A nagy éhínség

 A franciaországi Beauvais-ból feljegyzések maradtak fenn az 1693-94 évekből, melyek a gabona és a többi élelmiszer árának jelentős emelkedéséről, az ezt követő éhezésről, és a szegények nyomorúságáról szólnak. Az éhezők macskákat és a pecsenyesütők által eldobált mindenféle állati maradványokat ettek (állati fejeket, beleket, belsőséget, vért). Mások gyökeret és füvet főztek otthon, megint mások a tavasszal elvetett babot és gabonaszemeket túrták ki. Mindez különböző betegségek kialakulásához vezetett. Bretagne és a déli tartományok kivételével szinte az egész országból maradtak fel hasonló szövegek. Nagyon sok településen a szokásos 2-3-4-szeresére nőtt a halottak száma. A vivarais-i a pap szerint a mezőkön olyan embereket találtak, akiket a füvek rágcsálása közben ért a halál. A franciák tizede néhány hónapon belül a temetőbe került. A születések száma viszont az átlagos felére csökkent, és itt is magas volt a halandóság. Esküvőhöz szinte soha nem húzták meg a harangokat.

Két kortárs közgazdász (Boisguillebert, Vauban) tárta fel az okokat. A rossz időjárási viszonyok miatt az 1691-es termés közepes, az 1692-es rossz, az 1693-as katasztrofális volt. Ami a megszokott termésnek a felét, harmadát jelentette. Az árak megugrottak, Provins-ban például 1688-tól 1694-ig a rozs ára 8,6-szorosára nőtt. Ehhez járultak a spekulációs felvásárlások, a hadsereg vásárlásai, és a tengerentúli export. A pánik zavargásokhoz vezetett a piacokon, kereskedelmi szállítmányokat támadtak meg, és raboltak ki. Az éhség, és az ínség valójában a drágaságot jelentette. Volt ugyanis liszt és kenyér, de nem mindenki tudta ezt megvásárolni. Az éhség össztársadalmi katasztrófa volt. Egyes vidékeken a parasztok háromnegyedének gazdasága nem tudta családját eltartani, és napszámos munkára kényszerült. Ha eddig a jövedelme felét fordította a kenyér megvásárlására, akkor helyzete kilátástalanná vált, amikor a kenyér ára a négyszeresére nőtt, ő pedig elvesztette jövedelmét. Csak megtakarításaiban és a jótékonykodásban bízhatott, ami a városokban csekély volt, a falun pedig nem is létezett. A többségnek nem volt tartaléka, ez vezetett a súlyos éhínséghez. A háborúk, az adók, a katonaság garázdálkodásai, az instabil pénz kimerítette a családi kasszákat. Mindez az 1648-63 között született generációra terhelődött, akiknek a gyerekeik mellett az öregeket is el kellett látniuk. A király megpróbált intézkedésekkel beavatkozni a válság és a zavargások megszüntetésére, de ezek csak papíron léteztek. Az általános leromlás elérte az államot is, az adókat, és a hadikiadásokat a háború közepén csökkenteni kellett, a tisztek nem tudtak fizetni a halottakért sem, tárgyalásokat kellett kezdeni a békéről. A belpolitikai következmény a belső ellenzék születése volt, ez pedig a hódítások befejezését, a belső újjáépítést, a nemesi elszegényedés megállítását követelte. Nyugalmat igényelt a sok felhalmozódott nehézség is: a magas árak, a vidéki nyomor, a kereskedelem pangása, a pénzügyi kimerültség, a gazdaság törékenysége, a népességcsökkenés, a katonák dezertálása, a gallikanizmus kudarca, és végül a szörnyű éhínség.

Pierre Goubert "Le grande famine" in Louis XIV. et vingt millons de Francais, Fayard, 1966, ford. Kis Nagy Gábor