A történelem terrorja (2. rész)

Hegel óta minden erőfeszítés arra irányult, hogy a történelmi eseményt, mint olyant megvédje, és önmagában való értéket adjon neki. A dolgok szükségszerűen olyanok, amilyenek, nem megítélés és véletlen művei. Hegel minden eseményben az Egyetemes Szellem megnyilvánulását látta. Az eseményekkel fenntartott mindennapi kapcsolat vezérelheti az embert a világhoz és Istenhez való viszonyában. Honnan tudta Hegel mi szükségszerű a történelemben, vagyis pontosan úgy kellett megtörténnie, ahogy megtörtént? Hitt abban, hogy ismeri az Egyetemes Szellem akaratát. Ezzel az emberi szabadságot tünteti el azonban a történelemből. Számára a történelmi esemény az Egyetemes Szellem megnyilvánulása volt, ami önmagában annyira visszafordíthatatlan és érvényes, amennyire Isten akaratának újabb megnyilvánulása. Egy nép története mindig hordoz történelmen túli jelentőséget, mivel az egész történelem az Egyetemes Szellem újabb és tökéletesebb megnyilvánulását tárja fel.

Marx színrelépésével a történelem megfosztatott minden transzcendentális jelentőségétől és egyszerűen az osztályharc megjelenési formájává vált. Az egymást követő események nem a véletlen önkényes fejleményei, hanem összefüggő struktúrát alkotnak, és meghatározott célhoz, a történelem terrorjának megszüntetéséhez, a "megváltáshoz" vezetnek. Így a marxista történetfilozófia végpontján az archaikus eszkatológiák aranykora található. Marx visszahozta Hegel filozófiáját a földre. Az aranykort azonban csak a történelem végére helyezi az elejére nem. A marxisták szerint a történelemben megnyilvánuló szükséges rossz csupán előjele a végső győzelemnek, amely mindörökre véget vet a történelmi gonosznak.

Hogyan lehet elviselni a "történelem terrorját" ? Hogyan tűrheti el az ember a történelem katasztrófáit és borzalmait, ha nem lát mögötte semmi történelmen túli jelentést, ha ezek pusztán gazdasági, társadalmi és politikai erők vak játékának tűnnek? A múltban az emberiség Isten büntetésének tekintette a szenvedéseket, a kor hanyatlásának jeleit látta bennük. Ezeknek történelmen felüli jelentésük volt, így el lehetett fogadni. Minden háború a jó és a gonosz közötti küzdelmet ismételte, minden társadalmi igazságtalanságot a Megváltó szenvedéseivel azonosítottak, minden mészárlás a mártírok dicső halálát ismételte. Nem tudjuk eldönteni, ez a védekezés hatékony volt-e, de e szemléletmód alapján emberek tízmilliói évszázadokon keresztül képesek voltak kétségbeesés nélkül eltűrni a történelem nyomását.

Feltételezzük, hogy ahogy egyre elviselhetetlenebbé válik a történelem terrorja, ahogy a létezés egyre veszélyeztetettebbé válik, úgy fog a historizmus tekintélyt veszteni. Amikor a történelem már az emberiség elpusztításával fenyeget, akkor megpróbálják betiltani a történelmi eseményeket, úgy hogy az emberiséget ismét beillesztik az archetípusok (az események őstípusa) és azok ismétlődésének világába. Az emberiség a saját túlélése érdekében lemond a történelem alakításáról, minden spontán cselekvésről, amelynek történelmi következménye lehet.

M. Eliade "The Myth of the Eternal Return or, Cosmos and History", Princeton University Press 1974, (ford. Nagy Zsolt)