A matriarchátus

Az elmélet azt állítja, hogy az emberiség a történelem előtti időkben egy női princípium által meghatározott, erőszakmentes, osztályok nélküli társadalomban élt. Egy máskor soha nem tapasztalt érzelmi kompetenciával, az Istenanya kultuszának vallásos felügyelete mellett. Kérdéses, hogy ez a nők uralmát jelentette-e, vagy egy uralkodástól független, harmonikus női elv létezését, aminek paradicsomi állapotok voltak köszönhetőek. A patriarchátus a történelem egy későbbi szakaszában jelent meg, és ez hozta magával a hierarchiát, az erőszakot, a háborúkat, az elnyomást, a rombolást. A nők számára ez a világ szexuális elnyomást, boszorkányüldözést, a genitáliák megcsonkítását, elkötött lábakat jelentett.

Egyértelmű a mérleg: a matriarchátus paradicsom, a patriarchátus pokol. A matriarchátus elméletének kidolgozója mindenesetre egy férfi, Johann Jakob Bachofen volt. A bázeli jogász és ókorkutató könyve 1861-ben jelent meg. Bachofen hímsoviniszta volt, az anyáról apára- váltás elvét haladásnak tartotta. A gyalázatos fajtalanság korát, és a férfiak ellen vívott háború amazoni fázisát követően, a nő már anyaként bukkan fel az emberiség új, földművelő korszakában. A matriarchátus elve Darwin új elméletével egy időben született, amikor a bibliai 6000 éves történelemfelfogás tarthatatlanná vált, és az új hatalmas időtereket tartalommal kellett megtölteni. Ez egy olyan korszakban történt, amikor a nemi- és családi rend erősen patriarchális volt. Ez a modell ekkor már lassan kezdett bomladozni. Hatással volt erre a felgyorsuló iparosodás, a városiasodás, a modernizálódás, és már a nők is elkezdték korlátaikat lebontani.

Bár Bachofennek nem ez volt a célja, mégis komoly munícióval látta el a nőmozgalmakat. A huszadik század elejére elmélete már kultúrkörelméletté nőtte ki magát. Vonzó jellegét a népi, és az akkor divatos misztikus, és panteisztikus tanítások is erősítették. A második világháború után, egy második nőmozgalom hatására reneszánszát élte a anyaelvűség elmélete, ezzel a férfiak hatalma elleni küzdelem történelmi megalapozottságot és jövőperspektívát kapott. Az elmélet a századvégi ezoterikus, és spirituális New Age-feminizmus, és a prehisztorikus regényírók számára is vonzó volt, akik ezt az elvet népszerűsítve rengeteget kerestek. Az elmélet tudományos szentesítése Marija Gimbutas amerikai régésznek köszönhető, aki több könyvében is írt a békés-feminin prehisztorikus Európáról. Sok minden kedvezett az elmélet elfogadásának, mindenekelőtt a számos szellemi irányzat létezése.

Természetesen egy elmélet mindenféle bizonyíték nélkül nem maradhatott volna fenn. Szerencsére találtak olyan régészeti nyomokat, amelyek úgy tűntek, hogy mindezt alátámasztják, és olyan tudósokat is, akik ennek szekundáltak. A mediterrán térségben, és a Közel-Keleten, a megalitikus kultúra maradványaként fellelt prehisztorikus termékenységkultuszokról, erősen szexualizált nőszobrokról van szó. A prehisztorikusok nem tudtak megfelelő bizonyítékot találni a korai matriarchátus létezésére. De aki ezt az elvet vallotta, az abból profitált, hogy a régészeti leleteket, elmúlt kultúrák maradványait soha nem könnyű megfejteni. Vagy más utalásokra hivatkoznak, vagy tisztán spekulatív úton járnak el. A matriarchátus létezésének állítólagos bizonyítékait szabadon kezelték, és magabiztos magyarázataikkal sok laikust meggyőztek. A "bizonyítékokat" több csoportra oszthatjuk. Európa több múzeumában találni olyan mészkőből, agyagból, elefántcsontból készült, őskőkorból származó kis Vénusz-szobrokat, amelyek több tízezer évesek. A lelőhelyek Franciaországtól Szibériáig húzódnak. Míg a nyugat-európai nőalakok inkább kövérek, a keletiek inkább soványak. A legismertebb a Felső-Ausztriában 1908-ban fellelt Willendorfi Venus, közös mindegyiken a szembetűnő ágyék, és szeméremtest. Ezeket egy matriarchális társadalom művészeti alkotásaiként értelmezték, egyszer a női-kozmikus elv istenítéseként, máskor anyaistennőként.

De! Az hogy kőkorszaki női figurák a termékenységnek tisztelegnek teljesen egyértelmű és semmit sem bizonyít. Az a feltételezés, hogy istennők ábrázolásáról van szó, sem bizonyíték egy nagy anyaistennő létezésére-szinte minden vallás tisztel istennőket- sem arra, hogy nem létezhettek férfiistenek. Hasonló a helyzet a neolitikus kor markáns leleteivel, a megalitikus sírdombokkal. Ezeket a női szeméremtest ábrázolásainak tekinteni, egy lehetséges értelmezés, de nem feltétlenül biztos, - és még ez sem igazolná a matriarchátus, vagy egy uralkodó női elv meglétét. Összességében olyan szimbólumokat használ fel a matriarchátuskutatás, amelyeket teljesen másképp is értelmezhetünk. Még a matriarchátuskutatás mintapéldája, az 1960-as években feltárt közép-anatóliai Catalhöyuk sem állja ki a próbát. Ebben egy rangok megkülönböztetése nélküli matriarchális települést láttak, ahol egy Nagy Istennőt tiszteltek, mert ő tanította meg az embereknek a földművelést, és a letelepedést. Későbbi kutatók ezt spekuláción alapuló vágyképződménynek tartották. Mégis voltak követői az elképzelésnek, és Krétán hasonló társadalmakat véltek felfedezni. Még a knósszoszi palotát is feltáró neves brit régész, Arthur Evans is ezt vallotta, amivel nem tett jó szolgálatot a kutatásnak, hiszen szubjektív megítélését követte. És az egész elméletnek ellentmondanak azok a csontvázleletek, amelyek erőszak nyomait viselik.

Mindeddig sem komoly régészeti bizonyítékok, sem az antropológia, sem az etnográfia nem támasztja alá az elméletet. A matriarchátus bizonyítására elővették még az anyaági leszármazást és anya lakhelyéhez kötődést is. Még ez sem elegendő bizonyíték, mert egy rendszerbe más is beletartozik, mint a családstruktúra, és az ilyen esetek is csak elvétve fordultak elő. Az univerzális emberiség történetébe is bevették volna a matriarchátus létezését, miközben egy ilyen történelem meglétét már rég elvetették az emberi fejlődés sokfélesége miatt. Még ha létezett is volna egy ilyen korszak, hol vannak a férfivilágra váltásnak a nyomai, aminek drámai módon kellett megtörténnie. Az emberiség történelmében többször előfordult az, hogy a jelen szenvedése vigasztalást a múltban keresett, ez történt ennek az elméletnek a kidolgozójával, Bachofennel is. de az elmélete kártyavárként omlik össze.

Bernd Ingmar Gutberlet: "Irrtum! 50 Mal Geschichte richtiggestellt"