Az észak-európai kereskedelem a 16.-17. században

A középkor két utolsó századában alapvető változások zajlottak le az európai kereskedelem jellegében és áruszerkezetében. A nemzetközi kereskedelem súlypontja északra tolódott. Lehanyatlott a Mediterráneum hajózása, és felemelkedett a holland, majd az angol hajózás. Ez annak volt köszönhető, hogy kibontakozásnak indult a szélesebb felvevőpiacra támaszkodó, modernebb nemzetközi kereskedelem. Ez váltotta fel az úri, illetve a gazdag polgári luxusigényeket kielégítő középkori távolsági kereskedelmet. A hollandok ebbe bekapcsolódva lettek a nagytömegű fogyasztási cikkek szállítói. Megjelenésük előtt főleg az itáliai kereskedők, a 13. századtól pedig a Hanza-szövetség emberei tartották kezükben a távolsági kereskedelmet. Főképp a keleti fűszerek és luxuscikkek, valamint a flandriai posztó volt a két fő árucsoport, amelynek cseréjét lebonyolították. Ezek az árucikkek voltak annyira drágák, hogy elbírták a távoli szállítás tetemes költségeit. Ekkor még fontos szerepük volt az Itáliát Nyugat- Európával összekötő szárazföldi utaknak, és ezek mentén az alpesi hágóknak. A Brenner-hágó Velence, a Szent Gotthárd-hágó Genova szárazföldi útjához csatlakozott.

Az észak-európai kereskedelem ezzel szemben kezdettől fogva nagyrészt tengeren zajlott. Ennek részben az az oka, hogy északon jól hajózható folyók találhatók, másrészt az, hogy a szárazföldi úthálózat északon nem volt olyan jó, mint az egykori Római Birodalom területén. Az északi tájaknak megvolt még az az előnyük is, hogy a hajóépítéshez szükséges szálfák nagy mennyiségben, és viszonylag könnyen elérhető helyen voltak. Ezek az ideális körülmények (kialakuló munkamegosztás, folyók, erdők) tették lehetővé egy erős kereskedelem kialakulását a középkor végére. A kelet-európai gabona és szálfa Németalföldön talált vevőre, onnan olcsó posztót, iparcikkeket, és keleti fűszereket szállítottak vissza. Ezek az áruk domináltak, de nem csak ezeket forgalmazták. A 14.-15. században többnyire Hanza- hajók szállították az árut, a 16. században már a hollandok vették át az uralmat. Ennek fő oka az volt, hogy a Sund-szoroson keresztül közvetlen víziutat létesítettek az Atlanti- és Balti-partok között. A Hamburg-Lübeck közti Hanza- útvonal ennek következtében elvesztette jelentőségét. Brügge a század folyamán eliszaposodott, így a kereskedelem központja Antwerpenbe helyeződött át, ahol a Hanza- szövetségnek nem volt privilégiuma. Mindezek ellenére a 16. században még számolni kellett a Hanza- kereskedőkkel. A Hanza- holland versengés a tömegfogyasztási cikkek (hal, gabona, só, gyapjú) szállításáért folyt. Gabonára főképp az iparosodott Németalföld ellátásához volt szükség, de ínséges időkben Anglia és Franciaország is importált gabonát, Spanyolország pedig szinte mindig vevő volt rá. A lengyel gabona a 16. században még a Mediterráneumba is betört. A gabona legfőbb felvevőhelye Danzig volt. A kereskedelem nagy fellendülését jelzi, hogy míg a 16. század elején a Sund- szoroson évente 1300 hajó haladt át, addig a század végén már 5000. A szoros vámjegyzékeiből kitűnik, hogy az ott áthaladó hajók zöme holland volt. A 16. század végén Antwerpen uralmának vége szakadt, az új központ Amszterdam lett. Ez a város volt a 17. században Európa kereskedelmének központja, az árucikkek begyűjtője és elosztója.

A holland fellendülés másik tényezője az ún. "nagy halászat" volt. Egy újításnak köszönhették élre kerülésüket. A 16. század elején a sózott hal fő forrása a Balti-tenger volt. A sózás a parton történt, a sót pedig a Hanza- hajók hozták azzal a kikötéssel, hogy ennek fejében csak ők szállíthatnak halat. Ez fontos része volt a Hanza- kereskedelemnek. A holland újítás az egész rendszer (halászat, sózás) meggyorsításában rejlett. Egy speciális halászcsónakot fejlesztettek ki, a buizen-t, ami még elég fürge volt a halászathoz, ugyanakkor elég nagy is volt ahhoz, hogy a kifogott halakat ott helyben kibelezhessék, és besózhassák, és egy bizonyos mennyiséget még tárolhassanak is. Ezek a bárkák állandóan a tengeren tartózkodtak. Egy másik hajótípusnak (ventjager) az volt a feladata, hogy rendszeresen kijárjon, és behozza a már csomagolt sózott halat. Ez jelentősen lerövidítette az időt, és a hal frissebb állapotban jutott a piacra. A sót a hollandok részben saját tengeröbleikből, részben pedig a spanyoloktól szerezték be. Fokozatosan átvették az egész halkereskedelem irányítását, még Angliába is ők szállítottak halat. A hal böjti étel volt a keresztény Európában, ezért volt fogyasztásának olyan fontos szerepe.

Megváltozott a tengeri kereskedelem szerkezete is: eddig luxuscikkeket szállítottak, de a termelés szerkezetének átalakulása után áttértek a tömegcikkek forgalmazására. Megjelentek a durvább szövésű, olcsóbb posztók, szövetek, a szegényebb társadalmi csoportok szükségleteire. A termelés központja 1595-ig Flandria, Antwerpen volt. A gyapjút Angliából, és Spanyolországból szerezték be. Angliából angol, Spanyolországból viszont holland kereskedők közreműködésével. Az angolok csak 1617-ig exportáltak gyapjút, a továbbiakban saját, fejlődő posztóiparukat látták el vele. A gyapjúkereskedelemnél bonyolultabb szerkezete volt a posztókereskedelemnek. A 16. század első felében Angliából brit, és Hanza- kereskedők (nekik kiváltságaik voltak Londonban) szállították a kikészített posztót Skandináviába, és a Németalföldre. Angol kereskedők félkész posztót is fuvaroztak Flandriába, festés és kikészítés céljából. Társaságuk, a Merchant Adventurers, Antwerpenben működött. A posztókereskedelem központja is Antwerpen volt. Innen szállították a készterméket Spanyolországba nyers gyapjúért és keleti fűszerekért, Lengyelországba gabonáért és fáért, a Rajnán pedig a délnémet városokba rézért, fémárukért, és borért. A 16. század végén Amszterdam vette át a vezető szerepet, és lett a textilipar központja. Antwerpen hanyatlása után az angol kiskereskedők kénytelenek voltak új helyet keresni lerakataik számára. Ez az új hely Hamburg lett: ez a város átváltott a holland-angol kapcsolatokra, és Kelet-Közép-Európa posztóelosztó központjává vált. Ez is mutatja a Hanza- szövetség hanyatlását, szétesését. A 17. századra a hollandok váltak az észak-európai kereskedelem fő szállítóivá, az 1601-ben Londonban kikötött 714 hajó közül 314 holland volt. A hajóépítéshez szükséges szálfa szállításában a hollandok helyzete már nem volt olyan kedvező. Nem volt saját faanyaguk. Hatalmuk pedig éppen attól függött, kézben tudják-e tartani a szálfakereskedelmet. Legfontosabb beszerzési forrásaik a Balti-tenger déli partvidékén, és Norvégiában voltak. Az erdők azonban nem lehettek túl messze a tengerparttól, hogy kifizetődjön szállításuk. Húsz mérföldön túl már nem lehetett szárazföldön gazdaságosan szállítani a fákat, csak úsztatva, tutajként. Ez a módszer azonban sokat rontott a fa minőségén. A több hónapos vízben ázás után a nyáron szállított fa könnyen kiszáradt. Ez volt az alapja az importfával szembeni angol előítéleteknek. Az ezekből készült hajók csak 15-20 évig voltak használhatóak. Az Északi- és a Balti-tengeren folyó Hanza- holland, és a jelentéktelenebb angol hajózás közös vonása az volt, hogy mindegyik a Sund-szorost kézben tartó hatalom jóakaratától függött. A szorosból származó bevételek a 17. században Dániát, majd a század végén Svédországot gazdagították. A Hanza- szövetség lehanyatlása után a holland- angol versengés központi kérdésévé vált az ún. "északi korona" megszerzése. Az angolok egyelőre még nem érezhető előnye abban állt, hogy ők a későbbi győztes, Svédország felé orientálódtak, míg a hollandok Dániával ápoltak jó kapcsolatokat. A fa szállítása ezért hatalmas konvojokban történt, katonai biztosítással. Végül ez is az angoloknak kedvezett, ugyanis a 18. században Anglia fegyveres erejére támaszkodva biztosítani tudta kereskedelmének uralmát.

J. H. Parry The Economy of Expanding Europe in the 15th and 17th Centuries. (ford, Märcz Róbert)