A legnagyobb szeretet
János evangéliumának egyik verse ezt mondja: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hiszen Ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen"(Jn 3,16)
Az hogy fiadat, egyetlen szeretett fiadat, akit életednél is jobban szeretsz, odaadd ellenségeidért, akik majd hidegvérrel keresztre feszítik, ez minden ésszerűséget felülmúló cselekedet. Jézus Krisztus példája éppen Isten mérhetetlen szeretetének vallomása, melyet a lázadó, romlott, apró lények irányában tanúsított. Minden elképzelést felülmúl az a gondolat, hogy a világmindenség Istene egyetlen fiát váltságul adta ellenségeiért. Ezért nevezi ezt "titoknak" a Biblia.
Azonban "megjelentetett" titoknak, mely négy cselekményben nyilvánult meg:
1. cselekmény- A döntés: Isten elhatározta, hogy eltávolítja Fiát a Vele való mindenkori közösségből, hogy teljes egészében váltságul adja a fellázadt világnak.
2. cselekmény- A testetöltés: A Fiú, aki maga is Isten, lemondott mennyei kiváltságairól, egyszerű emberi testet öltött magára, annak minden határával és hiányosságával együtt.
3. cselekmény- A próba: "embernek Fiaként" Jézus 33 évet élt a kísértések kereszttüzében, és ellenállt a gonosznak! Jézus egész életében tökéletesen engedelmeskedett Istennek.
4. cselekmény- Az áldozat: Jézus önszántából adta át magát keresztre feszítőinek, meghalt az ember helyett, magára véve az egész világ bűneit. A mi vétkeink az Atyától való örök elszakadásra ítélték. Fennállt annak a lehetősége, hogy soha többé ne térhessen vissza a halálból.
A negyedik cselekmény a mi szemszögünkből derűlátó: Jézus halála által egy szerződés jogos haszonélvezőivé váltunk. A megérdemelt pusztulás helyett megkaptuk az örök életre való jogot. Ettől kezdve minden halandó ember számára nyitva áll az újrakezdés útja, a kereszten kifolyt vér érdemében. Ez a jó hír, az evangélium számunkra.
Az evangéliumok az érdemtelenekért mindent odaadó legmagasztosabb szeretetet kegyelemnek nevezik. A kegyelem állítja kibékíthetetlen ellentétbe a kereszténységet a többi vallással. Minden más rendszer ezzel ellentétben, a fizetés, visszafizetés elvein működik. Azt kapod, amit érdemelsz. Isten irgalma viszont mindent ajándékba ad, ingyen, érdemek nélkül, cserébe csak elfogadást kér. A golgotai események előtt sokan úgy sejtették, hogy Isten durva, kemény. Fia megfeszítése által Isten bemutatta valódi természetét, mely a határtalan és feltétel nélküli szeretet.
Lucian Cristescu "Kezdj el élni!", Viaţӑ şi Sӑnӑtate Kiadó, Bukarest, 2016