Az amerikaiak
Amerika népessége az 1700-as negyedmillióról 1775-re két és fél millióra nőtt. Az amerikaiak többsége ekkor angol származású volt. A 17. század második felében az angliai kivándorlás lelassult, s a helyi angol-amerikai szülők gyerekei adták az angolok számbeli többségét.
A 18. század népességnövekedése egyre több nem angol bevándorlásának köszönhető. Az új bevándorlóknak kevés kapcsolatuk volt az angol kultúrával, és nem kedvelték a felettük gyakorolt brit politikai ellenőrzést. A háború sújtotta Rajna menti német államokból elszegényedett parasztok érkeztek. Az 1770-es években 200000 német gazda élt a gyarmatokon. A pennsylvaniai "dutch"-ok alkották a gyarmat lakosságának egyharmadát.
A 18. század elején ennél is nagyobb kivándorlás indult meg Ulsterből, Észak-Írország hat megyéjéből. E skót eredetű protestánsokat leszármazottaik skót-íreknek nevezték el, hogy megkülönböztessék őket Írország többi részének római katolikus lakosságától. Egyre inkább sérelmezték az ír ipart és kereskedelmet gátló angol intézkedéseket, a növekvő bérleti díjakat, és a vallásuk miatti megkülönböztetést. Ezért ezrével keltek át az óceánon, talán negyedmillióan is. A határvidéken telepedtek meg mint "pionir" farmerek és rettegett indiánharcosok, az 1770-es években ők adták a lakosság mintegy tizedét. Ugyanúgy gyűlölték a brit uralmat, mint a pennsylvaniai németek.
Kisebb csoportokat alkottak a hollandok és a francia hugenották. Új-Hollandiának, amikor brit kézre került 8000 holland lakosa volt, s leszármazottaik jelentős részét adták New York lakosságának. A hugenották a nantes-i ediktum 1685-ös visszavonása után menekültek el Franciaországból. Kevesen jöttek Amerikába, de azok sikeres és neves vállalkozókká lettek. A legtöbben Dél-Karolinába mentek, ahol átvették az anglikanizmust, és beolvadtak a kereskedő-ültetvényes elitbe.
Az európai bevándorlók többsége a régi világ társadalmának alsó vagy középső rétegeiből érkezett. A középső gyarmatok telepeseinek több mint fele szerződéses szolga volt. Egyeseket emberkereskedők raboltak el, és adtak el Amerikában. Több ezer árvát, nyomorgó gyereket és rabot a kormányok küldtek. Sokukat az emigráció mentette meg a börtönbüntetéstől vagy a bitótól. A 18. század első hat évtizedében 40000 angol elítéltet szállítottak át Amerikába, Marylandben ők alkották a szolgák többségét. Ha lejárt a szerződésük, még a legszegényebbek előtt is nyitva állt a felemelkedés útja.
1775-ben minden ötödik amerikai lakos afrikai eredetű rabszolga volt, akit erőszakkal hoztak ide, és semmi esélye sem volt a felemelkedésre. A 17 század végére az európai bevándorlók gazdagodása miatt nőtt meg a kereslet az olcsó munkaerő iránt. Az új-angliai (jenki) és európai hajóskapitányok e keresletet kihasználva töltötték meg zsúfolásig a hajók rakterét Nyugat-Afrikában és a nyugat-indiai szigeteken "fekete áruval", amit Brit Észak-Amerikában eladhattak. A rabszolgaság valamennyi gyarmaton meghonosodott, de a legnagyobb kereslet a déli államokban volt. Itt a kiváltságos ültetvényesosztály a dohány-, rizs-, és indigóföldeken végeztetett kimerítő rabszolgamunkával alapozta meg gazdagságát. Az 1770-es években Ghana, Mali és Songhai egykor virágzó civilizációinak már mintegy 600000 szülötte élt Brit Észak-Amerikában. Dél-Karolinában a népesség kétharmada fekete bőrű volt, Virginiában csaknem a fele, New Yorkban mintegy egyhetede.
A feketék is hozzájárultak a kialakulófélben lévő amerikai társadalom kulturális és gazdasági fejlődéséhez, s idővel átalakították saját afro- amerikai szubkultúrájukat. Ez volt az egyetlen etnikai csoport, amelyet bőrszín szerint különítettek el, megalázó rabszolgaságra kényszerítettek, és kizártak az Újvilág viszonylag nyitott társadalmának mások számára biztosított előnyökből.
Sellers-May-McMillen "Az Egyesült Államok története", Maecenas kiadó, 1996