Anton Pavlovics Csehov: A tokba bújt ember
Hány tokba bújt ember van még?
A novella által leírt eset egy kis orosz faluban, értelmiségiek adomázása közben bukkan fel. Egy különös ember élettörténetéről, egy atavisztikus esetről hallunk. Mintha olyan időkbe mennénk vissza, amikor az ember még nem volt társas lény, csak egyedül élt a barlangban.
A történet főhőse Belikov, a görög nyelv tanára, már túl volt a negyvenen. Viselete még jó időben is sárcipő, meleg bélésű kabát volt, sötét szemüveget hordott, fülében vatta, a bérkocsi fedele mindig felhúzva.
Az esernyőjét tokban tartotta, de önmagát is tokba zárta, örökösen rejtőzött, óvta magát a külső behatásoktól. A valóság megfélemlítette, és mindent dicsért, ami elmúlt (ókori nyelv tanára!). Gondolatait is elrejtette, csak tilalmait fogalmazta meg határozottan. Ha engedélyt kértek tőle valamire, gyanakvóan mindig hátsó szándékot szimatolt" Csak aztán baj ne legyen belőle!". Mindenféle szabálytalanság búskomorrá tette, legyen az késés az istentiszteletről, diákcsínyek, kerékpározás, lárma az osztályokban.
Legfőbb szokása a kollégáknál töltött vizitálás volt, 2-3 órát elücsörgött, majd elment. Ezzel tartotta fenn a kollegiális viszonyt. A kapcsolatukon ez nem javított, mindenki félt tőle, még az igazgató is.
A tantestület az új földrajztanár (Kovalenko) nővérével akarta őt összeboronálni. Varenyka tűzről pattant, pirospozsgás menyecske volt, aki románcokat énekelt és hangosan kacagott. Belikov halogatta a dolgot, nem akart házasodni, félt belekeveredik valamibe.
Ezt követően többször került megalázó helyzetbe: Kovalenko besúgónak, Júdásnak nevezi; karikatúra készül róla egy szerelmes alakjában; Kovalenko kidobja a házból, ő legurul a lépcsőn, épp Varenyka és barátnői lába elé. Kinevették őt, erre ő hazament, lefeküdt, és nem kelt fel többé. Egy hónap múlva meghalt.
Az esetet követően mindenki fellélegzett, de egy hét múlva minden a régi mederben csordogált: sivár, kimerítő, értelmetlen élet. Hány tokba bújt ember van még?
Eddig az elbeszélés, a tanulságot a falu állatorvosa fogalmazta meg: sok hazugságot tűrünk meg az életünkben, zsebre vágjuk a sértéseket, megalázkodunk, nem állunk a becsületes emberek pártjára, hazudunk önmagunknak is, egész életünkben naplopók, és szédelgők közt élünk, mindezt pedig egy darab kenyérért, egy meleg zugért, egy kis állásért. Lehetetlen így tovább élni!