Államalapítás - Szent István
A kutatók egyetértenek abban, hogy a Kárpát-medence történetének legnagyobb és legdöntőbb fordulata az államalapítás volt. István királynak sikerült országát Európához csatolni, sikerült népével elfogadtatni a kereszténységet, és Európa keresztény közösségével népét.
A kalandozások során elszenvedett augsburgi vereség (955) döntés elé állította a magyarság vezetőit. Vagy alkalmazkodni kell a kontinens politikai-társadalmi viszonyaihoz, vagy pogányként eltűnni a történelem színpadáról. A döntést Géza fejedelem hozta meg, magát és fiát megkereszteltette. A döntés politikai jellegű volt, Gézának nem sok köze volt a kereszténységhez. Bizánci hitben nevelkedett felesége, Sarolt hozzá hasonló módon, nomádként élt. A szülők tehát az uralkodói mesterséget átadhatták fiúknak, de a hitet aligha. Szükséges volt az alkalmazkodás katonai téren is. Géza alatt indult meg a nyugat-európai lovagok bevándorlása, letelepítése.
Istvánnak Gizellával, a bajor hercegnővel kötött házassága újabb lovagok érkezését hozta magával. A családi kapocs szövetséget és rendszeres információcserét is jelentett. A császári család szívén viselte Magyarország szervezésének gondjait. A térítés István idején is felülről irányított mozgalom. István az esztergomi, és a kalocsai érsek felügyelete alatt álló tíz egyházmegyét alapított. Elrendelte a tized fizetését, a templomépítést, gondoskodott azok felszereléséről. Célratörő tervszerűséget láthatunk egyházi törvénykezésében. A magyar egyházszervezésben német szerzetesek közvetítésével érvényesült Cluny reformszelleme is. Az egyházszervezés előrehaladása nem azonos a krisztianizáció eredményességével. Istvánról tudjuk, hogy meggyőződéses keresztény volt. A nomád nemzetségfők választás elé kerültek, vagy feladják pogány hitüket és befolyásuk egy részét, vagy szembeszállnak a fejedelemmel. Aki a harmadik utat, a bizánci keresztséget választotta, mint István nagybátyja, azt az uralkodó szintén megsemmisítette. Keveset tudunk a köznép krisztianizációjáról. Valószínű gyorsan, három generáció alatt lezajlott, ahogy azt az egyre gyengülő ellenállás bizonyítja. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy az országban már jelentős számú keresztény lakosság élt. A kalandozások során ejtett rabszolgákat letelepítették, nekik pedig nagy szükségük volt a hit vigaszára. Magyarországra települtek be muzulmán és zsidó bevándorlók is, és a király toleránsan fogadta érkezésüket. Nomád fejedelmi származása ad erre magyarázatot, azok a fejedelmek ugyanis hozzászoktak ahhoz, hogy hatalmuk alá különféle vallású és nyelvű népek tartozzanak. Hittérítők kezdetben főleg cseh és délnémet területekről származtak, István idején már szinte minden országból érkeztek. Az egyházi szellem megjelent a kormányzásban, és közigazgatásban is. A királyi tanácsban jelen voltak a püspökök is, a vármegyét vezető ispán mellett esperest találunk. István sokat tett az országon átmenő zarándoklatok biztonsága érdekében. Ez az útvonal juttatta később az első két keresztes hadjárat részvevőit is célba. A magyar zarándokok számára a király szállást alapított Konstantinápolyban, Jeruzsálemben, Ravennában és Rómában is.
Hogyan fogadta Európa a magyarságot? Először a római egyházhoz kellett csatlakozni, változtatás nélkül át kellett venni annak szervezetét. Meg kellett teremteni az egyháztartományt, a püspökségeket, és a lelkipásztorkodás alapjait. Ez királyi korona megszerzése nélkül lehetetlen lett volna. A pápa örömmel vette egyházának kelet felé történt kiterjesztését, és a császár is egyet értett ebben. A római egyház misszionáriusok lelkes csapatát adta ehhez. Az egyháziak mögött kialakult egy intellektuális infrastruktúra: kolostorok, káptalanok, iskolák, könyvtárak. Ezek között az információ áramlása akadálytalan. Így Istvánt nem csak ismerték, hanem teljesítménye alapján már akkor szentnek tartották. Istvánt, térítő szent királyként 1083-ban avatták szentté.
Fügedi Erik a College de France-ban 1988 január 10-én tartott előadása Hitel 1989.11.szám