A magyar református öntudat pozitív elemei
Mi az öntudat? Az öntudat: a magunk tudása, minél teljesebb ismerete. Tudása erőinknek, képességeinknek, lehetőségeinknek. Meglátása gyengeségeinknek, és a szerves akarat, hogy ezeket a gyengeségeket csökkentsük. Az öntudat bátorságot adó és munkára mozdító tudása annak, hogy összes lehetőségeim megélésével mit tudok jelenteni a közösség életének. Az öntudat folytonos éberség, állandó riadókészségben tartása összes szellemi erőnknek. Ez az akarat állandó mozgósítását jelenti. Az öntudat mindenekfelett bátorság, heroizmus. A kezdeményezés, és a felelősség elvállalásának mindig kész, meggondolt bátorsága.
Mik a magyar református öntudat elemei? Erre nem lehet felelni. A vallás, a hit közvetlen gyakorlata nem lehetnek az öntudat pozitív alkotó elemei, mert: 1. a hit, az ima, a Biblia-tréning nem érdem Isten előtt, neki erre nincs szüksége; 2. az egyén üdvösségre törekvése nem jelent semmit a közösségnek. Csak az a hit és felekezet adhat alkotó elemeket, amely embereken át közeledik Isten felé. Az egyén magánviszonya Istennel, csak saját lelki érdekeit célzó vallásos gyakorlatai nem adhatják az öntudat elemeit.
Milyen értékeket, milyen fejlődési lehetőségeket, milyen védelmet jelentett a magyar református egyház az egyetemes magyarságnak?
1. A magyar reformátusság mindenekelőtt magyarságot jelentett, a sajátos ősi magyar lélek megújhodását. A katolicizmust Szent István idegen kényszerrel és idegen eszközökkel vezette be, ez a középkorban nem lehetett a magyarság zömének ösztönös lelki termése. Máig is a magyar katolikus egyház jelenti az idegenséget, az idegen hódítást, nem maga a katolikus hit. A reformáció olyan alkalmat adott a magyarságnak a kereszténységre, amelyben élővé, alkotóvá elevenedhetett ősi pszichéje. A magyar lélek visszaébredt sajátos termő formáihoz, életösztöneihez, megmaradása szerves céljaihoz.
2. A magyar reformátusság jelentette a demokráciát. A magyar református hit, felekezet lényegében: minden hitvallásban, fejlődése minden feltételében demokrácia. Ez az intézmények egységes rendszerét jelenti, mely minden mozzanatában a közösség dolgozóinak egyetemét a munka jogaira és védelmére, problémái, szerves céljai felismerésére, a közösség és az egyén egészséges viszonyára, a gazdasági, szociális és kulturális fejlődés minél több igényére képesíti és neveli. Presbiteri rendszerében, a méltóságok választásában a népakarat demokráciáján alapszik. A célja volt: megvalósítani Isten demokráciáját a földön, bevinni a lelkekbe Isten kijelentéseit, visszatérni a nép nyelvéhez, az értelem fejlesztéséhez, a népkultúra építéséhez. A magyar demokráciának a múltban tehát a következő eredményei voltak: felébresztett, épülő magyarság; a népnyelv és néplélek megismerése; a nép szellemének előmozdítása; a nép gyermekeinek nevelése; egyetemesebb műveltség; a nép öntudatra ébresztése; a közösségi és egyéni egybeszervezése.
3. A reformáció a magyar lélek állandó mozgósítását, az életharc tudatát és vállalását jelentette. Minden pillanatban millió és millió esendőség, éhség, önzés fenyegetik az isteni arccá fejlődő embert. Az igazi keresztény, az igazi református ezer szánalomban, ezer szeretetben, ezer életfeladatban, ezer mozduló akaratban védőn-munkásan-alkotón egyetemesen magyar az emberi jóság és igazság minden mutatása szerint. A múlt tényei gazdag termőtalajt, erős vértezetet, életet adó életet jelentenek a magyar református öntudat számára. A magyar reformátusság ezeknek az eredményeknek megvalósításában közeledett Istenhez, önmaga legteljesebb életét, hitének legmélyebb örök parancsait valósította meg. Így tudott a múltban erős lélek és biztosított kenyér, fejlődő magyarság és megtestesülő emberség, szabadságban termő egyén és acélszervezetű közösség, kultúra, és védelem lenni az ország számára.
Szabó Dezső "A magyar református öntudat mozgósítása" in "Az egész látóhatár", Püski kiadó, Budapest, 1991