Arisztokrata életmód az újkori Angliában (1558-1641)

Az újkori arisztokráciát hivalkodó kiadások jellemezték. Egyrészt úgy kellett élnie, ahogy azt méltósága megkövetelte, másrészt nemes jellemű emberként nagylelkű vendéglátó volt, tekintélyszerző életet élt, és fitogtatta vagyonát. Egy gróftól elvárták, hogy fenntartson egy nagy kastélyt, emellett több kisebbet vidéken, egy házat Londonban 60-100 szolgálóval és állandóan bőségesen megrakott asztalokkal. Lovakat kellett tartania a közlekedés, és a kommunikáció miatt.

A 16. század közepén a nemesek ugyanolyan körülmények között éltek, mint a középkorban. Anglia északi, és nyugati részein várakba és monostorokba húzódtak, eltűrve a hideget, nyirkosságot, sötétséget. A monostorokat egyre inkább elhagyták, mert féltek a szent hely profán használatától. Dél-Angliában kényelmesebb házakban laktak. Az 1570-80-as években fellendült a házépítés. Az egyháztól megvásárolt földeken építkeztek, holland építészeti elemeket másolva. Az alapanyag kő (kolostorokból), fa (nagy kiterjedésű erdők), tégla (ekkor indult a téglagyártás) voltak. 1580-1620 között Angliát az új építőanyaggal építették át. Nagyobb kényelemre, több magáncélú helyiségre volt igény. Egy építész felfedezte az üveg fontosságát a magánépületekben, a világítás és szellőztetés megoldására. A magasabb rangú arisztokraták a dombtetőre építtették kastélyaikat, hogy mérföldekről is látható legyen. Különleges jelenség volt a "prodigyhouse" (csodapalota), egy gigantikus méretű vidéki épület. A feltűnő építkezés bevallott funkciója a státus demonstrálása, és a hétvégi szórakozások biztosítása volt, be nem vallott funkciója pedig a hatalomvágy kielégítése, a rivalizálás. 1620 után hirtelen visszaesés következett be. Már elegendő ház épült, aki újat akart, az inkább vásárolt, mint építtetett.

A nemesek egyik legfontosabb ismérve a "nyílt asztal" fenntartása volt, ez a középkorból eredő szokás nagyban hozzájárult anyagi nehézségeikhez. Az házak kapuit 11 órakor bezárták, és hozzáláttak az asztalok megterítéséhez. Az ebédlőben két asztal állt. Az elsőnél ült a gróf családjával, és az előkelő vendégek. A másodiknál a lovagok, tiszteletreméltó gentlemanek és kíséretük. A hallban három asztal volt megterítve. Az elsőnél ült a gróf gazdasági intézője, a számvevőtiszt, a titkár, a lovászmester, a tanító, a halastavak felügyelője, és a lovagi rang alatti vendégek. A második asztalnál ültek az apródok, a szabó, a nemesi étekfogók. Ők a grófi asztalon megmaradt ételt kapták. A harmadik asztalnál ültek a ház alsóbb rendű lakói, a konyhafőnök, a belső inasok, szálláscsinálók, teremszolgák, istállómester, a vadászkutyák felügyelője. A hallban volt még egy kisebb asztal, ahol az alsóbbrendű szolgák, a hentes, a hordár, a parkfelügyelő ettek egy másik terítés alkalmával. Salisbury grófja 1612. október 7-én 84 házbelijét, 7 vendéget és azok 33 kísérőjét etette. Ünnepek alkalmával nem volt ritka a több száz vendég sem. Ha a vendégek száma nagy volt, úgy az étel mennyisége is óriási volt. A nemesek agyonették magukat. Néhány adat: 80 fő egy ökröt, 5 birkát fogyasztott el hetente, 25-30 disznót évente, 30-40 borjút, és bárányt évente, emellett megszámlálhatatlan nyulat és baromfit. Ami az ebédből megmaradt, azt a kapu előtt tolongó szegények között osztották szét. Az étkezéshez fogyasztottak még kenyeret és italokat. Egy fő naponta 5-6 pint (1pint=0,5 l) sört fogyasztott, a vörös és fehér borból évente 750-1250 gallon (1 gallon=4,5l) fogyott. Kevés tejjel, sajttal, vajjal, tojással, gyümölccsel találkozunk, viszont ettek 72 fajta halat és 63 fajta madarat. Az arisztokraták húst ettek kenyérrel, és sörrel illetve borral öblítették le. Tobzódtak az ételekben. A nagy mennyiségű étel nem vált egészségükre. Az ételek több embert öltek meg, mint a háborúk. A betegek panaszainak listája hosszabb volt, mint az ételeké, de az orvosok hiába rendeltek el diétát.

A ruha a státusszimbólumok közé tartozott, és óriási költekezéshez vezetett. A divat gyorsan változott, és töméntelen aranyat, ezüstöt, csipkét használtak fel . A divatot a királyi család diktálta. 1603-1613 között I. Jakabnak havonta volt új köpenye, 3 hetente új kabátja, 10 naponta új öltönye, 5 naponta új lábbelije és harisnyakötője, naponta új kesztyűje. A király és a királyné évi 10000 fontot költött selyemre, 25000 fontot a ruhatárára. 1626-27-ben I. Károlynak 513 különféle lábbelije volt. A város és a vidék ezt utánozta, a nők ruhanéző, ruhavásárló utakra vágytak.

A cicomásan öltözködő pávákat, papagájokat méltó módon kellett szállítani. A 16. században a ló és a kétkerekű kocsi volt a fő közlekedési eszköz. Most megjelent a négykerekű, nehéz kocsi. 1590 körül már minden arisztokratának volt ilyen kocsija, 25 éven belül a köznemességnek is. A forradalom előestéjén 200 fontba került egy ilyen kocsi, míg egy kereskedelmi szállítókocsi 5 fontba. A díszhintón kívül kellett még egy 45 fontos utazókocsi, a vidéki birtokok látogatásához. A városi gyaloghintó 25 fontot ért, és a hintókat húzó lovak is sokba kerültek.

Az ételek, a ruházat és közlekedés után a hazárdjáték jelentette a legnagyobb kiadást. Az alapelv: a nemesember csak pazarlóan elegánsan töltheti el szabadidejét. A királynak is érteni kellett a tekéhez, a teniszhez, a kakasviadalhoz, a kártyához, a lóversenyhez, a futóversenyhez, a bikaviadalhoz, a vadászathoz, a sakkhoz, a lövészethez. Szenvedélyesen kötöttek fogadásokat is. A szerencsejátékokban is az udvar járt az élen, szükség volt a kikapcsolódásra. Amikor a király maga is részt vett a játékban, akkor nagy összegeket költöttek el. VIII Henrik gyakran játszott és ritkán vesztett, Erzsébet utált veszteni. A játékok mindennaposakká váltak, lordok, grófok, hercegek és feleségeik játszottak nagy pénzekkel, több százezer font cserélt gazdát. Írók gúnyolódtak ezen a szokáson, törvényeket hoztak ellene, de hiába.

Grandiózus temetéseket rendeztek a főurak számára, ez volt az utolsó alkalom, hogy tisztségüket, rangjukat kifejezzék. A patikus és a sebész bebalzsamozta a testet, de a temetés intézése hónapokig is eltarthatott. A temetésen részt vevők száma arányban állt az elhunyt méltóságával. A temetést hatalmas mennyiségű étel elfogyasztása követte. Volt, hogy a temetési költség kb. egy évi jövedelemnek felelt meg. A legtöbb pénz a fekete ruhákra, a halottas kocsira, és a halotti torra ment el. 1580 után egyre kevesebb az ilyen költséges temetés, 1615 után előfordult, hogy nemeseket éjszaka temettek el. Egyre kevésbé tudták fizetni a hatalmas költségeket, ráadásul a pazarló temetést pogány szokásnak kezdték tekinteni. A sírok is óriásiak voltak, hivalkodók, 1620 után kezdtek egyszerűbb síremlékeket állítani.

Lawrence Stone "The crisis of the aristokracy 1558-1641", Oxford, 1965, ford. Bányai Krisztina