Az evés lélektanáról
Minden, amit megeszünk a hatalom tárgya. Az éhes ember űrt érez magában, ezt úgy győzi le, hogy jól belakik. Vannak embercsoportok, akik a legfalánkabbat vezérüknek tekintik. Ameddig ő jóllakhat, addig biztosan nem szenvednek ők sem tartós éhséget. Világosan mutatkozik meg ebben az emésztés és a hatalom összefüggése. Ha nem is ő eszik a legtöbbet, csakis neki lehet mindenből legtöbbje, övé a legtöbb jószág, a legtöbb gabona. Ha kedve tartaná, mindig ő lehetne a legfalánkabb, de ezt a gyönyört átengedi udvarának.
Az uralkodói csoportok mindig szerettek közösen dőzsölni. Akik együtt étkeznek, azok bizonyos tisztelettel vannak egymás iránt. Ez már abból kiderül, hogy elosztják az ételt. Arra törekszenek, hogy igazságos legyen az elosztás, senkinek se kedvezzen mértéktelenül. Az étkezők között akkor igazán erős a kapcsolat, amikor ugyanabból az egy állatból falatoznak, és ugyanabból a kenyérből szelnek. Kölcsönös tiszteletük azt is jelenti, hogy egymást nem fogják megenni. Mindenki eszik, kivillan a fog, mégsem támad a társára étvágya.
A család mindennapra valóját a férfi teremti elő, az ételt a feleség főzi a férjének. Kettőjük közt a legerősebb kapocs az, hogy a férj rendszeresen eszi felesége főztjét. A családi élet ott meghitt igazán, ahol túlnyomórészt együtt étkezik a család. Aki ehhez az asztalhoz ülhet, az gyakorlatilag fölvétetett a családba. Ennek az intézménynek a központja az anya. Anya az, aki öntestével etet meg. Testében táplálja gyermekét, aztán tejével. Sok éven át megőrzi ezt a tulajdonságot, gondolatai akörül forognak, milyen táplálékra van szüksége gyermekének. Az anya szenvedélye az, hogy etessen, hogy lássa, hogy az étel gyereke javára válik. Olyan, mintha két gyomra lenne, amire figyelnie kell.
Érvényes az anyára is az a nézet, hogy az emésztés a hatalom központi folyamata. Az anya hatalma gyermeke felett a gyermek életének első részében abszolút hatalom, és az anyában is erős késztetés van arra, hogy ezt gyakorolja. Élvezi a koncentrált hatalmát, a kicsi lénnyel szemben óriási a túlereje, más emberi kapcsolatban nem fordul ez elő. Uralma folyamatos, fogva tud tartani egy eleven lényt, annak a hasznára. De gyanútlanul tovább tudja adni azt is, amit korábban az anyára terheltek. Az anya nevelve növel, mintha növényekkel, állatokkal lenne dolga. A gyerekből teljes ember lesz, az anya emberrel gyarapította a csoportot, amelyben él, azért a csoport mindvégig hálával tartozik. Nincs a hatalomnak ennél intenzívebb formája. Merevvé, rideggé válik az a család, amely másokat kizár az asztal közösségéből. "A gyerekekért" takarékos az ilyen család, mit bánja, éhezik-e más. A mai ember szeret étteremben enni, külön asztalnál, saját kis csoportjával. Még a finomabb lelkeket sem foglalkoztatja az, hogy mindenkinek ennie kell, és nyugodtan botolhat át éhezőkön. Aki eszik, az súlyosabbnak érzi magát. Mindenki szeme láttára hízhat, ezért is szeret sokaságban enni. Ezt eredetileg senki se szégyellte, mert a nagy zsákmányt hamar meg kellett enni, mindenki annyit evett, amennyit bírt, magában hurcolta az élelemkészletét. Aki egyedül eszik, az lemond arról a tisztességről, amely neki ezért a procedúráért másoktól kijár. Ha csak az ételre vicsorítja a fogát, ha senki se látja, senkire se hat a dolog. Akinek van foga, de nem mutatja meg, egy kicsit aszkéta. Fogakkal parádézni a közös étkezéskor természetes alkalom. Mondják, hogy nevetni közönséges dolog, mert aki nevet, az kitátja a száját, és fogait mutogatja. Biztos, hogy a nevetés ősforrása a biztosnak hitt zsákmány vagy táplálék láttán támadt öröm volt.
Elias Canetti "Tömeg és hatalom", Európa Könyvkiadó, Budapest, 1991