A szállítóeszközök

 A 16.-17. század az európai hajózás felvirágzásának a korszaka volt. A hollandok még a 17. század végéig is két-háromszor annyi hajóval rendelkeztek, mint az angolok, és az angol hajók egynegyedét is hollandok építették. A spanyolok, a franciák, és a skandinávok is tőlük vettek hajókat. A holland hajókat olcsó konstrukció, különleges, célszerű tervezés jellemezte. A kereskedelmi hajók- a fluyt- európai szintű tervezői voltak. Igyekeztek csökkenteni a legénység létszámát, és költségeit, hajóikat kevés fegyverrel látták el. Az Indiai-óceánon nagyobb, erősebben felfegyverzett hajók-naszádok- közlekedtek.

A navigáció folyamatosan fejlődött. A 15. századtól ki tudták számítani a szélességi fokokat. A 16. század elejétől homokórával mért egységnyi idő alatt megtett egységnyi út segítségével (ez utóbbit csomókkal ellátott kötél letekercselésével, és vízrebocsátásával mérték) ki tudták számítani a haladási sebességet. A kronométer és a sextáns feltalálása ellenére, a 18. században még nem térkép szerint navigáltak, hanem a tapasztalat és a személyes ismeretek segítségével.

Németalföldön és Itálián kívül kevés volt a hajózható csatorna. A 17. században bontakozott ki Nyugat-Európában csatornaépítési hullám, melynek célja a folyók összekötése volt. Különösen Franciaország járt az élen a munkálatokban. A belvizi hajózás azonban igen körülményes volt, mert a földtulajdonosok belegyezésétől függött, ezért sokszor olcsóbb volt a párhuzamos szárazföldi út.

A korszak három fontos újítást hozott a fogatolásban. Felfedezték a fordítótengely alkalmazását a kocsikon; bőrszíjakra függesztették fel a kocsitestet, ami nagyobb rugalmasságot, kisebb rázkódást biztosított; és vasabroncsokkal látták el a kerekeket. Ezek a vasabroncsok súlyosan megrongálták a régi típusú utakat, új utak tervezése, és építése viszont nagyon sokba került volna. A városokon kívül nagyon kevés út volt kikövezve, főként saját ösvényeiket, és a római utak maradványait használták. A belföldi közlekedés színvonala messze elmaradt a tengeri hajózás mögött. Franciaországban Sully létrehozta a Grand Voyeur de France-ot az utak fenntartására, és Colbert is energikusan tevékenykedett az utak fejlesztésében, a főbb utak kikövezése is az ő nevéhez fűződik. Az utak állapotát Colbert halála után elhanyagolták, és ez a kérdés csak a 18. század végén került ismét előtérbe, angol és skót mérnökök révén.

J.H.Perry The Ocean Trade, The Means of Transport, Cambridge History 1967 (ford. Kondor Zsuzsa)