Anton Pavlovics Csehov: Fájdalom

Az elbeszélést Csehov 1886-ban írta. Két korszak határán született a mű: az író épp ekkor határozta el, hogy írásait saját nevén adja ki. A Csehov nevet, amit eddig csak orvosként használt, most már íróként is felvállalja. Az elbeszélések tartalmukban is mutatják ezt a váltást. Az író anekdotázó, és humoros hangja már szinte teljesen elveszett, írásai már nem nevettetnek, inkább elgondolkodtatnak. Az 1886-os évet az orosz irodalomban Csehov évének nevezik. Havonta 8-10 elbeszélést adott ki.

A "Fájdalom" című elbeszélés bepillantást enged a korabeli Oroszország mindennapjaiba. A felbomlásnak indult patriarchális-feudális orosz társadalom nehéz helyzetét, és a kibontakozó kapitalizmus árnyoldalait mutatja be.

A jobbágyok felszabadításukat követően (1861) elvesztették azt az egyetlen, földesúrhoz fűződő kapcsolatukat, ami egész eddigi életüket szabályozta. Döntéseikért felelős egyénekké váltak, akik maguk irányítják életüket. A munka nélkül maradt parasztok, vagy akinek nem volt földje, az a városba költözött. Elbeszélésünk is egy ilyen esetet mutat be. Tanúi leszünk annak, hogy találja meg helyét az egykori jobbágy új környezetében, hogyan ütköznek össze várakozásai a valósággal, a városi embertelenséggel.

A tartalom röviden: a falusi bérkocsis, Jona Pétervárra érkezve szeretné valakivel megosztani fájdalmát, fia halálát, de ebben a nagy városban sem ő, sem a fájdalma nem érdekel senkit.

Az író a beteg társadalomra irányítja figyelmünket. Elítélően ír a város lelketlenségéről, a személytelen kapcsolatokról, az embertelenségről, az együttérzés hiányáról. A szegénység problémáját sem sikerült az új társadalmi rendnek megoldania. A regény hőse Jona Potapov még akkor is kénytelen dolgozni, amikor nem fizetnek érte. A városban nincs egy szobája sem, éjjeli menedékhelyen lakik, sok más olyan emberrel, akiknek sorsa az övéhez hasonló. Fia is fuvaros volt, lehetséges, hogy betegsége is könnyű öltözékének volt köszönhető. Pénze nem volt orvosra, valószínű, hogy így halhatott meg. Kevés a keresetéből Jonának is csak szegényes a ruházatra telik: "sapkájánál rosszabbat nem találni egész Péterváron".

Az emberek viszonyulása ezekhez az állapotokhoz szívtelenséget mutat, akinek semmilyen problémája sincs, az nem foglalkozik a másik emberrel. Jona megbékélt szenvedéseivel, passzívan viseli sorsát, hiszen mindezt az Isten mérte rá, ezért a helyzeten lehetetlen és nem is szabad változtatni.

Csehov nem érte be a szegények élethelyzetének ábrázolásával, a magány érzését is bemutatta, amivel a városba került emberek többsége szembesült. Jona többször is megpróbálta elmesélni fájdalmát, de nem volt, aki meghallgassa. Az őt körülvevő világ csak magával törődik, mindenki siet, nincs idő egy jó szóra, egy gesztusra.

Emberként ő nem számít, csak a munkáját végezze el rendesen. Bánatában, hogy fia meghalt, csak azzal vigasztalják: "mindenki meghal". Akkor is dolgozik, amikor nem éri meg, csak nehogy egyedül kelljen maradnia. A fia már egy hete meghalt, de Jona még senkivel nem tudta megosztani bánatát, és várhatóan később sem fogja. Nem maradt más hátra, mindent elmondani a lovacskájának.

Jona egyszerű, munkaszerető, becsületes ember, nehézségeiért csak magát vádolja. Néma elégedetlenséggel tűri állapotát. Csendesen, észrevétlenül él és szenved, a tömegben elveszve.

A külső világra kevés figyelmet fordít az író, de a szürkület ábrázolásával az elhagyottság lelki állapotát mutatja be. Jona és lovacskája mozdulatlansága is a reménytelenséget fejezi ki. Csehov a város növekedését Jona növekvő a magányosságával állítja szembe. Túlzásokkal él a városlakók embertelenségének bemutatásánál, és a szív egész világot elárasztó fájdalmának leírásánál is. Akkor sem szentimentális, amikor szenvedésről ír. Az elbeszélés végi groteszk helyzet, az ember gyónása lovának, nem Jona szokatlan viselkedésére irányítja a figyelmet, hanem a szenvedő ember tragédiájára.

Egy magányos ember áll szemben a társadalom kíméletlen törvényeivel. Az olvasótól empátiát remélő, szívbe markoló írás, hiszen hallható a beteg világ szívverése.