A történelem terrorja (3. rész)

A modern ember elveti az ismétlődés archaikus elképzeléseit, ebben a "történelmi ember" természettel szembeni ellenállását, önállóságra törekvését fedezhetjük fel. Egyre inkább értéket tulajdonít a történelmi eseményeknek. Az ismétlődés mítoszát a történelem és a természet zavaros újraazonosításának tartja.

Az archaikus ember számára a történelmi események, az újdonságok a normától való eltérést jelentik, amit el kell törölni. Történelme egy ősidő előtti történelem, amely mitikus időben zajlik. Az önállóságtól való rettegés miatt utasítja el a történelmet, és hogy magát abban elhelyezze. A természettel való újraazonosulás lehetőségét választja inkább.

A modern ember bírálata az archaikus embert illetően: az archaikus ember mennyire képes csodálni első önálló cselekedetét, amit aztán végtelenül ismétel; az alkotó cselekedetét a természet örök ismétlődésével azonosítja; fél a nem archetipikus cselekvésektől, képtelen kockázatot vállalni.

Az archaikus ember bírálata a modern embert illetően: egyre kétségesebb, hogy a modern ember képes történelemalkotásra; vagy pedig azt egyre kisebb csoport alakítja; illúzió az ember szabadsága a történelem alakításában; az egyetlen szabad ember a vezető, aki engedélyezi követői cselekedeteit. A hagyományos ember a modern embert így nem tekinti sem szabadnak, sem a történelem alakítójának. Ezzel szemben még büszke is saját létformájára, amely biztosítja számára a szabadságot. Szabad, mert más lehet, mint aki volt, mert az idő periodikus megszüntetésével és a közösség megújításával eltörölheti saját történelmét.

A hagyományos társadalmak minden év kezdetén megadták egy új, tiszta létezés, az érintetlen lehetőségek szabadságát. Ez után az archaikus ember létét az örökkévalóságban folytathatja, a profán időt eltörölheti. Ha ezt nem teszi, akkor visszazuhan a történelmi létbe, az időbe. Az a szabadsága megmarad, hogy kitörölje emlékezetéből zuhanását, és kísérletet tegyen az időből való végleges kilépésre. Az archaikus ember minden évben részt vesz a teremtő cselekedet, a kozmogónia megismétlésében. Kreativitása a mindenség szintjén jelentkezik, amikor az időszakos teremtést utánozta, és részt is vett benne.

A keresztény filozófia haladta meg az archetípusok és ismétlődés szintjét. Új kategóriát vezetett be a vallási gyakorlatba, a hit kategóriáját. Ábrahám hitének meghatározása: Isten számára minden lehetséges; a kereszténység hite: az ember számára is minden lehetséges. A hit a teljes felszabadulást jelenti bármiféle természeti törvény alól, vagyis az ember által elképzelhető legmagasabb fokú szabadságot: annak szabadságát, hogy még a világegyetem ontológiai felépítésébe is beavatkozhat. Ez a teremtő szabadság legmagasabb foka, új formát ad az ember közreműködésének a teremtésben. Csak egy ilyen szabadság képes megvédeni a modern embert a történelem terrorjától. E szabadság forrása, támasza, biztosítéka Isten. Minden más modern szabadság nem képes igazolni a történelmet, és ez maga a történelem terrorja. A kereszténység a modern ember vallása, azé az emberé, aki felfedezte a személyes szabadságot és a folyamatos időt. Isten eszméje jelent védelmet számára, Isten léte biztosítja számára az autonómiát a törvények által szabályozott világegyetemben. Bizonyosságra jut, hogy a történelmi tragédiáknak történelmen túli jelentésük van még akkor is, ha ez a jelenség nem mindig látható az emberiség adott állapotában. A modern ember bármilyen más szemléletmódja csak a kétségbeeséshez vezethet.

M. Eliade "The Myth of the Eternal Return or, Cosmos and History", Princeton University Press 1974, (ford. Nagy Zsolt)