Az amerikaiak három nagy bűne
Az amerikaiak három nagy bűne: az eredmény-orientáltság, a pontosság és a vágy a teljesítményre illetve a sikerre. S éppen ezektől a dolgoktól boldogtalanok és idegesek ennyire az amerikaiak.
Ellopják önmaguktól elidegeníthetetlen jogukat a semmittevésre. A dolgok elvégzésének nemes művészete mellett létezik egy még nemesebb művészet: az, hogy hagyjuk a dolgokat elvégezetlenül.
Nem képezheti vita tárgyát, hogy a hatékonyságnak köszönhetően a dolgok jól meg vannak csinálva. A világon mindig lesz elég bolond, aki hajlandó hasznos lenni, sürögni-forogni és élvezni a hatalmat, így az élet dolgai megoldódnak, és a világ halad tovább. A hatékonyság ellen csak az a kifogásunk, hogy nagy időtolvaj, mert ellopja tőlünk azt az időt, amelyet azzal töltenénk, hogy jól érezzük magunkat. A modern, iparosodott élettempó nem engedi meg ezt az áldásos és gyönyörűséges semmittevést. Másfajta időfelfogást kényszerít ránk, az óra mérte időt, s végül magát az embert is órává változtatja. Az amerikaiak odáig jutottak, hogy idejük már nem csak egy napra, hanem egy hónapra előre van beosztva.
Az hogy az amerikaiak képtelenek a semmittevésre, egyenesen a cselekvési vágyukból ered, abból, hogy a cselekvést a puszta "levés" fölé helyezik. Az idősebb amerikaiak cselekvési vágyukkal akarják megőrizni önbecsülésüket, így akarják kivívni a fiatalabb generáció elismerését.
Néha látomásom támad, gyönyörű látomásom a századvégi Manhattanről, amikor a metropolis tempója lelassul, és az amerikai törtetőből keleti típusú semmittevő lesz. Amerikai úriemberek ingben-szandálban, zsebre tett kézzel fognak sasszézni fel-alá a Brodway-n, de még az is meglehet, hogy kezüket ingujjukba dugva, ahogyan a kínaiak. A rendőrök üdvözlik az úttesten álldogáló járókelőket, az autósok megállnak ismerőst látva, hogy a nagymama egészsége felől érdeklődjenek a forgalom kellős közepén. Valaki fogat mos üzlete előtt, aztán békésen elcseveg a szomszéd boltosokkal; hébe-hóba arra botorkál egy szórakozott professzor, hóna alatt vékonyka papírköteggel. Megszűnnek a sarki gyorsbüfék, és az emberek puha, süppedős karosszékekben fognak heverészni ebédidőben. Egy pohár narancslé nem kevesebb, mint félóráig fog tartani, és az emberek megtanulnak lassú kortyokban bort inni, s közben kedélyesen cseverészni egymással. Megszüntetik a kórházi betegfelvételt, és ismeretlenné válik a mentő fogalma is: a betegek eszmét cserélnek orvosaikkal. A tűzoltókocsik csigalassúsággal fognak haladni, a tűzoltók útközben meg-megállnak, hogy megbámuljanak egy repülő vadlúdrajt, és elvitatkozzanak a madarak pontos számán. Nagy kár, hogy nincs remény egy efféle Manhattanre a századfordulón. De azért talán lesznek a mostaniaknál lustább délutánok. (1937)
Lin Yutang "Az élet sója", Tericum kiadó, 2000