Anna Karenina és a bűn

"Enyém a bosszúállás, én megfizetek" (Rm. 12.19.) 

Az "Anna Karenina" című regényét 1873-77 között írta Tolsztoj. A mű az író kritikus lelkiállapotában született, 1873-75 között öt haláleset történt Tolsztoj családjában.

Mindez a lét értelmének, a szenvedések okainak kutatására indította. A regényből megismerhetjük az író bűnről, és törvényszegésről szóló nézeteit is.

A bűn első, szűkebb jelentése nyilvánvaló: a házastársi hűtlenség, a paráznaság bűne. Anna bűne, hogy szenvedélyek, testi vágyak uralták cselekedeteit. Az író legtöbb, bűnt taglaló művében, a bűnnek ezt az értelmezését adta. Tolsztoj testi kívánságai miatt maga is iszonyú bűntudattal küzdött, munkássága egy óriási penitenciaként is felfogható.

Az emberben szüntelen harc dúl az "állati" és a "lelki" ember között, a szabadulás útját azonban külső körülményekben kereste. A nőket hibáztatta, bűnre csábító, kísértő Évának tartja őket. Nem látott erőt az emberben, hogy kívánságait féken tartsa, de nem számolt az egyén személyes felelősségével sem: minden ember saját döntésén múlik, milyen erőnek enged befolyást életében. Helyesen látta az emberi természet esendőségét, de nem ismerte fel, hogyan tudja az ember testi megkötözöttségét megoldani. A Biblia szerint az ember erőtlen cselekedni a jót, és ellenállni a bűnre való kísértésnek. A bűn, a kívánságok legyőzhetetlenek isteni kegyelem nélkül.

A bűn másik értelmezése a regényben: a szeretetlenség, az embertelenség. Az a társadalmi környezet, amelyben a főhősnő mozog, hamis eszméktől vezérelt, hazug világ. Ez közeg maga is bűnös, hiszen bűn az önzés is, amin a társadalom élete alapul. Bűn mindenféle egoizmus, melynek megjelenési formája a becsvágy, a bírvágy, az irigység, és az önigazolás.

Ezt a bűnt minden korszak emberének felróhatnánk, az író saját korának társadalmát feddi meg. Nem az Isten ismeretét hiányolja, hanem szeretet-törvényének be nem tartását.

A regény mottóját az író a Bibliából vette: "Enyém a bosszúállás, én megfizetek" (Rm. 12.19.), ami az Írás szerint annyit jelent: bíró csak Isten lehet ember nem. Az ember maga is bűnös, nem ítélkezhet, meg kell hajolni a felsőbb akarat előtt.

Tolsztoj az igehelyet elsődleges jelentése szerint értelmezte: a sors (=Isten) megbosszulja az ember bűneit, az Isten a bűnös emberrel szemben kegyetlen következetességgel jár el.

A mű fő kérdése: mi vezetett a bűnt elkövető asszony halálához?

Az író a bűn kiküszöbölését igazságosnak tartotta. A regény főhősnőjének, Annának látszólag azért kellett meghalnia, mert hűtlenséget követett el. Halála az erkölcsi törvénytől való eltérés következménye. Személyes érzéseinek egoista kielégítése vezette. Az életben vannak szilárd pontok, ilyen a család, az otthon, az erkölcs. A "regény írójának Istene" e szerint jogosan járt el a törvény megszegőjével szemben.

Tolsztoj azonban finomít az álláspontján, és azt érzékelteti, hogy nem a kegyetlen, semmit nem mérlegelő isteni ítélet a halál igazi oka.

Annát a társadalom is bűnösnek tartja. Az előkelő társaság, megfeledkezve saját bűneiről, kitaszítással ítélkezik felette. Ez a hideg érzéketlenség tovább erősítette Annában a bűntudatot. Szeretett volna bűnbocsánatot nyerni, de nem volt kihez fordulnia. Istentől nem kért megbocsátást, az emberek között pedig nem talált senkit, aki ezt elfogadhatta volna.

Azt tapasztalta, hogy az emberek úgy bánnak egymással, mint a barmokkal, ettől a kegyetlenségtől akart megszabadulni az öngyilkosságával.

Tolsztoj együttérzéssel írta meg az asszony szenvedéseit, áldozatnak és nem bűnösnek ábrázolta. A körülmények, a szívtelen környezete miatt talált mentséget Anna számára. Az író helyesen, a bibliai isteni ítélkezéshez hasonlóan Anna szívének indítékait vizsgálta, nem csak tettét, amit emberi szemmel el kellett ítélnie.

A mottó tehát nem a kegyetlenül eljáró Istenre utal, hanem azt jelentheti, hogy Anna bűne felett, és az előkelő társaság szeretetlensége felett is egyedül Isten mondhatja ki az ítéletet.