A válság oka

 A válságos átalakulás oka ma is, mint minden elmúlt és minden jövő forradalom oka, vallásos természetű. Az ember megszokta, hogy valláson a látható világ fölé elgondolt, bizonyos rejtelmes képzeteket értsen, vagy talán sajátos szokásokat, kultuszt, amely az emberben az erőket ébren tartja, gondolatokat, amelyek az embert megvigasztalják, bátorítják, esetleg a világ keletkezésére vonatkozó magyarázatokat, erkölcsi életelveket, amelyeket isteni parancs szentesített.

Az igazi vallás azonban mindenekelőtt nem más, mint a legmagasabb, minden élő emberben közös, és egyenlő törvény megnyilatkozása. A kereszténység előtt a különböző népeknél magasabb, az egész emberiségre kiterjedő vallásos törvény élt. Ez a törvény azt hirdette, hogy az embernek, ha boldog akar lenni, nem szabad önmagáért élnie, hanem az egész emberiségért. Ez a kölcsönös szolgálat törvénye, amit Lao-ce, Kung Fu-ce, Ézsaiás, Buddha és a sztoa hirdetett.

A fennálló életrend azonban, amelynek alapja nem a kölcsönös szolgálat, hanem a hatalom volt, minden berendezkedést annyira át és áthatott, hogyha néhányan a kölcsönös szolgálat törvényének jó hatását felismerték is, továbbra is az erőszak törvénye alatt éltek. Ez utóbbit a fenyegetés és megtorlás szükségességével igazolták. Számukra úgy tűnt, hogy a rossz megfenyegetése és megtorlása nélkül a rosszal közösségben élni lehetetlen. A társadalom egy része a rend fenntartásának és az embereknek a törvény szavával való megjavításának feladatát vállalta, vagyis a hatalmat és az erőszakot alkalmazta. Ezek parancsoltak, a többiek engedelmeskedtek. A parancsolók azonban éppen a hatalom gyakorlása következtében megromlottak s ez nem is történhetett másként. Mivel pedig megromlottak, nemhogy a többi embert nem javították meg, hanem saját romlottságukkal mindenkit megfertőztek. Az engedelmeskedőket viszont a hatalom és az erőszak, a hatalmasok utánzása és a szolgai meghódolás rontotta meg.

Ezerkilencszáz évvel ezelőtt aztán megjelent a kereszténység. A kereszténység a kölcsönös szolgálat törvényét újult erővel megszilárdította és azokat az okokat, amiért a törvényt nem lehetett beteljesíteni, feltárta. A keresztény tanítás különös világossággal kimondta, hogy ennek oka a törvény hamis értelmezése volt, amely hitt az erőszakos megtorlás szükségességében. Kijelentette, hogy: ez pedig törvénytelen. A megtorlás minden feltétel nélkül rossz. Különböző oldalakról megmutatta, hogy az emberiség legnagyobb nyavalyája miképpen származik éppen az erőszakos hatalom gyakorlásából, amelyet általában a másik emberen végrehajtott megtorlás ürügye alatt űznek. A keresztény tanítás kifejtette, hogy az erőszakos hatalom nyomása alól való megszabadulás egyetlen módja, ha azt az ember türelemmel és ellenállás nélkül elviseli. "Megmondatott a régieknek: szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek, hogy ne álljatok ellene a rossznak; ha valaki megüti jobbarcodat, tartsd oda neki a balt." A tanítás azt mondja, ha az ember más ember bírájaként, aki erőszakot alkalmazott, ismét erőszakot alkalmaz, akkor nincs többé megállás, mert akkor az erőszakot folytatólagosan alkalmazni fogják. Az erőszak megszüntetéséhez az szükséges, hogy egyetlen ember se alkalmazzon többé erőszakot semmiféle körülmények között, de legkevésbé a szokásos megtorlás ürügye alatt. Ez a tanítás azt az egyszerű és magától értetődő igazságot erősíti meg, hogy a rosszat nem lehet rosszal elpusztítani. Az erőszak gonoszságának csökkentésére az egyetlen módszer, ha mindennemű erőszaktól tartózkodunk.

Lev Tolsztoj "Az újkor vége", in Európai műhely I.", szerk. Hamvas Béla, Pannónia könyvek