A választott nép
Izrael az "én elsőszülött fiam" (Móz. 4,22)
A választott nép
Az emberiség történelmén végigtekintve azt láthatjuk, hogy minden korszakban voltak népek, melyek az események alakításába döntően bele tudtak szólni. s ez által a többi nép fölé emelkedve hatalmi befolyásra is szert tettek.
Nem kizárólag a hatalmas területen élő, nagy lélekszámú népekről van szó, az erős gazdasággal bíró, egységes társadalommal és erős ideológiai bázissal fellépő népek is jelentős szerepet játszottak.
Más népek kiszorultak a hatalmi vetélkedésből, vagy vesztesekként a puszta létükért, a túlélésért küzdöttek. A történelem süllyesztőjében olyan népek is eltűntek, melyek az emberiség történelmében maradandót alkottak, de ma már csak a történelmi emlékezetben élnek. Példaként elég csak a sumér, az etruszk, és a kelta népeket említenünk. Az ő életidejük a történelemben rövidre szabatott.
Épp az említett népek példája mutatja, hogy a fent említetteken kívül más tényezők is befolyással lehetnek a folyamatokra. Egy ilyen megfoghatatlan, külső erő létezéséről olvashatunk a görög eposzokban, de magyar példát hozva, Zrínyi Miklós Szigeti veszedelmében is. A hadiszerencse forgandósága:" jó sors, semmi más".
Létezik egy nép, mely a történelem hajnalán választott népként, minden nép eleje volt, de az utóbbi 2000 évben szenvedés és üldöztetés kísérte, ma pedig puszta léte is kész csoda.
Arról a zsidó népről van szó, melynek középkori és újkori történetét pogromok és kitaszíttatás kísérte, betetőzve a XX. századi holokauszttal, és melynek mai életéről a napi hírek többnyire tragikus hangvételű események kapcsán számolnak be.
Csak az ókorban élő zsidóság élhette meg a jobb sorsot, hiszen választott népként, Isten oldalán igazi küldetést vállalva, a többi nép közül kiemelkedve létezhetett.
Erről a korról a legtöbb ismeretet a Biblia nyújtja. A Szentírás segítségével azt a kérdést kell tisztázni, valóban ilyen sorsot szánt-e Isten választott népének.
Vizsgáljuk meg először, miért volt szüksége Istennek választott népre. A válasz kézenfekvő: Istennek kellett egy nép, amelyik őrzi a könyvét, akinek jeleket küldhet, akin keresztül kinyilatkoztathatja írott igéjét, és elküldi élő igéjét, a Messiást. Így az üdvösség terve rajtuk keresztül valósulhat meg, ők a hírnökei a nagy eljövetelnek.
Hogy az Isten miért éppen a zsidó népet választotta, ez az Ő titka. Valószínű nem azért, mert ők voltak a legnagyobbak, hanem mert szerette őket.
Elsőként a pogány Ábrámot (Ábrahámot) hívta el, aki azzal lett zsidóvá, hogy engedelmeskedett neki. Szövetséget kötött Isten Ábrahámmal. A szövetségkötés az ókori Kelet népei körében egy komoly súllyal bíró kapcsolatot jelentett. Egy ilyen kapcsolatba a felek nem könnyen léptek be, hiszen egy megváltoztathatatlan ígéretről volt szó. A két félből egy lesz, egymásból merítenek erőt, még életüket is feláldozzák egymásért.
A szövetségnek a meghittségét mutatja a Biblia, azt a szoros rokoni kapcsolatokhoz hasonlítva: Izrael az "én elsőszülött fiam" (Móz. 4,22), "én szültelek legbensőmből (Ésa. 46,3). A zsidó nép az egyetlen, amelyik Atya-Fiú viszonyban áll Istennel.
Az Ábrahámmal kötött szövetség Izsákra szállt-nem Izmaelre-, majd Jákob lett a szövetség örököse, miután megharcolt az Istennel.
A szövetséggel a pogány környezetben, szolgaságban élő Izrael Istennek szentelt néppé lett. A nép az isteni tekintély különleges eszközévé vált, a körülmetélkedés jelével elkülönülve más nemzetektől. Isten áldásai azért áradtak a népre, hogy ők is áldássá legyenek mások számára. Ha a nép megtartotta volna a szövetséget, melynek egyetlen feltétele az Istennek való engedelmesség volt, akkor nem érik a büntetések, nem jut az egyiptomi fogságra.
A fogságból szabadulva, a vándorlás kísértései és csodái nyomán válik Izráel nemzetté. A Sínai-hegyen kötött szövetség tette választott néppé, a szövetség könyvét Mózes felolvasta, és a nép egyhangúan elfogadta a feltételeket, mindezt áldozati állat vérével erősítették meg. A szövetség feltétele továbbra is az engedelmesség volt. Ha a tízparancsolatnak engedelmeskedtek volna, nem lett volna szükség a további mózesi rendelkezésekre.
Isten és Izráel kapcsolata fennmaradt a bírák, és a királyok korában is, de ez a viszony továbbra sem felhőtlen. A zsidó nép az engedelmesség-engedetlenség körforgásában élt ez után is. Isten mégis 47 alkalommal erősíti meg a Biblia szerint a szövetséget, és még az oly bűnös Izráelt sem pusztítja el.