Anton Pavlovics Csehov: A pöszmétebokor

Az élet célja nem a mi egyéni boldogságunk

Az elbeszélés 1898-ban íródott egy trilógia részeként.

A történet Nyikolaj Ivanicsról szól, aki 19 évesen hivatalnokként dolgozott a kormányzóság pénzügyi kamarájánál, szelíd, és jólelkű ember volt. Egy földbirtokon nőtt fel, innen származott vágyódása a falusi szabad életre. Pénzt gyűjtött, hogy tanyát vehessen, ahol saját káposztából készült scsit ehet, a szabadban alhat, a kapu előtt üldögélhet, erdőben, földben gyönyörködhet. A cél érdekében elfogadta, hogy rosszabbul élt, lemondott az élet örömeiről. Megnősült, feleségét pénzéért vette el, aki bele is halt szűkölködő életükbe. Már csak a mezőgazdasági könyvek voltak a szellemi táplálékai, kizárólag a birtoktervezés foglalkoztatta. A pénz, mint a vodka megváltoztatja az embert, kiforgatja az embert emberi mivoltából.

Egy álmodozó, jó emberből, szeretetre képtelen, önelégült ember lett.

A pénz összegyűlt, megvette a birtokot, ültetett 20 pöszmétebokrot, egy tál saját pöszméte volt legnagyobb öröme. Élte a földbirtokosok életét, meghízott, jól érezte magát, többé már nem volt félénk, nyomorult csinovnyik. Perben állt a községgel, megsértődött, ha parasztok nem méltóságurazták, fontoskodva jótékonykodott, névnapján hálaadó istentiszteletet tartott. Az élet jobbrafordulása, a jóllakottság, a tétlenség az orosz emberben a legarcátlanabb önhittséget fejleszti ki. A saját tulajdon megszerzése önmagába zárta.

Mennyi boldog ember él a világon: tétlenül, pimaszan, tudatlanul. Körülöttük szegénység, szűkösség képmutatás, hazugság. Mégsem lázad senki, a borzalmas dolgok a színfalak mögött történnek. A boldog ember azért érzi jól magát, mert a boldogtalan némán cipeli terhét.

Az élet célja nem a mi egyéni boldogságunk, hanem hogy jót cselekedjünk.

https://www.youtube.com/watch?v=f77FRfdf1Lg