt kell tartani, mert a látható világban sok a kötődés a cselekvéshez, a másik világról eközben megfeledkezünk, és az homályba merül, a cselekvés pedig elveszti végső célját. Az indiai szellem hangsúlyozza a valóságot, függ tőle, kötődik hozzá. A dogmát és kinyilatkoztatást mellőzi, a személyes tapasztalatokra épülő kísérleti szemlélet érvényesült. A tapasztalat pedig, amikor a láthatatlan világgal volt kapcsolatban, különbözött a látható, külső világ tapasztalataitól. Mintha a szellem az általunk ismert világból eltávozva, más birodalomba kerülne. A szemlélet tehát nem volt dogmatikus, hanem kísérletet tett, hogy a szellem önmaga számára felfedezze, mi húzódik meg az élet külső megnyilvánulásai mögött. Indiában a filozófia a tömegek vallásának szerves része volt, filozofikus szemléletet teremtett. Ez a filozófia mély és bonyolult kísérlet volt valamennyi jelenség okának és törvényszerűségének megismerésére, az élet végső értelmének keresése. A tömegek számára a filozófia sokkal egyszerűbb volt, de mégis a cél érzetét adta, az ok és okozat összefüggéseit, s bátorsággal ruházta fel az embereket, hogy szembe merjenek nézni a megpróbáltatásokkal, ne veszítsék el nyugalmukat. Népünknek hosszú ideje elválaszthatatlan kísérője a szegénység és a végtelen nyomor, mégis nevetnek, énekelnek és táncolnak, nem veszítik el a reményt.

Dzsaváharlál Nehru "India felfedezése", Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981