A porosz militarizmus gyökerei
Poroszország a Brandenburgi Őrgrófság és a Porosz Hercegség egyesítésével keletkezett.
Brandenburg határvidék volt a harcias szlávok ellenében. Az őrgrófság területén a 12.- 13. században sikerült a német hódítóknak a szláv szorbokat leigázniuk. 1411-től a Hohenzollern család a terület ura, akik választófejedelmi címmel rendelkeztek. A rendőrállamjelleg, és a szokásos mértéket meghaladó fegyverkezés a 16. században jelent meg az államot terrorizáló bandák ellenében.
A Kelet-Poroszországban élő ősi balti "pruzz" törzsek nem voltak sem szlávok, sem germánok. A pogány nép megtérítésére a Német Lovagrendet hívták be 1226-ban. 1283-ban a Lovagrendnek sikerült az utolsó szabad porosz törzset is meghódítani. Ennek nyomán a lakosság majdnem fele elpusztult, vagy elmenekült.
A rend német parasztokat telepített Poroszországba, és fokozatosan elnémetesítette a poroszságot, délről lengyelek érkeztek. Az asszimilációt nagyban segítette, hogy a porosz származású nemesek egyenrangúak voltak a németekkel és a lengyelekkel. A porosz szó idővel elvesztette etnikai jelentését. Nemsokára már a betelepült németeket is porosznak nevezték. A betelepült lakosság ugyanis magát "porosz"-nak érezte, a porosz név területi jelentést takart. Az itteni németek poroszországi lakosok, de német nemzetiségűek voltak.
A lovagok elleni élet- halál harc szükségessé tette a porosz katonai szervezet létrehozását, és ebben éppen a Német Lovagrend volt a legjobb tanítómester. Ez az Európában egyedülálló, központosított katonai állam 1466-ig uralkodott a poroszok felett. Állandó hadsereggel rendelkezett, ami az engedelmességi fogadalomnak, és a kiképzésnek köszönhetően könnyen irányítható sereg volt.
A grünwaldi csatát (1410 lengyel győzelem) követően a poroszok ki tudták használni a lovagrend nehézségeit. A Német Lovagrend államát feloszlatták, és létrejött a Porosz Hercegség (1525). Ez örökölte annak fegyelmezett, és hatékony hadvezetésének módját. A Lovagrend volt Európa legerősebb katonai hatalma, ezért méltó és követendő például szolgált. A későbbi legendás porosz fegyelmezettségnek a lovagok szerzetesi engedelmessége volt az alapja.
A független porosz állam megszervezése sokáig tartott, és skandináv-lengyel államszervezeti mintákat követett. A svéd abszolutista állam állandó fenyegetése miatt kellett létrehoznia egy állandó hadsereget. A porosz drill félelmetes szellemét is a svédektől vették át.
Frigyes Vilmos nagy választófejedelem (1640-88) a harmincéves háború anarchiája miatt újjászervezte a hadsereget. Az állam érdekeit követve mindenkivel szövetségre lépett, aki segítséget tudott neki nyújtani. A francia külpolitika a Habsburg-Monarchiával szemben kívánta megerősíteni a hercegséget, így támogatásának köszönhetően az ország területe háromszorosára nőtt 1648-ban. Az 1660-as olivai béke révén, svéd segítséggel lerázták a lengyel hűbérúri hatalmat, ekkor lettek a brandenburgi Hohenzollernek Kelet-Poroszország urai. A két terület egyesítéséből megszületett a független Poroszország.
Svédország és Spanyolország ekkorra elvesztették nagyhatalmi pozícióikat, így Poroszország, és Oroszország lépett előbbre a kontinentális hatalmi egyensúly érdekében. A lenézett Poroszország dacból és a szükségből vált nagyhatalommá.
A poroszok a 16. században áttértek az evangélikus hitre, és a protestáns vallás fontos szerepet játszott az ország megerősítésében. A porosz hercegek elüldözött német protestánsokat, és francia hugenottákat fogadtak be. A népességgyarapodás, a beáramló képzett munkaerő nagyot lendített a gazdaságon. A protestáns etika szelleme itt is élénkítette a vállalkozó kedvet. A többi vallástól (katolikus, ortodox) való elhatárolódás erősítette az identitást, és vallásos jelleget kölcsönzött az állami céloknak. Azt vallották, hogy a nemzet hatalmának megerősítése az isteni szándék része, ami az egyént a megszabadította a háború etikai felelősségétől.
Poroszország lakosainak zöme nem volt militarista, erőszakos, nem volt pedáns, korlátolt és felfuvalkodott. Mindenesetre más népeknél keményebb, szívósabb és öntudatosabb volt.
Bernt Engelmann "Poroszország a lehetőségek hazája", Gondolat kiadó, Budapest, 1986
Tokodi Gyula-Niederhauser Emil "Németország története", Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983