A mediterrán-kereskedelem a 16.-17. században

 A 16. században Flandria és Észak-Itália voltak Európa fő ipari központjai. A két terület kapcsolata lényeges volt fejlődésük szempontjából. Az itáliaiak a keletről hozott fűszereket és luxuscikkeket vitték Flandriába, ahonnan főként posztóval megrakodva tértek vissza. Ez a kereskedelem szárazföldön, és tengeren is folyt. A szárazföldi utak a hágókon keresztül vezettek (Brenner, Szent Gotthárd). Ekkoriban a szárazföldi kereskedelem biztonságosabb volt a tengerinél, mert az észak-afrikai kalózok állandóan zavarták a forgalmat. A 16. század közepén ez a veszély fenyegette a Gibraltár körüli vizeket is. Igaz azonban az is, hogy a Rajna-menti, és délnémet földbirtokosok visszaélései a vámfizetés kapcsán kalózkodással értek fel, de a szárazföldi szállítás fejlettsége miatt mégis fennmaradt ez a kereskedelmi útvonal.

A mediterrán országokban a 16. század volt az öszvéres szállítás fénykora, ami a század végéig tartott. Ennek a tradicionális szállítási módnak a megszűnése klímaváltozásnak köszönhető. A "kis jégkorszak" beköszöntével a hágók eljegesedtek, járhatatlanná váltak. Az Atlanti-óceánon zajló kereskedelem ezért felértékelődött. Ezeket a vizeket a 16. század elején még főleg genovai és velencei hajók szelték, de később veszítettek jelentőségükből, mert elapadtak a hajóépítéshez szükséges faforrásaik. A 16. század második felében a Mediterráneum kifogyott a hajóépítéshez szükséges fából. Velence hanyatlása azonban nem csak ennek tudható be, hanem annak is, hogy nem ismerték fel a hajóikon végrehajtandó változások szükségességét. Még a 16. század közepén is gályákat alkalmaztak. Ezek a hajók alkalmasak voltak a mediterrán vizek behajózására, mert gyorsak voltak, és nem függtek a széljárástól. Még mindig evezősök hajtották, a vitorla csak rásegített. Az Atlanti-óceánon viszont csak nyáron lehetett a gályákat használni, és olyan nagy távolságra csak viszonylag kis rakományt tudtak szállítani. Ráadásul már evezősöket is nehéz volt találni. Végül ők is áttértek a karakkok alkalmazására. Ezeknek 600-1000 tonna volt a kapacitásuk, de ezeket az óriási, tömör hajókat költséges volt megépíteni, és nehezen lehetett kormányozni. A 16. század második felében egyre nehezebben vették fel a versenyt a kisebb, és gyorsabb északi hajókkal.

Az északi hajózásnak a Mediterráneumba való behatolása a 16. századra tehető. Először az angolok lépték át a Gibraltári-szorost, 1511-ben. Bristolból, Southamptonból, eljutottak Szicíliába, Ciprusra, végül pedig egészen Bejrútig. Posztót, készruhát, ónt hoztak, borsot, olajat, szőnyeget vittek magukkal. Az angolok azonban nem versenyezhettek a velenceiekkel, és az ide irányuló angol hajózás az 1550-es években lehanyatlott. A század végén újra visszatértek, de jelenlétük még nem volt jelentős. Az első igazi térnyerés a hollandoknak sikerült. Ők fontos hétköznapi cikkeket árultak, halat, gabonát. Tudták, hogy a Mediterráneum nyugati felének mindig szüksége van gabonára. A hollandok által szállított gabona különösen az éhínségek idején játszott fontos szerepet, mint pl. az 1586-90-es évek Itáliájában. A gabonahiányt nem csak a hollandok használták ki, hanem a Hanza-szövetség is. Őket még előnyben is részesítették, mert nem álltak háborúban Spanyolországgal. A Hanzának ekkor már más, új piacok után kellett néznie, hiszen a hollandok szinte teljesen kiszorították őket Észak-Európából, ráadásul 1579-ben londoni privilégiumaik is megszűntek. A Hanza behatolása a Mediterráneumba rövid életűnek bizonyult. Az 1609-es spanyol-holland fegyverszünet után elvesztették semlegességükből fakadó előnyüket, de nem is volt olyan jól kiépített ipari hátországuk, mint a hollandoknak. Mind technikában, mind szervezettségben lemaradtak a hollandoktól. A harmincéves háború vetett véget a már csak pislákoló Hanza- kereskedelemnek. Így a 17. század elején a Mediterráneumban a hollandok képviselték az északi hajózást, noha Angliának és Franciaországnak is voltak itt érdekeltségeik. A hollandok bebizonyították, hogy azok a hajók, melyek a mediterrán körülmények igényei szerint épültek, még a Földközi-tengeren sem tudják felvenni a versenyt a jobb tervezésű és kivitelezésű északi hajókkal. A holland expanzió a Mediterráneumban egybeesett egy még látványosabb betöréssel: a hollandoknak az Indiai-óceánon való megjelenésével. 1595-ben vitorlázott oda az első holland hajó, a Holland Kelet- Indiai Társaság 1602-ben alakult meg. A következő húsz-harminc év folyamán fokozatosan ellenőrzésük alá vonták a fő fűszertermelő szigeteket Indonéziában, és kisajátították maguknak a keleti fűszerkereskedelem nagy részét. Ők Afrika déli megkerülésével értek ide, így az északi, Vörös-tengeri útvonal sokat vesztett jelentőségéből. Az új helyzet kettéosztotta a keleti kereskedelmi útvonalat: a hollandok közvetlenül Indiában szereztek fűszert, kartonvásznat, muszlint, az angolok pedig a levantei kereskedelem révén jutottak hasonló árucikkek birtokába. Mindkét kereskedelem profitszerző jellegű volt. Ezzel a két tengeri nagyhatalommal nem lehetett versenyezni, így az Adriai-tenger fokozatosan álmos holttengerré vált. Sorsát 1669-ben az pecsételte meg, hogy a törökök elfoglalták Krétát. A Tirrén-tenger viszont profitált a kereskedelmi útvonalak változásaiból, és az északi kereskedelem behatolásából. Genova hanyatlása ellenére is jó ipari háttérrel rendelkező jelentős kikötő, és üzletközpont maradt, hajóépítésének köszönhetően. Egyenletesen növekedett a kereskedelem a dél-francia kikötőkkel, főleg Marseille-el. Ennek a városnak a fejlődése különösen a Languedoc-csatorna megépítése után indult meg. Ez a csatorna biztosított a franciáknak saját víziutat az Atlanti-óceán és a Mediterráneum között. A csatornán csak kisméretű hajók közlekedhettek, és ezeket a hajókat Marseille-ben építették. A hollandok kicsi, és többnyire fegyvertelen hajói, amelyekkel az északi hegemóniájukat kivívták, érthető módon nem voltak olyan sikeresek a Mediterráneumban. Az angolok, akik a szokásos módon súlyos fából készítették hajóikat, és erősen fel is fegyverezték azokat, könnyebben vették fel a versenyt a Mediterráneumban, mint a Baltikumban. Kereskedelmük a 16. században kisebb volumenű volt ugyan, de ez a század folyamán egyre nőtt, és mivel jelentős fegyveres erők is támogatták, az a paradox helyzet alakult ki, hogy a 17. században angol Mediterráneumról beszélhetünk.

J. H. Parry The Economy of Expanding Europe in the 15th and 17th Centuries. (ford, Märcz Róbert)